ÉNEKES VAZUL
Tartalom
A folyóiratról
25. szám
2002. 12. 20.
24. szám
2002. 11. 17.
23. szám
2002. 10. 08.
22. szám
2002. 08. 29.
21. szám
2002. 07. 11.
20. szám
2002. 06. 09.
19. szám
2002. 05. 23.
18. szám
2002. 05. 05.
17. szám
2002. 04. 08.
16. szám
2002. 03. 08.
15. szám
2002. 02. 21.
14. szám
2002. 01. 31.
13. szám
2001. 12. 28.
12. szám
2001. 12. 13.
11. szám
2001. 11. 15.
10. szám
2001. 10. 19.
09. szám
2001. 10. 10.
08. szám
2001. 08. 23.
07. szám
2001. 07. 27.
06. szám
2001. 07. 17.
05. szám
2001. 06. 05.
04. szám
2001. 05. 21.
03. szám
2001. 05. 08.
02. szám
2001. 04. 27.
01. szám
2001. 04. 17.
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 21. szám
V E Z É R C I K K

Uborkaszezon

Harminchatfokos lázban égünk mostanában s ekkora melegben is hullanak a levelek. Nem a pálmafákról, hanem az EKT mailboxba. Az ember azt hinné, hogy itt van a várva-várt nyári uborkaszezon, amikor általában nem történik semmi, ám papírformát felrúgva éppen mostanában ért el levélrekordot Társaságunk. A statisztikusok gondolom már gőzerővel dolgoznak azon, hogy a "kánikula" és a "küldök egy verset" kategória között valami törvényszerű összefüggést találjanak. Nem lesz könnyű.
Most váltak égetően aktuálissá Nagy Lajos elnök úr elmélkedései a megválaszolatlan levelek és az igyekezet tárgykörben. (Még a magyar televízió is leadta!) Tényleg igyekszünk minden levelet megválaszolni, no de ilyen melegben? Ilyen melegben is, nem mindig sikerrel. Köszönet tehát a sok beküldött versért és novelláért! Novelláért? Igen, miért ne? Azért mert élő "költők" vagyunk, nem árt vertikálisan diverzifikálni repertoárunkat, jó magyarosan fogalmazva.

Megolvadt aszfalt helyett feltört utak Budapest stratégiai pontjain. Csak nem készülünk az őszi helyha…hejj, ha politizálnánk, de ilyen melegben azt sem tesszük. Inkább tűrjük az újabb árokásásokat és keressük a villamospótlót. Néha sikerrel. Szóval, mielőtt tényleg mindenki elmegy szabadságra, itt az ideje, hogy újra összeüssünk (összeforrasszunk) egy újabb Vazult. Még az ólom is megolvad fülünkben, miközben csodálkozva látjuk az esti időjárás jelentésben: a nagybetűs RIVIÉRÁN mintegy öt fokkal HIDEGEBB van, mint itthon. Kutya (meleg) világ, felvonulással.

Két Cubalibre között (azért ez mert van benne "lime" , ami mostanában nagyon "menő") tehát ne feledkezzünk meg a 40- es védőfaktorról és a 21-es Vazulról, amely ismét sok újdonságot tartogat (nem a faktor), most éppen azt, hogy úgy tűnik egy újabb rovattal bővülünk. Bemutatkozik az Így meséltek TI, a folytatásos novellák és regények tárháza.

Az IMI-ben Nagy és Revuczky tovább próbálja öregbíteni kétes hírnevét.

Az ITI-ben hagyományosan új arcok és karcok sokasága.

Hangosvers is lesz, de hogy mi, azt nem tudom.

A hét verse rovatot a váratlanul reaktivizálódott alvó sejt, Marina elnök úr vezeti fel, szép, irodalmi stílusban, ahogy azt tőle megszoktuk. MB:

" Javaslom, hogy a hőségre, a tomboló nyárra és mellékhatásaira tekintettel csempésszen bele egy-két mondatnyi erotikát (mármint jómagam a vezércikkbe) , amelyre kiválóan illeszkedik a csatoltan küldött magával ragadó szerelmes vers Villon-mester sok száz évvel ezelőtti, ám ma is örökérvényű igazságoktól lüktető pennájából (elnézést a képzavarért). Arról (is) szól, hogy becsüljük meg a nyarat, mer azalatt lehet szerelmeskedni az erdőben, aztán meg jön a tél, és jól megszívjuk, szóval ezé becsüljük meg. Na!"

Ehhez azt hiszem nincs mit hozzátenni. Nyáron téllel fenyegetőzni abszurd.
Feláll a szőr a hátamon…

Ne feledjétek: A motor kiég, ha nincs benne olaj, a bőr le. Mert az erotika olyan, mint a westel, kapcsolat nélkül nincs élvezet.




Í G Y   Í R U N K  M I

Nagy Lajos

Mé' kaptam nyelvtanbó' kettest, Imrebá!?

Számban olvadó tintaíz,
mely, mint a tisztavíz
átlátszó emléket idéz
vitéz diákkorom óráiból
akadozva, mint egy rossz színész.

S kezem görcsösen szorít
egy tollat, mit szégyen borít,
ha mesélni kezdenek a sorok,
morog, s a naplóba számot vet,
hiába üvölt némán a torok:
Mé' kaptam nyelvtanbó kettest, Imrebá!?


Revuczky Mátyás

Járványdal

Vízben áztatott vázlatok cseppekben száradnak
A piszkos kádaknak otthont adó
Járólapok fölött.

Sértődöttségembe fordult arcom sötét fájdalmak
Elől tekintget a legyintett, leírt hangadó
Édes bájával.

Hol van már a sánta kutya?
Elszaladt, mint egy fodros füstkarika.
Megfolyt a fojtó körözött.
Hűtőben ragadt, mint a fertőző járványdal…
(2001. december)



Í G Y   Í R T O K   T I

Halmos Judit


(Hazudsz a koldusnak...)

Hazudsz a koldusnak,
Hazudsz a rendőrnek,
Hazudsz anyádnak,
Hazudsz a barátnak.

Hazudsz,mert hazugság
nélkül nem tudsz élni.
Hazudsz, mert hazugság
nélkül rémít az igazság.

Hazudsz mindenkinek,
Hazudnál mindent,
Hazudnád a világot,
Hazudnál menyországot.

Hazugság van, ha haza mész,
Hazugság van az ajtók mögött is,
Hazugság van, mely elemészt,
Hazugság van, mi körülötted tenyész.

Hazudsz másnak,
mert így könnyebb.
Hazudsz magadnak,
mert másképp nem megy.

Hazudsz magadnak,
mert megváltozni nem tudsz.
Hazudsz hát magadnak
,,igaz" álmokat.

Hazudsz gyönyört,
Hazudsz boldogságot,
Hazudsz hűséget,
Hazudsz égi Szerelmet.

Hazudsz míg meg nem érted,
Hazudsz míg fel nem éred,
Hazudsz míg csak rá nem jössz,
Hazugság az egész Élet.


--------------------------------------------------------------------------------


Dienes Tibor

MOST

Körülötted állandósultként
a
jelen
folyamatban
minden változatlan
ahogyan
anyagban s létben
az ősiség
teredben
most
hatalmas rózsáid nyílnak
rácsodálnák
mert
a telhetetlen átmenetben
megcsináltad
mint tereletlen illat
tulajdona vagy önmagadnak
s
formált tudatodban
az előbb virultak
nyugodhatnak
már
meztelenre szagoltak
és
a látvány
csak
kedélytelen ígérethalmaz
de
sziromarccal
napnak szegezve
csak
te
vagy
magamban
önmagadnak


--------------------------------------------------------------------------------



Uracs Miklós

Fohász

Kérlek, Uram, legyél Vele,
Engedd, hadd szeressem!
Ügyelj minden lépésére,
Add, hogy szívem
őszinte lehessen!

Kérlek, Uram, őrizd, óvjad,
Segíts őt mindenkoron,
Állj mellette, a kezét fogjad,
Én majd a másikat fogom!

1.Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Aki a bűn láncában vesződni nem hagy,
Kihez most esdeklőn száll imám,
Miként az áldozati füst Ábel oltárán. (TER 4,4-5)

2.Szenteltessék meg a Te neved,
Mely azt jelenti:örökké szeret.
Melyet hallani, ha a madarak énekelnek,
Melyet hordoznak a suttogó szelek.

3.Jöjjön el a Te országod,
Küldd el hozzánk Vígasztalásod!
Az új Jeruzsálem legyen a mi szívünk. (JEL 21,10-11)
Ragyogtasd ránk arcod fényét, kérünk! (4. ZSOLTÁR)

4.Legyen meg a Te akaratod,
Mely mindent, mi VAN alkotott.
Mely bármikor pusztíthatná a poklot,
Melyre Mária igent mondott. (LK 1,38)

5.Amint a mennyben,úgy a földön is,
Hogy mindenki, aki hisz,
Téged soha el ne vesszen, (SZÁM 21,8-9)(JN 3,14)
S megvalósítsa már itt, ami van a mennyben.

6.Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!
Hisz a pusztában is adatott tápláló manna, (SZÁM 11,6-7)
Mi ezt homlokunk verejtékével keressük, (TER 3,19)
Add, hogy mindíg becsüljük, szeressük!

7.És bocsájtsd meg a mi a vétkeinket,
Mert, ha mind felrovod, ki áll meg előtted?
Nap mint nap sorvasztanak minket,
S a Jó álarcában észre sem vesszük őket.

8.Miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek,
S bizonyságot nyújtunk a Benned kétkedőknek.
Erőd nélkül, Uram, mi semmik vagyunk,
Erőfeszítést tenni csak Veled tudunk.

9.És ne vígy minket a kísértésbe,
Hogy a bűn sötét vermébe,
Többé soha bele ne essünk,
Helyetted más istent soha ne keressünk.

10.De szebadíts meg a gonosztól!
Az éjszaka démonaitól,
Azt suttogják:"Add a lelked a gonosznak,
Akkor mindörökké boldog vagy!"

11.Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.
Osztályrészed mindenből tökély és bőség.
"Deo optimo maximo", már a régiek is vallották,
Sokukat ezért kínozták, vallatták.

12.Mindörökkön-örökké, amen.
Hiszen nemcsak a gonosz szólít, hanem,
Az angyalok éneke hallik:"Add a lelked a jóságnak,
Mert a mennyben bizton várnak!"

Uracs Miklós 2002. febr. 21.



--------------------------------------------------------------------------------



Vaskó Ilona


Érzéki ébredés

A monoton szürkeség szelíd napsugara
Lettél. És minden reggel, mikor kelnék
Végig villansz rajtam.

Míg a reggeli álmos könnyben fürösztöd
Ajkam, én, hogy minden szavad halljam
Csendet sóhajtok érted.

Lassan fölém hajolva, szelíden csókod
Kéred. De e lágy csókban felforr a véred,
Hogy bőröm perzselje.

Két karom útra kel, lelkedet szellőként
Átölelje, édes szerelmünk lángoló ereje
Töltsön meg áhítattal.

Ölelkező vágyaink, míg nászba kezdnek
Álmainkkal, nem vívunk árnyainkkal,
Nem kételkedünk.

A szenvedélytől izzik, vágytól lüktető
Lelkünk, remegve táncol lángoló testünk
Egymásban elmerülve.

Halkan sóhajt már a lélek, nyugodtan,
Csendesedve, álmos könnyben fürösztve
Csókolom ajkad.

A monoton szürkeség szelíd holdsugara
Lettél. És minden este, mikor elaludnék
Végig villansz rajtam.

2002. május 17.


--------------------------------------------------------------------------------



Koncz Imre

Szabadság

Egy orgonaillatú nyári alkonyon
Ballagtam át lassan a Szabadság-hídon.
Épp, mikor a nap átintegetett
A Szabadság-szobor bal válla felett.

Alattam a Duna rohant csendesen
Fodrozódott lágyan és sejtelmesen.
Tajtékján izgatva csillant a remény
S egy igaz pillanatra Rád gondolt a fény.

Szemem és szívem a Duna derekán
Némán álltam, senki nem figyelt reám.
De lábam alatt lassan megindult a híd
A szürke part sok gondja, éreztem, visszahív.

Elindultam hát, hisz jól tudtam én:
Kitelt pásztorórám a szabadság ölén.
A féltékeny hétköznap hűen visszavárt
És siető autósként a zebrán rámdudált.

Koncz Imre
2001. május


--------------------------------------------------------------------------------



Varga Ágota

Szeretnék

Szeretnék könnyek nélkül élni,
Mindig jót s jobbat remélni.
Szeretnék virágos réten járni,
Mindig aranyszárnyú pillét látni.
szeretnék, oh szeretnék,
de nem lehet.
Szeretnék megtudni, s tanulni minden jót,
Felfedezni új csillagot, bolygót.
Szeretném belsőm felkutatni, megoldani,
S a nagy végtelenbe pillantani.
Szeretnék, oh szeretnék
de nem lehet.
Szeretnék az életnek értelmet adni,
Új életet a világra hozni.
Szeretnék hinni és elhitetni,
Igaz és bátor lenni.
Szeretné oh szeretnék,
de nem lehet.
Szeretnék gyógyítani, segíteni
a világot megmenteni.
Szeretnék csládot, barátokat,
igaz hű társakat.
Szeretnék,oh szeretnék,
de nem lehet.
Szertenék, de nem lehet.
Hallasz te csúf, toprongyos élet?
Figyelsz rám?Miért nem szeretsz?
Ha a sorsom irányíthatnám,
Szeretnék és szeretnének.


--------------------------------------------------------------------------------



Halász Ildikó

Költő

Mikor az éjnek furcsa hangjai vannak
Hallik egy haldokló hattyú ének
Dala csendnek, vágytalan sötétnek
Szavak, hangok, melyek semmibe zuhannak.

Ki egykor isten volt, most embernek megmaradt
Fönséges, fénylő szellem, de tüze kiégett
Nem tud több varázst már: a jót s szépet
Sorsa, mint az üveggolyó, mely meghasadt.

Mégis, gyenge bár, de szállni képes, ha akarja
Hiába húzza a föld, hiába görcsös vágyak rabja
Szívén titkos bűvölet terem

és Ő érzi, tudja, látja:
hogy egyszerre gyönyör s gyötrelem
míg a mindenséget egyetlen szóba zárja.

2002. május 27.



--------------------------------------------------------------------------------



Stuxi

Az idő nagy svihák

Az Idő, ha már átúszott életeden
Veszed majd csak észre,
Kihagytál mindent, amiért megérte
Volna élned.

Legyél bár kemény, mint kőszikla
Kit millió év edzett,
Lelkedet ekkor már
Nem mentheted meg.

S az Idő lassan, de már végleg
Rád borítja hűvös takaróját,
Ám még tartja feléd tarkóját
S kéri, hogy vakargasd…


--------------------------------------------------------------------------------



Ferenczi Márta

A másnap

Szörnyű most az ébredés,
Tajtékzik a méreg,
Jaj anyukám, ne ordibálj!
Hagyj aludni, kérlek!

Fejemben, még ott hevernek
A tegnapi üresüvegek,
Ha megmoccanok összekoccannak,
Visszhangzásuk rettenet!

Köhögésemből füst szivárog
Most lebukom, érzem.
Anyám hangja az egekben jár,
Galád vagyok éppen.

Most higyjem el, hogy jót akar s
Ez a szülői szeretet?
Számomra már tragédia,
Kész szappanopera jelenet.

Párna alatt, tollpelyhekben
Pisztoly lapul... kisértés!
Ráeresztem a világra, de
Akkor nincs mire ébredés...

Álmos szemek, zűrös fejben
Kavarog a sok pusztulat,
Kipattanok, lövök egyet
S újra alszom. Ámulat!

Hallok-e most női sikolyt?
Én már azt nem tudom,
Jól esne egy üveg vodka, hogy
A tűz szebben lobogjon.

Megtisztulva bűneimtől
Megszállok Istennél,
Tökös angyal a kocsmáros,
Pegazus a BMW.


--------------------------------------------------------------------------------



Leslie A. Kery

Ne hidd

A villanásom fénysugárnak vélted
és hitted messzi partról jelt adott?
Ne hidd! csak sodrott porszemet találtál,
mely visszavert egy égo csillagot.



--------------------------------------------------------------------------------


Tatár Borisz

Egy este az élet

Este volt, szürkült már az ég
Csoda-köd, képzelet, homály
Édes sötétség vette kezdetét

Csodás varázsba költözött az este
Denevér ciripelt, szúnyog zümmögött
Most a varázsló is elkezdte

Rátért a fán szunnyadó mérges pókra
Az ágon udvarló színes, daloló rigóra
S a kicsinyeit szoptató vaddisznóra

Csodás varázst adott erejével nekik
Az élet vette erre kezdetét
Hol a színes képek öröm-ódáját festik

Hol édes nedvvel csöpög a körte
S darázs család járja körbe
Hol angyal szállt a földre

Mi párájával az ibolyát öntözi
S hol ifjú szerelmes pár titkos
Andalító szerelmét neki köszönheti

Sziszeg, csörren lopózik az élet
Nagy hanggal, mindent elsöpörve
Kiáltják egyszerre, hogy: Élek!

S egyszer csak álmos lesz a varázsló
Az erejét gyengének érzi
Az ébrenlét számára már fárasztó

Lepihen hát a nedves tiszta avarra
Elhalkul az élet, ártatlan,
Csendes lesz; a varázsló így akarta

Így ért a forró este véget
Az álmok országába lépett
Így tért nyugovóra egy élet



Í G Y   M E S É L T E K   T I

Hollós Judit:

Alias

(novella)

Sokszor és sokáig ízlelgette, mormogta is néha a szót, és tulajdonképpen tetszett is neki, később pedig már kifejezetten szerette. Csak sokáig nem értette. Miért? És miért pont ezt?

Egész kis lurkó volt még, talán elsős, vagy másodikos, amikor anyja olyan fennkölt arccal és mosollyal hozta tudomására a hírt, mint a legnagyobb eseményeket szokták, és mint amelynél semmi más reagálásra nem várnak, csakis a kitörő öröm megnyilvánulásaira. Mint amikor nagy meglepetés készül karácsonykor, és a gyerek kíváncsian firtatja anyja arcát, aki a fensőbbség tudatában vágja azt a gyerek számára annyira ellenszenves képet, amelyből már mindenki az elnyújtva feltett kérdésnél tudja, hogy az utolsó pillanatig úgysem árulják el neki, mi az ajándék. Természetesen megvolt a szokásos hatásszünet is, mielőtt bármi kimondatott volna. Ezeket a hatásszüneteket Lali épp úgy nem szerette, mint a hozzá alkalmazott szokásos klisé-ábrázatot. Már akkor, kisfiúként is bosszantóan idegesítette, mert abban a percben a gyerekeknek csak azzal a szelíd kíváncsiságával vágyott mielőbb megtudni a hírt, ami a szülők kedélyét még nem borzolta fel, amire még nem mondták, hogy "mindjárt kapsz két pofont, ha kántálsz itt nekem!", vagy: "mindjárt nyakon öntelek egy pohár vízzel, attól majd lecsillapodsz!". Amire akkor még legfeljebb csak annyit mondtak kedves-fölényes mosollyal: "aki kíváncsi, hamar megöregszik". Idegesítette, mert érezte a fölényt, amellyel szemben tehetetlen volt, és a korábbiakhoz képest szokatlanul elnyúlt hatásszünet miatt pontosan kezdte érezni már akkor, hogy az örömteli hír számára nem is lesz olyan örömteli, és nem lesz majd semmilyen lehetősége tiltakozni ellene. Egyre inkább érezte, hogy a nem kért ajándéknak majd nem lehet, de kell örülnie, és ezt majd nem lehet megmondani az anyjának, mert akkor tényleg jön a két pofon.

A meglepetés várt hatása nem maradt el. "Mától kezdve a neved nem Y, hanem Z lesz. Már szóltunk az iskolában Juliska néninek is, úgyhogy ne lepődj meg, ha ezentúl Z. Lalinak szólít majd." Minthogy Lali tudta, hogy ennél jobban már semmin nem tud meglepődni, engedelmesen rávágta, hogy jó, nem fog meglepődni. "Apád úgy döntött, hogy megváltoztatja a nevét, és természetesen a tiédet is." "Most mit nézel így?! Majd ezt is szépen megszokod, mint a másikat!" Lali egy szót sem értett az egészből, de akkor csak azon járt az esze, mit szólnak majd a suliban, és hogy mindenki rajta fog röhögni.


Tulajdonképpen, ahhoz képest, hogy alapvetően minden csínytevést kipróbált, ami csak eszébe jutott, vagy eszébe juttattak, képes volt meglepően engedelmesen hozzáállni a nagy változásokhoz, ha azt a szülei akarták. Legalább is igyekezett megpróbálni. Később ugyan már vitatkozott, hadakozott, de elkezdte…, megpróbálta, hogy teljesítse, amit tőle kérnek, ha már végképp nem hatott semmilyen érv.
"Én örültem volna, ha az anyám ennyi mindent megtett volna értem, de én árva voltam. Benned egy szemernyi jó érzés sincs! Ahelyett, hogy észrevennéd, hogy éjjel-nappal értetek kell güriznem, még vitatkozol is. Ez a társadalom mindent megtesz azért, hogy a gyerekeknek jó legyen, neked csak a kezedet kell kinyújtanod, és csak tanulnod kell, de te még erre sem vagy képes!" - hallotta gyakran anyja kívülről ismert mondatait, és ez legbelül valahogy mindig meggyőzte arról, hogy nem tehet mást, legalább meg kell próbálnia.
Így volt ez a középiskola kiválasztásánál is. Lali nem volt rossz tanuló. Vagyis, ha nagyon őszinte akart később lenni magához, be kellett vallania, hogy szinte semmit nem tanult abban az időben, viszont bármit megjegyzett, amit az órákon hallott. Aztán a következő órán majd' kiesett a padból, úgy jelentkezett, hogy őt szólítsák felelni, mert akkor még mindenre emlékezett, így könnyen hullottak az ötösök. A zene pedig olyan természetes lételemét képezte, mint a halnak a víz, mint az, hogy beszélni tudunk, és úgy ragadtak meg a fülében és a fejében a dallamok és a szövegek, hogy már első hallás után mindent vissza tudott játszani vagy énekelni. Ezért eltökélte, hogy zenei középiskolát választ, és azt, hogy ebből nem enged. Minden alapja megvan rá - gondolta, hiszen nem véletlen taníttatta anyja nagy nehézségek árán zongorára, szolfézsra. Mindenki tudta, hogy ő a legjobb az órákon, az énekkarban, hogy már fel sem szólítják, mert másnak is kell felelnie. Anyja is tudta, hogy mindig csak azt a pillanatot várta, amikor énekelhet, énekórán lehet.
Csakhogy anyja akkor is, az iskolaválasztásban is kész tények elé állította. "Kiválasztottam a szakközépiskolát neked, ott szakmát kapsz a kezedbe. Szerencsére, ismerem az igazgatót, így bejuthatsz. Tudod te, milyen nagy dolog oda bejutni?". A sírásra, tiltakozásra, könyörgésre pedig: "Ha még ezt sem vagy képes értékelni és megbecsülni, akkor semmire nem fogod vinni az életben!"
Lali később megtudta, hogy tényleg nem volt könnyű bejutni abba az iskolába, ahonnan féléven belül kibuktattatta magát. De akkor, abban a pillanatban, amikor dühösen állt anyjával szemben, az iskolaválasztás pillanatában, az újabb "örömhír" hallatán már szinte biztos volt benne, hogy ezt az iskolát ő soha nem fogja elvégezni, végül hosszas vita után megint meggyőzték a szokásos anyai intelmek, így hát beiratkozott. Már felnőtt volt, amikor még mindig fejből tudta azokat az anyagrészeket, melyeket akkor nagy elszántsággal minden órára megtanult, de felelésnél egy árva szót nem szólt, csak makacsul hallgatva, vádló-kihívó szemekkel nézett a tanárra. "Miért sztrájkol?" - kérdezte a tanár, aki második alkalommal észrevette az egész testéből áradó dacot (mindenkit magázott, mert középiskolába már nem gyerekek járnak, hanem az életre tanuló érett emberek). "Addig fogom feleltetni az "ősközösségből", amíg ötöst nem kap! Maga nem buta gyerek!" A jó szándékú tanár az ötödik elégtelennél feladta.
Anyját ekkor az igazgató hívatta magához Lalival együtt. "Anyuka! Keressen mást ennek a gyereknek" - mondta, "higgye el, ennek semmi értelme így tovább!" "Anyuka" pedig neki elhitte.
(folytatjuk)



A   H É T   V E R S E

Francois Villon:

Szerelmes ballada D'Aussigny Yssabeau-nak
(Faludy György átköltésében)

A dombtetőn a sziklák, mint a nyársak
merednek, lassú szél nyög és a hársak
hasadt odvából tejszín nedv csorog;
a tar bozót mélyében buja árnyak
ölelkeznek s a holdas fák úgy állnak
tótágast, mint mezítlen asszonyok.
Öledre vágyom sírva itt e holt
avarban, hol szerelmünk fészke volt,
s vonagló, izzadt testedért üvöltök.
…Vérembe folyt a vörös telihold.

Emlékszel még? Bimbók fakadtak, lanyha
est volt s a fény utolsó sáv aranyja
halódott fenn egy vattafellegen;
bíbor hajad sovány válladra lógott,
minden fűszál bokád köré fonódott,
langyos szellő bujkált a melleden,
s hogy ajkaimra éhes szád tapadt,
s belémcsorgattad édes nyáladat:
két testünk volt, de már csak egy szívünk,
s az alkony ránkborult a fák alatt.

Aztán a hold úgy kelt fel lenn a görbe
fatönkök közt, mint rőtszakállú törpe,
a akárhogy kértél, megtörtént a nász,
a bokrokon minden rügy arcom mellett
meleg harmattól duzzadt, mint a melled,
s halántékunkon lüktetett a láz,
kemény földágyunk lágy lett, mint a gyolcs,
s nem hallott ember még olyan sikolyt,
mellyel izzadt testünk egymásba ömlött.
…Vérembe folyt a vörös telihold.

Majd föltérdeltem és úgy néztelek:
a tengerről sós illat érkezett,
s öledbe épp egy kis virág szorult;
jó volna - súgtam - mindig már így lenni,
s így hallgatni mindörökre semmi
beszédedet. Fejünkre mézga hullt.
Megosztottam veled a kortynyi bort
s a kenyeret, mely tarisznyámban volt:
ez lett lakománk, s az ég a nászi fáklyánk,
hol a csillagok örök árja folyt.

A csillagok s egy bimbós ág: a vőfély,
két melled úgy állt, mint két gonosz nővér,
egymásnak háttal. A hold hidegen
sütött s ahogy kékes testedhez értem,
azt gondoltam: talán még ezt sem értem,
s minden oly messzi és oly idegen…
Aztán hűs ajkad búcsúzón hajolt
fölém s a fákon túl az égi bolt
szélén pirosan megrepedt a hajnal.
…Vérembe folyt a vörös telihold.

És most itt járok már a téli erdőn,
s így várok rá, hogy izzadt tested eljön;
ágyunk füvét felverte rég a fagy,
s az orkánban vonagló fák alatt
űzöm fehér, mezítlen árnyadat,
s a fellegektől kérdem, merre vagy;
hol melled, mely ruhádon átdagadt,
s csípőd, amelyre gyöngyvirág tapadt,
s a dús bozót s az eprek a bozótban?
Miért nem jössz? Várlak még a fák alatt.

A dombon, nézd, a sziklák, mint a nyársak
merednek, lassú szél nyög és a hársak
hasadt odvából tejszín nyál csorog;
a tar bozót mélyében párzó árnyak
inognak s a fák széttárt lábbal állnak
tótágast, mint mezítlen asszonyok,
S én tébolyodva hempergek a holt
avarban, hol szerelmünk fészke volt,
s vonagló, izzadt testedért üvöltök.
…Vérembe folyt a vörös telihold.




A   H É T   E L E M Z É S E

Mai elemzésünk rovatban Laczkó András (Stuxi) csillogtatja meg tudását.

Elemzésem tárgya:
Revuczky Mátyás

A palacsintává lapított lány

Lepények. Mindenütt lepények!
Ormótlan, kerek, megbúvó aknák.
Marha szag közt riadva lépek,
kapnám fel lábam, s elkések.

Nincs hová lépnem e földön!
Barna tányérok bitorolják azt,
Hívogatón, zöld légy ül közepükön,
S a Nap bőrömből vizet fakaszt.

Nótásan, fél lábon ugrándozok,
ki látna, látná cipőmön a bajt,
bűze friss hullámokban tör rám.

Rétünk vastag szerencsét hozott,
S én hasra estem, szorítva a talajt
mint a palacsintává lapított lány.

Hiba lenne ezt a furcsa szonettet néhány humoros mondattal elintézni, vagy a meglévőnél mélyebb értelmet keresni benne. Hiba lenne az is, ha nem vennénk róla tudomást, hiszen a szerző valamiért papírra vetette e versét. Talán büntetni akart vele.

Ez a vers a mentális, és erkölcsi értelemben vett tisztátalanságtól való félelem groteszk bemutatása, a bemocskolódás folyamatának anatómiai pontosságú leírása.
Előttünk játszódik le a folyamat, melynek vége a teljes intellektuális megsemmisülés.

Az első versszakot erőteljes képiség, szín- és szaghatások jellemzik. A szinte hisztérikus hangú felkiáltás egy összezavarodott, kétségbeesett embertől származik:
"Lepények. Mindenütt lepények!"
A táj naturalisztikus leírását azonban egy kozmikus méretűvé transzponált probléma felvetése szakítja félbe:
"Nincs hová lépnem e földön!"
Egyértelmű a párhuzam Bánk bán elkeseredett szavaival: "Nincs a teremtésben vesztes, csak én". A kilátástalan küzdelem felőrli a józan elmét, és már egy szellemi integritását vesztett, a hatalmas nyomás alatt összetört embert látunk ugrándozni a mezőn: "Nótásan, fél lábon ugrándozok…".
Másról van azonban itt szó, mint Hamlet esetében, aki az őrület álcája mögé bújva próbál kiutat keresni. Ebben a versben az "őrület" nagyon is valóságos. Semmi színjáték. A vers "hőse" valóban bomlott-agyú, személyisége elvesztette harmadik dimenzióját (mélység) éppúgy, mint a palacsintává lapított lány.

(Stux)


Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014