|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 10. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Paulo maiora canamus
(Foglalkozzunk komolyabb dolgokkal.)
Az Internet végtelen információhalmazából csíptem el a következő gondolatot: "Ha valaki harminc év felett villamoson utazik, akkor az vagy ellenőr, vagy sikertelen az életben". Ez a sommás megállapítás elgondolkoztatott. No nem azért, mert ma reggel éppen villamoson zötyögtem kedvenc munkahelyem felé, lógó orrú harmincasok, krákogó negyvenesek, megkopott ötvenesek, rezignált hatvanasok és tülekedő hetvenesek között, nem. A harminc évre kaptam fel a fejemet. Megállíthatatlanul közeledik, mint Uri Geller az ingaórához.
Harminc év. Egy emberöltő harmada. Itt, valahol Európában. Dante korában már majdnem a fele lett volna. Afganisztánban most is az. (Vagy a vége.)
Egy kínai közmondás szerint, ha valaki húsz éves korában nem erős, az sosem lesz erős, aki negyven éves korában nem gazdag, az sosem lesz gazdag, és aki hatvan éves korában nem bölcs, az sosem lesz bölcs. Hál istennek itt nem ötlik fel a harminc év, bár matematikában jártasak kiszámíthatják, hogy erőtől duzzadva félúton vagyunk a gazdagsághoz vezető úton. (Előre!)
Harminc év. Az életkor, amikor az élsportoló fejében először fordul meg a visszavonulás gondolata. A nem élsportolókra pánikszerűen tör rá a felismerés: sörhasuk duzzadása egyenesen arányos az elfogyasztott sör mennyiségének és az elmaradt testmozgás időegységének szorzatával. Az életkor, amikor kissé megtörik a lendület, a boka. Harminc évesen az embernek a húszasok csókolomot köszönnek és mielőtt megbotránkoznánk, egy kislány megkérdezi tőlünk: Bácsi, hány óra van? Lassan ráébredünk, hogy tíz évvel ezelőtt még tényleg azt hittük, a harmincasok komoly, felnőtt emberek.
Marina Béla, Mácz Ákos, Nagy Lajos és jómagam. Mi harmincasok.
"A harminc év feletti utas a villamoson vagy ellenőr, vagy sikertelen az életben."
Ki melyikhez tartozik?
Születésnapi köszöntők helyett, egy rövid programverssel szeretnék kedveskedni elnöktársaimnak és hasonló korú olvasóinknak:
Fel Hőseim
Fel hőseim, rest ne lesse hasznát nálunk!
Arany betűs tettek ideje liheg egy ideje.
Fel kaszát, fel íjat, ajzott ne légyen a szégyen!
Barátunk, állj be közénk,
Tépd el babád képét és sírj vele.
Mert most nagy dolgokba oltalak benneteket fiaim!
Itt az idő, mit hívő áhítattal itat át a jelen.
Fel hőseim, fiatalságunk szirmain
Árkot üt a fránya ránc koma.
Harminc évesek lettünk.
Fel hőseim: itt az ALKOTÁS kora!
Az Énekes Vazul tizedik, jubileumi száma telis-tele van meglepetésekkel. Igyekeztünk olvasóink és vers beküldőink kedvében járni. Remélem sikerült. Kellemes böngészést! Ünnepeljünk Együtt!
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Nagy Lajos
Valamit adnék már
Valamit gondoltam, de nem mondom el.
Valamit hallottam, de nem érdekel.
Valamit álmodtam, de te nem értheted.
Valamit adnék már, de te nem kérheted.
Valamit éreztem, de te nem tudhatod.
Valamit kérdeztem, de te nem mondhatod.
Valamit megláttam, de te nem láthatod.
Valamit adnék már, de te nem várhatod.
Valamit szeretnék, de te nem akarod.
Valamit meglesnék, de te eltakarod.
Valamit csókolnék, de te nem engemet.
Valamit adnék már, de te nem engeded.
Valamit kínáltam, de te nem fogadtad.
Valamit megláttam, de te futni hagytad.
Valamit nem adhatok többé már neked!
Valamit adnék már, de csukva van kezed.
--------------------------------------------------------------------------------
Revuczky Mátyás
Zöld
Öltem. Zöldben.
Vadon szavon roppan a zöld moha.
Csend van. Pára száll a mára,
hegy gerinc alatt az őz gerinc csak
gőzös látomás, semmi más.
Puskám lustán hanyatlik vállamra.
Csak elmém friss. Iszom a zöld lomb
hűsítő illatát, s közben ütemre süpped
az avar lépteim sóhaján keresztül.
Barangolok az éledő erdő ösvényin.
Barangolok, arcomon a köd vidám
ráncokat talál, Barangolok,
s szinte ölni tudnék a pusztításért.
Ág reccsen, s a puska álmát feledve
ugrik vállamra. Ős zöld között
vágtat a golyó, mint tébolyult, szabadult csikó
fúrja sikoltva utolsó útját.
Megérint a habzó vér illata.
s a vélt nyugalom orrcimpám halk remegésévé fajul.
Öltem. Zöldben.
--------------------------------------------------------------------------------
Nagy Lajos & Revuczky Mátyás
H U N O R (4.)
IX. ÉNEK
De ne vágjunk elibe az dolgoknak rendjébe,
Csak menjünk vissza szépen az basának kertjébe.
Ki fogva tart egy lányt és most vala Eger alatt,
De nem megy le torkán az kettőnél több falat.
Mert Szilvia dacol az bég szerelme ellen,
Ki legeltetné szemét az két női csizmán.
Melynek hírös párja az Vénuszé vala,
Ezért nem megy száján kettőnél több falat...
X. ÉNEK
Az szép alföldi fiunk tovább menetele,
S ott van az jó szolgája is állandóan vele.
Együtt küzdenek az sok rossz pogány ellen,
Vándorgatják szemeiket az sok női csizmán.
Lassan-lassan már-már Eger alá érnek,
De biz az sűrübe előtte betérnek.
Meghúzván magukat az éj sötétje elől,
Ám valami nesz susog az szederbokor felől...
Az deli leventénk kirántja az kardját,
Hogy elkergesse az rút töröknek hadját.
Így hát fürkészően mered az sötétbe,
De kihúzott szablyáját helyére tevé be.
Hisz az bokor mögött nem vala csak medve,
És az látva hősünk, igen elment kedve
Az verekedéstől. Immáron pediglen hát,
Tárkony elmegye és vága egy kis fát.
Így tér hát nyugovóra az két legény,
Hogy mit álmodtak este, arról írhatnék egy regényt.
Gondolataik biz messze-messze szálltak,
Pedig az végcéltól nem is messze jártak.
XI. ÉNEK
Felejthetetlen fekete fejek fénylettek,
Mikoron ezek ketten felkeltek.
Körbevevé őket biz az török sereg,
Minekáltal két legényünk fogságba esett.
Így jutottak hát be az egeri várba,
De nem úgy vala az, ahogy Hunor várta!
Nem is oda mentek, hová küldetve valának,
Hisz az börtönbe kisérték nevét az halálnak!
Rabságban vala hát szép magyar vitézünk,
Teljesen ledöbbenve s rökönyödve nézünk.
Hisz ki ily daliát birtokába vehet,
Az győzni az csatába nyugodt szívvel mehet.
Meghallván az hírt Szilvia az szegény,
Szívéből teljesen kihalt már az remény.
Hisz nem vala már neki gyönyörű kedvese,
Nincs aki őt az bégtől megmentse!
S az rút bég használva az hatalmát,
Kitűzte napjának legszebb lakadalmát!
S kit elvenni kíván nem más mint az rabja,
Kitől ez idáig az sok kosarat kapta.
XII. ÉNEK
Az Hunor csak hunorog az cellának mélyén,
Az Tárkony is kesereg törött szívvel szégény!
Penészes az csúf fal, az ablakon meg rács vagyon,
Épp ezért vitézünk dühös volt ám nagyon!
De hirtelen nesz jő az rácsos ablak felől,
Hősünk az izgalomtól egykettőre felül.
Az szép Mari csizma les be az ablakon,
És imigyen szóla: -Itt van az alkalom!
Mari kéjesen indula az ocsmány őr felé,
S az meglátván, /fel/meredő tekintettel megy elé.
Az kislány csókolgatá s lassan kezébe vevé,
A kulcsot, amivel az ajtót majd felfedé.
Az kecses mozdulattal leüté az őrt,
Kinek az gaz feje csak úgy ketté tört.
Mari az kulcsot az kulcs lyukába duga,
Majd Tárkonnyal az cellában egy kellemeset beszélgete.
XIII. ÉNEK
Elillana hát az három remek barát,
Mari Tárkony előtt rázogatja farát.
Rohanvást futának az vártól igen tova,
De hallatszik már az üldözőraj lova!
Ismét csodálhatjuk az szép leventénk eszét,
Hisz menekülés közben okosakat beszét:
"Hogy üldözőket rázzuk, javaslák egy cselt."
Mondta ezt lihegve majd egy nagyot nyelt.
Majd folytatá szavait szép füzérbe fonva:
"Vessük be magunkat az sűrű nagy vadonba
És másszunk fel egy fára az lombtakaró mögé!"
Szóval hős daliánk e szavakat nyögé.
Meg is cselekedék e tetteket szépen,
És egy gyönyörű fát választottak éppen.
Mi alatt Krecsák Gábor nagy serege üle,
S meglátván az üldözők azt rögtön meneküle.
Odakiált Hunor: "Jó testvérem Krecse!
Itt az Mari velem s bordáján az ...csizmája.
Itt van az jó szolgám. Ehhez mit szólsz apám?
Gyerünk tovább együtt s mentsük meg az babám!"
"Hunor ecsém, fiam keblemre te gyerek!
Ily erősítéssel biztos már hogy nyerek,
Az török basa ellen kinek hasa sebes,
Na üljünk az ebédhez mert kihűl az leves!"
Leülnek hát s tanakodnak egész nap,
Hunor, Tárkony, Mari s Krecsák pap.
Eljöve az estve tábortüzek gyúlnak,
Másnap ilyenkor már török fejek hullnak.
XIV. ÉNEK
És felvirrad az reggel, mely kezdete egy napnak,
Melyről azóta is dicshimnuszok szólnak.
Az hírös csata napja, mely aranybetűs ünnep,
És az becses tárgya az költészetünknek.
De az hírös basa nem sejt semmit még,
Heverészik ágyán, mellette egy bég.
Ki köszönté őt, s nagy az bizodalma,
Hisz ma lesz az basa nevös lakodalma!
Nagy az készülődés, sül az sok finomság,
Készül az háznép s készül az uraság.
Mostan pediglen az lányhoz indula,
Ki néki lesz majd az szép ágyasa.
Megkérdé az utoljára: "Leszel e az enyém?"
De az lány így felel: "Nem kell ily rút egyén!
Jön majd az kedvesem, s elvive magával,
S jól ki fog tolni imígyen magával! (önnel)"
(folytatjuk)
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Sütő Edina
A teremtés koronái
Vannak bizonyos társadalmilag megosztott nemi szerepek, amelyek talán még az őskorból maradtak ránk. Nem csak genetikailag, hanem morálisan is. A nő gyermeket szül, háztartását rendben tartja, és így az emancipációs hullám után karriert is épít. A férfi védelmezi a nőt, megteremti számára azokat a lételemeket, amelyekben a gyermek felnevelhető. Ezek a szerepek azonban a civilizáció fejlődésével egyre inkább elmozdulnak, korcsosulnak, keverednek. Ebben élünk, nagyrészt elfogadjuk. Van néhány dolog, amit azonban végképp nem fogok tudni a helyére tenni. Újkori találmány, és egyre inkább elterjed. Az egyik ilyen probléma a férfisztriptíz.
A helyszín igényes szórakozóhely, kedves kolléganőmmel utoljára bulizunk együtt. Minden nagyon jól halad. A vodka finom, a társaság kellemes, a beszélgetés néha kényszeredett ugyan, de még nem zavaró. Halad a buli a maga útján. Mellénk lép a biztonsági őr. Ránézésre rosszat sejtek. Kortyolok a vodkanarancsból, erőt ad, bátor vagyok. Belül kicsit félek, de hát mégis csak nő vagyok, és legutóbbi emlékeim szerint semmi olyat nem tettem, ami miatt az ajtón kívül lenne a helyem. Fellélegzek, és csodálkozom egyszerre. Férfikollégáimat kitessékelik a helységből, hiszen most kizárólag hölgyeknek szóló műsorszám következik.
Farmerruhás törpe a színpadon. Rémálmaim immáron valósággá válnak, mikor elkezd beszélni. Hamarosan több csodás férfitestben gyönyörködhetünk. Csak ezt ne! Némán sikítok. Behúzódom a hátsó sorba. A műsor elkezdődik. Férfiak a színpadon.
Első szereplőnk, aki lábai elé kellett volna omlanom fekete ruhában jelenik meg. Csodás! Az inget egy mozdulattal tépi le magáról, és legnagyobb meglepetésemre az izmos mellkas helyett egy drótra kötözött vaslap villan elő csábosan. Terminátor 26. rész. Az első megdöbbenést még koránt sem heverem ki, mikor Mister Wonderful csiszológépet kap kezébe, és a nyakába kötött vaslapon próbál némi kovácsmunkát elvégezni. Mindezt kéjes sikolyok, nyögdécselések közt végzi. Fantáziám szárnyra kap. Hátat fordítok a színpadnak, és elvonulok. Női kíváncsiságomnak persze nem tudok határt szabni, és tovább nézem a műsort. Vasálarcos lassan befejezi műsorát. Már csak a törölköző van a dereka köré tekerve. Máig nem jövök rá, hova tűnt a csiszológép, de inkább nem is szeretném megtudni.
És már a következő kép. Régi idők lovagja, cseppet sem gusztusos, viszont annál inkább fodros nemistudom miben jelenik meg. Gyertya a kezében. A közönség soraiból kiválasztott hölggyel lejt néhány lépést. Shakespeare drámái jutnak eszembe, próbálok nem gondolni a jövőre. A zene egyre gyorsul. A férfin álarc. Szerencsére. A nyertes hölgy felmehet a színpadra. A férfi leülteti választottját egy székbe. Az ölébe ül. Komikus kép. Több mint egymázsás férfi egy közel egymázsás pillangó lábain. A hölgy nem esik kétségbe és keze útnak indul a férfi hátán, fenekén, és még ki tudja, hogy hol. Az úr igen hamar megelégeli a simit, és elkezdi a fodrokat, zsabókat, és csipkéket lefejteni magáról. Legszebb, mikor térdig érő, fodros zokniját dobja félre. A nő szemét beköti. Milyen szerencsés gondolom magamban. Ő legalább nem látja, amit én. Rómeó immár a maga teljes pucérságával vonaglik. Majdnem teljes pucérsággal. Néhány bőröv a testére tekerve, egy nyakörv, és egy stílusos szegecses tangabugyi azért marad. Júlia másodpercek alatt lekerül a földre, de szeme még mindig eltakarva. Rómeó kevéssé romantikusan Júliára nehezedik teljes testsúlyával. Egy állatias, kizárólag testiségen alapuló közösülés imitációja tárul a szemem elé. Nem tart sokáig. Júlia újra a székben. Rómeó mögötte áll egy gyertyával, és Júliánk egyáltalán nem kicsi mellére önti a viaszt. Majd a saját szájába. Lehet, hogy ez másnak romantika, én ordítanék, ha valaki forró gyertyaviaszt öntene rám. De még ez sem baj, nem vagyok prűd. Mindenki tegyen igénye szerint. Rómeó törölközőt kerít. Maga köré tekeri, és leveti magáról a tangát. Persze férfiasságát csak Júlia előtt fedi fel. Kigyönyörködtük magunkat, Rómeó elvonul.
Én sem bírom tovább. Száműzetésbe vonulok férfikollégáim társaságába.
Azonban gondolkodom. Kis esélye van annak, hogy valaha Júlia helyére kerülök, mégis végigfut a fejemben a lehetőségek tárháza. Mit is csinálnék egy hasonló Rómeóval? Nem ütnék nagyot, csak egy egész kicsit. Tudom, hogy érzékeny testtáj, de mégis. Végül is a szadizmus is egyfajta szexuális beállítottság.
Aztán más irányban gondolkodom. Hol van az megírva, hogy az Úr a nyolcadik napon levetkőzik? Hol van az megírva, hogy Buddha valaha is megválik ágyékkötőjétől, és erotikus hastáncba kezd? Miért gondoljuk, hogy Cézár Kleopátra hasára valaha is viaszt öntött? Vajon Kolumbusz az indiánokat hasonlóképpen szórakoztatta? És talán a Napkirály is viselt szegecses tangabugyit? Ezekre a kérdésekre nem kapom meg sosem választ, valójában jobb, ha nem is tudom.
Hölgyeim! Íme a teremtés koronái!
--------------------------------------------------------------------------------
Baranyai Csaba
Versek és Ciklusok -ból
Harmónia
Jó és rossz egymás falja,
Nincs lenyugvás, tombolnak tovább.
De nem tarok tőle régóta,
Tudom, ettől halad a világ.
Tűz és víz egymásért, csókolva,
Tűz párát, víz füstöt ereszt.
Ölik egymást okádva,
Furcsa szerelem ez.
A nyár olvaszt, forral,
A tél fagyaszt, dermeszt.
Utálják egymást joggal,
Furcsa szerelem ez.
Nappal és éjszaka.
Az egyik mutat, a másik leplez.
Higgadtság és a vér szava,
Furcsa szerelem ez.
Jó és rossz egymást falja,
Nincs lenyugvás, tombolnak tovább
De nem tarok tőle régóta,
Tudom, ettől halad a világ.
--------------------------------------------------------------------------------
Ferenczi Márta
Sok mindent szeretnék...
Szeretnék róla beszélni ,de nincs kinek.
Ha lenne valaki, az nem értene meg.
Háromszázhatvan fokban terülnek
Köröttem, a dőre emberek.
Kik még nem azok, késüket
Kiélezve, azok lesznek.
Céltáblájuk vagyok én, majd vigaszdíjul
Váltanak nekem egy jegyet a körhintára.
Gyűlik bennem a fájdalom,
Lassan megszokom.
Gyűlik bennem a kin,
Felforgat nagyon.
Émelygek az édestől, a keserűtől hányok,
A sósat nem szeretem, a savanyú elfanyalít.
Engem nem kérdeznek.
Én meg választ várok... nem kapok.
Süketek? Fájdalmasan hazugok!
Az ő nézetük: ilyen vagy.
Az enyém: legyőztek.
Az álmuk: szűnj meg.
Az enyém: életet, mert
Ez nem az, de nem ám.
Hegyek közt szűk szakadékban
Szorított helyet a sors, amely
Lassan átfúrja szívemet.
Magány van itt, magány!
Ki hagyott ily' árván?
Nem hallok mást, csak
Kínom visszhangját,
Kínom visszhangját.
Megőrültem? Megőrülök. -az őrület
tartogatja számomra, az utolsó csepp kéjt.
Visszhangzik a kin... kitikkadtam.
Visszhangzik a kin...
Igen, hogy mit is szeretnék?
Mit is nem szeretnék.
Ezt.
Addig is lehunyom a szemem, a szemem,
A kint.
Jöjj álom! Váltsd valóra álmom!
Még visszhangzik a kin,
Visszhangzik a kin.
Jajj! a szívem, a szívem!
Széthasította egy gyönge szellő, majd
Porszemjeit elsodorta a hurrikán.
Emelkedek.. utam során,
Sok üveges tekintet mered rám.
"hát megszűnt végre!" -kuvikolják.
...Élek!
Az édes felhőhabokat majszolom, miközben
Betelít a kéj.
--------------------------------------------------------------------------------
Budai Ferenc
Újjászületés
Didergő magányban pusztulásról írtam,
dermedt,jeges halál pergett tollamról.
Őrült,vén remete:csak magamban sírtam,
nyögve álmodoztam kedvesről,otthonról.
Gyilkos aknamezőn énekelve jártál,
menekültek tőled károgó varjaim,
gyilkos farkascsordám teelőled hátrál,
s nem fonódnak reád méreg-telt karjaim.
Nap-tüzed kiolvaszt,éneked felébreszt,
hűs kezed csitítja lángoló homlokom.
Becéző szavadtól tér belém az élet,
kőkemény szívemmel öledben zokogok.
Mint ha sziklák nyílnak,zúg a vizek árja,
Tavasz-ragyogástól nő más a folyó:
Érc-szívem megpattan,arcomon könny-százak,
lángsugár-karodban meghalni olyan jó.
Jégtáblára karcolt halál-versek helyett
tavaszi földekbe életet verselek,
szép tündér-kedvesem csillag-szíve felett
lángoló lelkemmel egeket emelek.
--------------------------------------------------------------------------------
Kalandor
Részegség
Bódult vagyok.
Tán csak nem az alkohol
Mi így hatott,
S létre hozta ezt az őrült kábulatot?
Vagy parkban szívott fű
Hozta volna,
Mitől elmém megbomolt ma?
Vagy körhinták szédületes tánca,
Mi elmémet összerázta?
Vagy Te voltál,
Te boszorkány lady?
Mindig összezavarsz.
A fene sem érti.
--------------------------------------------------------------------------------
Szabó Tímea
Hogy mondjam el...
Hogy mondjam el, hogy szeretlek,
Hogy adózom a szívednek?
Hogy mondjam el, hogy hiányzol,
Ha kettőnk között van a távol?
Hogy mondjam el, ha nem vagy itt,
Hogy a fájdalom szétszakít?
Hogy mondjam el, mit érzek én,
Ha mást szeretsz szíved mélyén?
Hogy mondjam, mit jelentesz?
Hogy a várakozás tönkretesz...
Hogy mondjam el, ha nincs rá szó,
Szeretni éged mily' fájó?
Hogy mondjam el, mit nem lehet
Elmondani? Szeretem szemed,
Hajad és hangodat: ha nem akarod,
Akkor is, örökké, a rabod vagyok!
--------------------------------------------------------------------------------
Tihanyi Zsolt
Idáig hirdettem
Idáig hírdettem,
dícsértem a magányt,
szenvedtem tőle,
az égig emelt.
Nem hittem, hogy
találok egy olyan lányt
aki megbabonáz
hitével megölel.
Vad éjszakák
és nappalok harca.
Nem varázsolsz
engem el többet már.
Várnak rám, engedj
utamra menni.
Egy Kis Csillag
mutatja utamat már
--------------------------------------------------------------------------------
Bacchus
Szavak
Vérben fürdo csecsemő,
Gondtól felduzzadt emlő,
Lelket tépó sértések,
Sárban fürdő sértések,
Gránátszaggatta csonka kéz,
Méreggel kavart édes méz,
Temetetlen tetemek,
Kenyérért kisírt szemek,
Sárba tiport fehér galamb,
Pénzkereső makacs kaland,
Remegő kés a szívben,
Folytott hullák a vízben,
Tonnás láncok a tudaton,
A falon elkent takony,
Felhőbe lőtt rakéta,
Raktárban rohadó répa,
Meggyötört szüzek halma,
Haragtól égő szalma,
Gyászos zenét játszó hegedus,
Már csak a halál derűs.
--------------------------------------------------------------------------------
Csercsa Balázs
H.B.-nak
Régebben ő és én
Azt jelentette, mi.
Akkor még kék volt az ég,
S színes virágok ontották illatuk.
Most kék az ég,
S színes virágok ontják illatuk,
Csak nekem szürke már e kép,
Mert ő és én
Azt jelenti, két külön ember.
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Babits Mihály
Szüret előtt
Sötétzöld színű és tömött a tő,
egy-egy vörös levéllel néha tarka,
édesen lankad, érve csüggedő,
kékes fürtjével a nemes kadarka.
Oly mézes-forró s drágán töppedő,
mint szenvedélyes szerető vad ajka, -
s várakozásban ég a hegytető,
s mosolyog a Nap, a lángtejü dajka.
Várakozásban ég a hegytető,
benn a présházban locsolják a kádat -
ó méla napfény, lankadt dajkaság!
Méla Halál, te nagy Szüretelő,
jöjj, hozd a kést, puttonnyal kösd a hátad,
és halkan nyisd a Pince ajtaját!
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
A nagyiku megteremtése.
Történt egyszer, hogy Nagy Lajos barátomat versírásra ösztökéltem egyik levelemben. A következő rövid választ kaptam: Igyekszem! Először arra gondoltam, amire mindnyájan gondolnánk, barátom igyekszik verset írni. Elolvastam a rövid levelet másodszor, jobban koncentrálva, és ekkor hasított belém a felismerés, hogy az "Igyekszem!" nem más, mint maga a VERS!
Ez egy nagyiku? - tettem fel azonnal a kérdést önmagamnak.
A nagyiku egyszavas, tömör vers, melynek feltételei:
1. rímképlet: A
2. rémképlet: Y=lim:ax+b cov(f2')a köbön
3. háromnál kevesebb e betűnél ne legyen több benne
4. fejezze ki a költő viszonyát a parafrázisokhoz
Végül is egész jó lett, de hely hiányában csak két részletben tudom leközölni. Íme:
Igyek
szem!
Elemzés:
A vers egy hamisítatlan nagyiku. Ízes és klasszikus. A költő rendkívül kifinomult megérzéssel, rögtön egy hibátlan I-betűvel kezdi művét és ezzel egyrészt kolosszális magasságokba teszi a mércét, másrészt értelmet csihol az egymáshoz dörzsölt betűháncsokból. Mert mi van akkor, ha például Z-vel kezdi? Kimondhatatlan!
A nagy í mint a viharban álló, roppant jegenyefa jelenik meg lelki szemeink előtt. Mit jelenik, szinte ötlik, kihívóan ugrik elibénk! Egy szilikonos felkiáltó jel, a dac, a csakazértis magyar virtus ősi világkép szimbóluma, a legyőzhetetlenség mázában tetszelgő ádáz elemekkel szemben. Kérlelhetetlen. A gurulós gé betű enyhén tompítja az i nyers vonalvezetését, és szinte észrevétlenül enyhítve a magányosság életérzését vezet bennünket a mélybe, felerősítve az összetartozás, a társ utáni vágy elégikus hangjait.
A következő betű egy költői zyenialitás. (Nem elírás, zyenialitás!) Ipszilon szerepeltetése egy nagyikuban ugyanis rendkívül ritka és merész, már-már a stílus határait feszegető költői útkeresés, egyfajta hagyomány-arculcsapó, pimasz lázongás! A tenger hullámaiba ékelődő anti jéghegy titanikus érzelmeket kavar fel az olvasóban, régi sebeket tép fel, keserű sorsokban vájkál! Elismerésre méltó az a hanyag elegancia, ahogy a költő az e betű segítségével végül is képes visszaterelni saját medrébe megduzzadt gondolatfolyamát. Hogy aztán ugyanazzal a lendülettel már kapaszkodjunk is fel a "k"-ra, a kihívások csipkézett komoly csúcsára. Égbekiáltó! Az embernek akaratlanul is a Himalája egyik leggyilkosabb kiemelkedése, a gleccserek és sziklaszirtek koronázott királya, a K2 ugrik be. Vajon mennyi ideig rágódhatott, fohászkodhatott ezután múzsájához a költő, mire megtalálta a hegyről levezető helyes utat!
Az eleinte veszélyesen kanyargós "s betű" tökéletesen fut az élesebb kanyarokkal tarkított, de kiszámíthatóbb zé-be. Ismét felbukkan egy e, kissé módosított szerepben, mint az előző. Egy halk mosolyra görbülő száj, apró reménysugár a végleges megmenekülés előtt. A vers utolsó betűje,az emm, kettős árkádjával a biztonság, a védettséget adó iker-sziklabarlang ősi jelképe, szinte automatikusan adja a megoldást, a kezdeti viharral dacoló bizonytalanság, a gyilkos hegy orom kihívásának való vitális kitettség megszűnésének pazar életérzését, az anyaméh elsöprő nyugalmat árasztó visszacsatolásában rejlő reflexiós erőt.
A vers nem szűkölködik parafrázisokban sem. Az "igyek" tő cselekvésre, mozgásra felhívó buzdítását, az érzékszerv (szem) említése gyanakvóbbá, megfontoltabbá teszi. A költő kettőssége az úton mindig jelen van. A vers végül is nem szól másról, mint a nagy harcról, az Életről, melyet mindannyiunknak meg kell vívnunk. Magányosan. Igyekezzünk hát megfelelni az elvárásoknak! Erre szólít fel ez a vers bennünket.
Nagyiku. Hiper-szuper dögunalom a felszínen. Korlátlan hozzáférés és beszélgetési lehetőség kettő után a mélyben. Mindez egyetlen szóban. Nagy Lajos új műfajt teremtett. Hálás vagyok, hogy e történelmi művet én ismertethettem meg elsőként tisztelt olvasóinkkal! Bi-bi-biieeeeee!
(Ingotus)
--------------------------------------------------------------------------------
A Hét elemzése
A hét etimológiai elemzése két irányba vezet. Az egyik jelentéstartalom szerint azt a naptári időintervallumot jelöli, amely alatt hét nap telik el, úgy mint hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap. Ezt tovább bonthatjuk hétvégére, a hét elejére és a hét közepére, amelyek a közfelfogás szerint - általában - három, illetve két-két napot takarnak.
Matematikai értelemben viszont a hét az a szám, amely a számegyenesen - az egész számokat tekintve - közvetlenül a 6 után és a 8 előtt található. Ezen túl a hét monogám típus, mivel páratlan szám. Sőt ezen belül a prím számok csoportjába tartozik, tehát csak eggyel és önmagával osztható, amely numerológiai egoizmusáról tanúskodik.
De talán a legérdekesebb témát a hetes számmisztikai vonatkozásai szolgáltatják. Gondoljunk csak a mesékre, a művészetekre vagy a történelem jelentős eseményeire. Az alábbiakban néhány példán keresztül kívánom bemutatni és elemezni a 7-es számmisztikai aspektusait.
Vegyük először a szólásokat, közmondásokat:
"A hétszentségit!" - mondhatja a feldühödött tömeg.
"Összehord hetet-havat!" - mondhatják rám.
"Hétpróbás gazember!" - mondhatom szép!
Vagy nézzük a filmművészetet:
"A hét mesterlövész"
"A hetedik"
"A hét kicsi lyuk" (pornófilm)
"Kilenc és fél hét"
"Megint 48 hét"
"A hét (MTV1)"
Vagy akár a mesefilmek összefüggéseit:
"Hófehérke és a hét törpe"
"Hetedhét országra szóló lakodalmat ültek..."
"A hétfejű sárkány"
"A hét kismalac és a békebíró"
De megtaláljuk a keleti költészetben is hiszen: a haiku középső sora 7 szótagú.
És még sorolhatnánk a szóban forgó szám kulturális popularitását. De inkább vizsgáljuk meg annak történelmi vonatkozásait. Mikor is volt 1994? Ugye megdöbbentő! Pontosan 7 évvel ezelőtt! Vagy gondoljunk csak a hét vezérre. Avagy a nagy történelmi események évszámaira:
896 - a Honfoglalás éve, amelyben pontosan 128-szor van meg a 7,
1456 - a Nándorfehérvári csata, amelyben 208-szor van meg a 7,
1526 - a Mohácsi vész, amelyben 218-szor van meg a 7 maradék nélkül,
1848 - a Szabadságharc, amelyben 264-szer van meg a 7,
1918 - az I. Világháború vége, amelyben 274-szer van meg a 7,
1939 - a II. Világháború kezdete, amelyben pontosan 277-szer van meg a 7,
1967 - a kiegyezés 100. évfordulója, amelyben 281-szer van meg a 7.
És most figyeljenek! Ha az előző évszámokat összeadjuk (11550) megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy ebben is meg van a hét maradék nélkül (1650-szer). Hát nem furcsa!? Sőt, ha az utóbbi összeget alkotó számokat egyenként összeadjuk (12) és kivonunk belőle ötöt - nem fogják elhinni! - pontosan hetet kapunk!!!
De a hetet összefüggésbe hozhatjuk a világpolitikával és a globalizációval is. Gondoljanak csak a G7-ekre, a föld vezető nagyhatalmainak tömörülésére. És még sorolhatnánk a legkülönbözőbb vonatkozásait a 7-es számnak. Egy konzekvencia azonban mindenféleképpen levonható két konzekvenciából (ha ugyanezt nyolcból vonjuk le pontosan hét konzekvenciát kapunk).
Hogy mi a tanulság? Nem érdemes A hét elemzésén kívül más kulturális rovatot olvasni. Ebben minden benne van. Maradéktalanul. Még a 7 is. (Egyszer.)
Cegléd, 2001. 10. 18.
Nagy Lajos
|
|
|
