TÖRTÉNELEM
Tartalom
Hangos versek
Multimédia
Meghívók
Jegyzőkönyvek
Fegyelmik
Jogi dokumentumok
Beszédek
Versek, drámák
Gyöngy
Történetünk

Beszédek és bemutatók

4. Napirendi Pont: Pohárköszöntő Nagy Lajos tiszteletére.

(Az eddigi életútját méltatja: Marina Béla társadalmi elnök – angol-magyar nyelv és irodalom szakos tanár) (Elhangzott az ÉKT nov. 11-i ülésén)

Tisztelt Elnök Urak!

Az 1971-es esztendő jó esztendő volt (ezt Duncan Mac Leod-tól tudom, aki sírva könyörgött ugyan a tyúkszaros életéért, de legalább megtanulta, hogy nem kellett volna a lábamra lépnie a buszon).

Az 1971-es esztendő jó esztendő volt. Az Amerikai Egyesült Államokban beindult az ARPA NET, a mai Internet őse, A Rolls-Royce csődöt jelentett, Henry Kisinger Kínába látogatott, amely újra az ENSZ tagállamává vált, megjelent az Intel híres 4001-es processzora a boltokban, Roman Polanski megfilmesítette Shakespeare Macbeth-jét, John Lennon arra kért minket, képzeljük azt, hogy nincs mennyország és pokol, az NBA-ben pedig a Milwaukee Bucks Kareem Abdul-Jabbar varázslatos játékával 4-0-ra verte a Baltimore Bullets-t és bajnok lett. Ugyanezen év őszén egy kelet-közép európai poros kisvárosban fiúgyermek született. Átlagon felüli intelligenciájára való tekintettel szinte azonnal óvodába adták.
Nem sírt.
Olyannyira fejlett volt, hogy hatéves korában általános iskolába engedték.
Nem sírt.
A figyelmes szemlélő már ekkor felfigyelhetett volna az emberiség évezredes mentális tunyaságából ébredő szellemóriásra.
De nem tette.
Így muszáj volt megmutatnia magát a gimnáziumnak is, annak a gimnáziumnak, amely 2014-ben majd fel fogja venni a nevét (forrás: Duncan Mac Leod).
Bár akkoriban még csak egy kisfiúnak látszott, az emberek mégis tisztelték.
Köszöntek neki. Ösztönösen.

Sokan azt gondolták, „nagy” ember lesz belőle. Még többen, hogy nem.
Rövidre fogva: születésnapok jöttek és múltak, mert nála csak egy dolog volt „nagyobb”: az idő. Születésnapokat látok, egyiket a másik után, hol egy társasjáték, hol egy szép könyv, hol egy labda. Csak sapka nem. Az soha.
De nem sírt.

Nyertes ping-pong meccsek és vesztes nők (és fordítva), duhaj éjszakák és fáradt hajnalok, szoros barátságok és rideg közöny, az emberiség minden megszerzett ismerete, vizsgák és vizsgálatok.
Őszi gyermek volt, és az őszi gyermekeket maga az Idő érleli férfivá. Munka. Egy munkanélküliekből álló angolcsoportot látok, ahol nagyon sok barátja volt. Igaz, hogy akadt a társaságban egy nyáladzó őrült is, akit hatszor kellett megkérdeznie valamiről mire azt egyszer megértette. De megérte.
Néha úgy hitte, hogy él, s nem csupán működik. Ezekben a fájdalmasan ritka pillanatokban úgy érezte, énekel benne a vér. 29 év. Másokat talán nyomasztana, hogy majdnem a fele letelt. Őt nem. Ő éppen azon fáradozik, hogy – bár elveivel ellentétes - elnöktársai felkérésére, egy nem pontosan definiált feladatnak megfelelően köszöntő beszédet írjon s önmagát ünnepelje.
S írt.
Emeljük tehát poharainkat rá és életútjára: éljen elnökünk, aki 2000. október 31-én ünnepelte 29. születésnapját! Éljen Marina Béla! (standing ovation)

Megjegyzés:
1, indítványozom, hogy a jövőben az elnöki feladatokat – a félreértések elkerülése végett – a napirendben N. L. elnök úr pontosabban definiálja. 2, a jeles ünnepre való tekintettel nem volt még alkalmam munkám elvégezni, így – bár már három fegyelmi ügyet tárgyaltunk – önkritikus és mindezidáig példátlan módon fegyelmit kérek magam ellen. Az eljárás és a büntetés nagyságának kiszabása során indítványozom, hogy vegyék figyelembe az alábbiakat:
  • a jeles (kettős!) ünnep tényét
  • a fentiekben megfogalmazott pontatlan definiálás tényét (vajon feladatom-e átírni a szövegeket? Talán nem. Akkor pontosan mit is kell javasolnom?)
  • külföldi elfoglaltságomat (Korzika), mely ezirányú tevékenységemben kifejezetten hátráltatott
  • vegyék figyelembe a társaságunkban példanélküli, és csak bennem létező önkritikát
  • és végül a tényt, hogy hoztam bort és homokórát.
(A várhatóan túlságosan súlyos ítélet elhangzása után): Tiltakozom! Kérem, hogy mivel az elkövetett cselekmény arányban áll Nagy Lajos Elnök Úr korábbi fegyelmijével, viszont jócskán elmarad Mácz Elnök Úr fegyelmi ügyeinek súlyosságától, büntetésemet két üveg minőségi vörösborra csökkenteni szíveskedjenek. Köszönöm.

Marina Béla
Társadalmi Elnök
Élő Költők Társasága


Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014