|
Beszédek és bemutatók
|
Sorsfordítók
avagy az Elnöki Kollégium társadalmi szerepvállalása
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy eltökélt irodalombarát. Egy nyári estén gondoltak egyet, s megalakították az Élő Költők Társaságát. Vajon gondolták-e volna akkor, hogy sorsok fognak eldőlni munkásságuk által? Hogy ifjú tehetségeket állítanak olyan életpályára, amelyről csak titkon mertek álmodni? Ha mertek egyáltalán! Vajon gondolták-e akkor, hogy elhatározásukkal olyan lavinát indítanak el, amely százakat ragad majd magával? Amely függőséget okoz egy életen át? Biztos vagyok benne, ha megkérdeznénk ma ezt az öt nagyszerű embert, azt nyilatkoznák, hogy ezt bizony még ők sem gondolták volna. Sőt! Még én sem!
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy vidéki nagyvárosban egy kislány, éppen végzős volt általános iskolájában. Egy nap aztán gondolt egyet, és megírta azt a versét, amely egy életre megváltoztatta életét. Pláne, hogy elküldte azt Énekes Vazulnak. "Mit neki százezer év?!" Ezt a címet viselte az ifjú költőnő verse. Érett, nagyszerű költemény, ritmusa ma is fülembe cseng. Vajon gondolta volna-e az a lány akkor, hogy ez a vers megváltoztatja egész életét? Biztos vagyok benne, ha megkérdeznénk ma a költőt, azt nyilatkozná, hogy ezt bizony még ő sem gondolta volna. Sőt! Még mi sem!
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a fővárosban egy nagyszerű színművész, akivel egykoron egy iskolapadot koptattak az Elnöki Kollégium tagjaival. Egy nap, amikor felkerestük rendhagyó ötletünkkel, hogy mondja fel nekünk a Vazul legjobb verseit, ő sem gondolta volna, hogy "igen" válaszával egy életre megváltoztatja valaki(k)nek az életét. Mert vállalta, és az ügy mellé állt. Időt és energiát nem sajnálva kölcsönözte hangját a Vazul legnagyszerűbb verseinek. Vajon gondolta volna-e az a színész, hogy az a szavalat megváltoztatja egy lány egész életét? Biztos vagyok benne, ha megkérdeznénk ma a művész, azt nyilatkozná, hogy ezt bizony még ő sem gondolta volna. Sőt! Még senki sem!
Így történt, hogy a véletlen és az Elnöki Kollégium véletlen találkozásaiból új sorsok születtek. Négy elnök, egy alelnök, egy lány, egy színész. Találkoztak, mert találkozniuk kellett, hogy aztán a lány álmai útjára léphessen. Egy ösztöndíjjal, egy egyetemi felvételivel gazdagabban - és a vers iránti elkötelezettséggel.
Nos, kedves barátaim, József Attila szavaival: "Ez a mi feladatunk, és nem is kevés." Így tovább, számíthatunk egymásra. Számítanak ránk…
Mácz Ákos
2006. április 21.
|
|
|
