Versek
|
Nagy Lajos
Egyedül
Csak ülök megtörten, magamban,
Néma árnyak közt egy széken.
Halkan lüktetnek az erek agyamban,
A lelkem gázt adna, de testem a féken.
Lógó végtagjaim zsibbadtan ernyednek,
A távolban a közelgő semmit nézem.
A halántékom zúg? Vagy dobokat pergetnek?
Tűnő emléked csendben felidézem.
De gyorsan szétfolynak a képek.
Utoljára láttalak talán
ilyen észbontóan szépnek
mielőtt megőrjít a magány?
Válasz nem érkezik ma már.
2001. február 5.
|
|
|