ÉNEKES VAZUL
Tartalom
A folyóiratról
25. szám
2002. 12. 20.
24. szám
2002. 11. 17.
23. szám
2002. 10. 08.
22. szám
2002. 08. 29.
21. szám
2002. 07. 11.
20. szám
2002. 06. 09.
19. szám
2002. 05. 23.
18. szám
2002. 05. 05.
17. szám
2002. 04. 08.
16. szám
2002. 03. 08.
15. szám
2002. 02. 21.
14. szám
2002. 01. 31.
13. szám
2001. 12. 28.
12. szám
2001. 12. 13.
11. szám
2001. 11. 15.
10. szám
2001. 10. 19.
09. szám
2001. 10. 10.
08. szám
2001. 08. 23.
07. szám
2001. 07. 27.
06. szám
2001. 07. 17.
05. szám
2001. 06. 05.
04. szám
2001. 05. 21.
03. szám
2001. 05. 08.
02. szám
2001. 04. 27.
01. szám
2001. 04. 17.
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 1. szám
V E Z É R C I K K

Dalra Magyar!

Sok szeretettel köszöntöm az első internetes irodalmi folyóirat Olvasóit! Hosszú, fáradtságos utat tettünk meg idáig, hogy „az internet mindent megváltoztat” gondolattal eljátszadozva, létrehozzuk ezt a fórumot. S még hosszabb út áll előttünk, amelyen immár együtt megyünk tovább: író, olvasó, kritikus, szakértő, rajongó, műértő, műkedvelő, kéz a kézben. Tegyük meg hát az első, sorsdöntő lépést! Egered nevetve vedd magad elé. S klikkelj, ha kell.

Egyszerű kérdést teszek fel: Mi az irodalom? Definíciók hosszú sora helyett, íme sűrítve egy sorban:

Egyedül lehetséges szavak, egyedül lehetséges sorrendje.

Szó és sorrend. Zseniális és lenyűgöző ez az egyszerűség, amely megfogalmazza az irodalom alappilléreit. E két kritériumnak való megfelelés önmagában is nehéz, együtt talán kissé elrettentő. Az Énekes Vazul első, történelmi számában én mégis inkább bátorítani és nem elrettenteni akarok. Bátorítani mindenkit, akit valamilyen formában múzsája hívó szava már gyengéden megérintett, és alkotásra serkentett. Bátorítani mindenkit, aki valaha már érezte a versírás felszabadító örömét, s egy-egy remek alliteráció, rím, vagy gondolat után elégedetten sóhajtott fel. Az Énekes Vazul a ma poétáit szólítja meg. A poétát, mely ott lakozik mindannyiunkban. A poétát, az örök forradalmárt. Költők és alkotók, ideje, hogy ébredjetek! Rántsatok kardot, ragadjatok tollat, s írjatok! Teremtsük meg a harmadik évezred magyar költészetét! Ne felejtsétek, a történelmet együtt írjuk. A mérce magas. Fussunk hát neki könnyed közös lendülettel. Szálljon szabadon új szárnyakon a Dal! Lázadj Énekes Vazul!

Revuczky Mátyás (Ingó-Tus)



Í G Y   Í R U N K  M I

Mácz Ákos

Tavaszi Szél

Kölyökkorom óta három dolog van, amely mindig feldob. A tavasz, a reggel és az eső. Közös bennük, hogy valami elkezdődik. Valami újra kezdődik. Dicséretem most az elsőnek szól. Íme az én tavaszom, és amiért szeretem.

Izzik a levegő. Csodálom ezt az ismeretlent, ezt a bohócot. Mi az az erő, mely ilyenkor a természetet megmozgatja? Érzem a lendületet, a zenét; morajlást és dübörgést hallok. Tapintom a zöldet, a fehéret, a sárgát. Merítek a napfényből, látom a virágok illatát. Játszik velem a természet. Úgy érzem, mindez értem van. Vágyom megismerni ezt a titkot, partnere szeretnék lenni.

Figyelem az emberek arcát. Ők is kinyíltak, mosolyognak. Az öregek megfiatalodnak, a komolyak elkomolytalanodnak. Boldogság mindenütt. Tekintetetek találkoznak, egymásra figyel most mindenki. Azonos a gondolat, a vágy közös. Van, aki átéli, van, aki még megélheti. És akkor mi van, ha megcsíp a darázs?

A tavasz a barátom. Számíthatok rá, minden évben eljön, és megajándékoz. Örömmel, élettel. Szívemhez szól és énekel, verset ír nekem. Tele van érzelemmel, lírával. Udvarol és kacérkodik. Boldog, hogy újra itt lehet. Ma már vidám vagyok, mert sejtem a holnapot. Több lesz, mint a tegnap volt. Szívom magamba a tavasz erejét. És micsoda íze van!

Most végre minden olyan más. Örül a zivatar, vidám a szikla, nevetnek a percek, boldog a zene. A tavasz tanít, bátorít és lelkesít. Üzen és kérdez. Vajon észreveszem-e a szépet és a jót? Vajon tudok-e gyönyörködni mindebben?

Tavasszal semmi sem lehetetlen. Valóra válhat, amiről eddig csak álmodtunk. Ha hideg volt hozzád a tél, majd igent mond a tavasz. Forr a vérem, borsódzik a hátam, a pulzusom az egekben jár. Mozgás és dinamika. Ez hiányzott már!

A tavasz kiapadhatatlan forrás. Merítek hát belőle erőt, energiát, vidámságot. Szomjamat oltja, felpezsdít, életet ad. Kitölti a teret, megállítja az időt. Jó most kinyújtózni. Ilyenkor még az árnyékban is süt a Nap.

Számomra a tavasz ünnep, s mint ilyen tisztelem. Gondolatban érzelmekből kötött sokszínű kokárdát tűzök szívem fölé. Himnuszát vele éneklem. Érzem pergő ritmusát, dallama messzire röpít. Van valami titka. Az egészet szeretném átélni, pedig még részeit sem ismerem. Idővel összeáll a kép, mert egy húron pendülünk.

Itt a tavasz. Végre történik valami!

--------------------------------------------------------------------------------

Nagy Lajos

CSÚNYAVERS

Azt hitted könyvet kapsz,
Hát egy jó nagy fasz-
Énnel fűtött szar-
kalábat barátom!

Nem kapsz könyvet most,
Inkább egy láda Fost-
er sört. Te kis para-
fenomén!
S hiába szidod az anyá-
ri délutánt, mert úgy pofá-
s a kecske, ha eszik a roha-
mmentőben.

Eközben úgy rúglak seg-
ítségül mellbe, hogy az a kur-
ta farkas a mesében nem basz-
bólózik többé.

Remélem elég már, te majo-
gyerek, holnap rossz.
S miközben gyermekem ágyban ring,
Hátsód nem fin-
torog láttamon.

S ha még ez sem elég neked,
Kitépem a beled-
umálok a füledbe, te szemé-
rmetlen állat
idomár.

--------------------------------------------------------------------------------


Revuczky Mátyás

PIROS

Buzgó, tolongó, arrogáns piros.
Tilos e minden, mire betűid tiltanak?
Tilos-e vérrel vért vörösre festeni?
Kihívó vagy. Vad, s nem csinos.

Fájva vágyom mégis színedre.
Megrepedt eperre, lüktető erekre,
vágyom rád, duzzadt ajkidra,
vágyom rád, őrjítő csókodra.

Tiltasz attól, amire születtem.
Tiltasz attól, amit ma akarok.
Tiltasz, de én nem félek Tőled!

Megkaplak, s húsodba harapok!
Lihegve ránt rád az elvakult vágy,
s cibálva, tépve, karjaim ölelnek.

(A vers elemzését lásd lentebb!)


Í G Y   Í R T O K   T I

Bacchus

Halász vagyok

Halász vagyok.
Minden napkeltekor
Elindulok kicsi csónakomon
A háborgó tengerre,
Hogy hálómat kibontva
Kifogjam Neked
A kék óriás legdrágább
Kincseit.
Hazatérve mind megmutatom,
S lesem,
Örülsz-e neki.

Ha nem leszel már,
Utószor vízre szállok,
S keblemre ölelem
A tajtékzó hullámokat,
Ahol az
Aranyló halak
Mondják majd el
Utolsó imámat.


A   H É T   V E R S E

Ady Endre

Góg és Magóg fia vagyok én

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdtem tôletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégis csak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.


A   H É T   E L E M Z É S E

Nagy Lajos

Mai tudományos elemzésem témája a: PIROS

Lenyűgöző. Magávalragadó. Heroikus. Ezek azok a jelzők, amelyek egyáltalán nem jellemzik ezt a művet. Megdöbbentő. Iszonyatos. Egyszínű. Ezek viszont azok a szavak, amelyek hűen tükrözik a költő gondolatvilágát. Nem szertném negatív színben feltüntetni a verset, bár kétségtelen, hogy a PIROS a köztudatban a tiltás, a negatív visszacsatolás megtestesítője. Most mégis más dimenzión keresztül láttatja velünk e színt a költő. Mondhatnánk úgy is, hogy színtvall. Valójában azonban szerelmet. Hogy kinek, s mi okból még számomra is rejtély, de megfejtem, ha addig élek is.

De most térjünk át a mű formai elemzésére. Gondolom az író szonettnek szánta, bár elég egyéni módon alkalmazta a sorvégi összecsengéseket. A sorok szótagszámán is a költői szabadság mérhetetlen fegyelmezetlensége érezhető. Mégis azt mondom, hogy remek alkotás, s ezt nem azért teszem mert a gyerekkori barátomról van szó. Ezt nem a volt osztálytárs, a jelenlegi pályatárs, a jövőbeni esetleges munkavállaló mondatja velem, hanem a következetesen magázódó irodalom-kritikus. Megpróbálom számba venni – mint egy fénylő piros almát – a vers értékeit, és belső tartalmát.

Ugye Önök is érzik azt a lüktető ritmust, ami végigkíséri ezt a művet. Hát persze, hogy nem. De ez az Önök hibája, nem az íróé. Próbálják meg lehunyt szemmel olvasni a költeményt. Ehhez persze meg kell tanulniuk kívülről. De higgyék el nekem, megéri, csak így fogják érteni belülről.

Mert mit is jelképez a cím, a PIROS? A válasz bennünk van. Az állandó, belső lázadást. A mindennapok Vazulját. Azt az egyszerű embert, aki már képtelen a szabályzók dzsungelében kiigazodni. Csábítja a tiltott gyümölcs zamata.

Valójában ennek a műnek nem is Revuczky Mátyás az írója, hanem az élet. Mi mindannyian. Mi egyszerű, egyszínű Vazulok. „Csupáncsak” megÉnekelte egy közülünk.

Csak gratulálni tudok hozzá. Ugye Önök is így gondolják?

Cegléd, 2001. április 12.

Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014