TÖRTÉNELEM
Tartalom
Hangos versek
Multimédia
Meghívók
Jegyzőkönyvek
Fegyelmik
Jogi dokumentumok
Beszédek
Versek, drámák
Gyöngy
Történetünk

Jogi dokumentumok - Határozat

ÉKT Elnöki Kollégium
Cegléd 2700 Felház u., asztal mellet
----------------------------------------------------------------------
Szám: omra

Tárgy: Zsuzsa néni életmű díja
Melléklet: 2db (Oklevél + üres boríték)


H A T Á R O Z A T

Zsuzsa nénit, az Élő Költők Társaságának (továbbiakban: ÉKT) főszakácsát, illetve az Ady-terem tulajdonosát (vendéglátó-művészt), az ÉKT Elnöki Kollégiumának képviseletében

Életmű-díjban

részesítem.

A díjjal együtt járó anyagi juttatás (100.000 Euro) annyira méltánytalan és megalázó lenne az elismerés erkölcsi értékéhez viszonyítva, hogy nem kerül átadásra, illetve utalásra. A díjazott vélhetően egyébként sem fogadná el, és ez teljesen érthető.

A díszes oklevél és a jelképes üres boríték átadására ünnepélyes keretek között kerül sor a következő ÉKT ülésen.

Határozatom ellen kolbászkrémmel bekent (zs)írásos fellebbezést lehet benyújtani Dzsáfárhoz, az ÉKT vérszomjas rotweileréhez, aki a kézhezvételtől (érted! a kézhezvételtől, nagyon jó!) számított harmadik üvöltésen belül azt irattározza.

I N D O K O L Á S

Sajnos az utóbbi időben felröppent a hír, hogy az Ady-terem kalapács alá kerül, azaz lebontják. Mindez eszünkbe juttatta annak tulajdonosát és az ott eltöltött italok mennyiségét. Egy olyan asszonyról van szó, aki ott bábáskodott az ÉKT megszületésekor, aki azóta sem hagyja elvágni a köldökzsinórt, és aki jókedvével, derültségével, jogos kritikáival és nem utolsó sorban remek főztjével segítette a társaság fejlődését, működését. Nem tudok érzelmek nélkül beszélni róla, hiszen nekem lényegében a második anyám, a harmadik apám és a mostohanővérem egy személyben. Most is könny szökik a szemembe, ha hagymát pucolok.

A fentiekre tekintettel döntött az Elnöki Kollégium a rendelkező részben foglaltak szerint.

Határozatom az életmű-díjról és a vele járó üres borítékokról szóló 12/2001. (X. 11.) ÉKT rendelet 29. § (1) bekezdésének c) pontján alapul.


Cegléd, 2004. február 19.


Dr. Nagy Lajos
Ügyvezető Elnök



Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014