|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 14. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Tabula rasa - (Valaki letörölte a táblát)
És vele a múltat. Médiaszakértők szerint a folytonos megújulás az állandóság netovábbja. Ezzel nem kívánok vitatkozni, mindenesetre Vazulunkban valami ős állandóság azért vágtat, a külcsíny változik, a belbecs viszont nem. (Csak annak terjedelme, hála vállalkozó kedvű Élő Költőinknek.)
Új év, új élet, új borító. Arcunkat adjuk műveinkhez.
Új év, új élet. Rögtön egy kis médiaszereplés. Közlemény:
"A terrorizmus elleni harc kellős közepén, választási cirkuszhadjárat és bohóczuhatag előestéjén kuriózum, hogy Társaságunk iránt felhorgadt ismét az érdeklődés és egyben nagy megtiszteltetés is. A kereskedelmi csatornák profi szimattal felvértezve elsőként csaptak le az ÉKT-ra. (Ponthu, pont éjfélkörül, pont három látogató) Most, a közszolgálati emel bennünket Médiaisten hamisan csillogó sminkelt oltárára. A hatás leírhatatlan. Lázas készülődés, műhaj, műcsaj, műricsaj. Sztárok leszünk. Olcsó zsenik, akiket koruk túl hamar értett meg. 15 perc celluloid üzen hadat a halandóságnak. Készülődünk, ünnepi díszbe csomagoljuk közös kincsünket. Kamerák kereszttüzében lángol a négy bátor, s a legenda önálló életre kel. Kilép boros medréből, hogy újult hullámival immár a Parnasszus hegyének ormait csapdossa. Nem magunknak köszönjük, hanem azoknak, akik életben tartják kezdeményezésünket. Nektek, Olvasóknak és nektek, Költőknek, kik vettétek a fáradtságot és megtiszteltétek Vazulunkat egy-egy alkotással."
Szóval, újra ráz a tábla. Az Így írunk Mi-ben újra szól a kétlövetű. Az Így Írtok Ti újabb szárnyabontogató zsenikkel bővül. Angyal Tamás, Horváth Gergely, Solymos Dániel, Papp Éva, Simon Gyula. És még sokan mások: Koncz Teréz, Stefanicusz Firkász, Bokkon István.
Ismét villan a bonckés, most Bodzakirálynő üzenetét szedi ízekre. (Nem sok sikerrel.)
A hét verse aktualitását Mácz elnök úr költészet iránt érzett csillapíthatatlan szeretete adja meg. Paul Verlaine Őszi chanson - egy vers, két műfordító.
Új év új élet új lendület. É.K.T. - Ez egy rím rendes család.
Imgótus
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Revuczky Mátyás
Vihar
A felhő,
ha el jő,
az első
esőcseppek
a kertben érnek.
Gyöngyöző
aranynap
halkul hűs árnyékká
míg házamba érek.
Hajlik a sötétség,
a lámpagyújtás
úri túlzás,
s csak nézem
az ébredő szelet.
Tócsákká
fajul a bajul
kiütött buja
vihar.
Kertemre
zajló villámot
Szívemre
apró sirámot
nyilall.
--------------------------------------------------------------------------------
Nagy Lajos
Megkívántalak
Szikra gyújtotta gondolat,
mi lényeddel agyamban sejteket bontogat,
elolvad kezedben minden vértezet,
mi a szívfájdalom ellen felvértezett.
A kulcsot, mit eldobtam hajdanán
megtaláltad, s most szívem ajtaján beléptél,
eggyé olvadtunk, s a tűzben elégtél,
mit te gyújtottál bennem,
s nekem tudom mennem kellett volna,
de piciny szíved, mit kezembe adtál
a reteszt a súlyos fémkeretre tolta.
Hamuvá lettem általad,
s míg lelked lelkemen áthalad
ismét csak testté vegyül a salak,
s én beszennyezlek újra meg újra
csak, hogy láthassalak
miközben megfeszül édes tested húrja.
Megkívántalak.
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Angyal Tamás
Árnyék - írás
Nem vagyok költő, író
vagy nagy gondolkodó,
nem vagyok utcán bámészkodó,
vagy szél kergette szürke por.
Nem akarok nagyot tenni
világnak a szépe lenni,
nem akarok semmi lenni,
kukának az alján heverni.
Nem érzem a súlyát a szónak
míg meg nem ütnek, csak szólnak,
nem érzem a kínt, amit tőled kaptam
csak ha kezed az arcomon csattan.
Árnyék vagyok, ezt is tudom
meg is húzódok a falon,
leskelődök minden nap
nézem a testeket ahogy folynak,
csorognak,
lebegnek
és eltűnnek, mint a Nap.
Tom
2001. 12. 19.
--------------------------------------------------------------------------------
Horváth Gergely
Van úgy, hogy gyorsan, mint az űrön áthúzó nova,
Vagy mint kék égen lassan ballagó felhők,
Cikáznak vagy vánszorognak érzéseim tova,
Ide-oda dobálnak a jobbról-balról érő szellők.
Hogy mi fáj, tán nem mondom el soha,
Hisz mi bennem van az csak az enyém,
Legyen az élet bármily mostoha,
Egy dolgot nem vehetnek el tőlem: ez a remény.
Mely ott pislákol szememben, midőn kel fel a nap,
Vagy telihold sugara hasít az éjbe,
Ahogy lefekvés előtt imát mormol a pap,
Valami nem engedi, hogy zuhanjak a mélybe.
S ha akarom látok öreget, felnőttet, kamaszt,
Ha akarom köröttem minden virágba borul,
Ha akarom úgysem látom meg a tavaszt,
Ha akarom, ha nem szemembe forró könny tolul.
--------------------------------------------------------------------------------
Solymos Dániel
Ekliptika
Kozmosz brokátjára ível aranyat
a végtelen hideg húsában
konstans rajzolat.
Öröklét mezsgyéjén halad, nem dőre
önmagába folyton forduló
izzó fénygörbe.
A boltozat hátára égi Kéz véste,
s rendelte szüntelen szorító
éji szép résbe.
Törvények oltárán oldódó áldozat,
képtelen vágyak várában
fájó karcolat.
Nem holmi túlvilági eklektika;
ez az eleven ódai opus,
csodás ekliptika!
2001. április
--------------------------------------------------------------------------------
Papp Éva
Várok valamit, de az élet oly egész
Mégis valami hiányzik, s merész
Ki gondolja valaha elérem vagy megértem
miért nem mondhatom ki mi kevés
S miből sok van, s már hiába ébren
Vagy álomban féltem amim van
,s ami elmúlt azt járom gondolatban
Miért nem elég az a szép szó vagy mosoly
ahogy régen? Azt keresem mi soha sem volt
Nincs min segíthetnék vagy enyhíthetnék talán
Önts viaszt füledbe mint aki nem hall, s némán
Tűrd ahogy szavadra fogják a csalást
S nincs már igazság míg eljő a halál.
--------------------------------------------------------------------------------
Simon Gyula
Bizonyság
A távoli léptek elenyésznek
Rezzenéstelenül állok, nehogy elmulasszam a
Létemet bizonyító apró neszeket
Időmet szétosztom, markomban szétporlad a múlt
Hová verjek jelzőkarót, hogy
Megkülönböztethessem az októl az okozatot?
Már csak a szavak vesznek körül, vajon
Mit jelöl a jelölő?
A gázlámpa fénye megcsúszik a kockakövön
Felszínesen lélegzem, figyelmem összpontosul
Az ismert zajok hangmintáit előkészítettem
Lehet, hogy itt a pillanat? mely
Megragadása oly fontos nekem?
A pillanat, amely tovább nem bontható,
Részekre nem különíthető?
Életjeleimet csak magam észlelem,
A bizonyítási kísérlet nem sikerült.
--------------------------------------------------------------------------------
Koncz Teréz
(Naivan a padon)
Szeretném megenni a rózsa bimbaját,
ha már leszakajtani nem tudom,
legalább hadd ízlelhessem meg.
Megragadnám a napot, ha lenne mivel,
de mivel nincs mivel,
inkább csak gyönyörködöm sugárzó szépségében.
Kézbe fognám a végtelent,
ha lenne végtelen,
s egy percben élnék évezredet, ha lenne egy percem.
Siratom a múltat, s szomorú vagyok,
mert jön a jövő.
Álmodom, mert nem tehetek mást,
mint magába roskadt lélek,
ülök a padon, mit sem törődve saját érzéseimmel,
azaz szeretnék törődni velük,
de most valahogy nem tudok.
Fázom is. Jó lenne egy melegebb ruha.
Segíthetnék magamon, ha bemennék haza,
de most valahogy nem tudok.
Valami köt ehhez a padhoz, mindig is kötött,
de most, ezen a téli éjszakán érzem,
hogy egy percben élek évezredet,
tenyeremben felfogom a végtelent,
és csak azért sem
megyek be,
mert megragadom a napot,
és a csillagokat is lehoznám,
csak azt sajnálom,
hogy rózsa nincs, mert tél van,
de emlékezem majd rá, ha bemegyek,
s iszom egy csipkebogyóteát, majd emlékezni fogok,
hogy mennyit szenvedett szegény virág,
csak azért, hogy én ihassam,
de biztos nem bánta, mert szeretett engem,
ő ebben a sanyarú világban szeretett engem.
De ő sincsen már. És kinn vagyok, és nem iszom teát,
de elképzelem, hogy álmodom, és álmodozom az álomról,
álmodom a csodát, hogy ha egyszer valóra válik,
majd ne érjen váratlanul.
És rájövök én e csípős, téli éjszakán,
hogy imádok élni.
És ezt az érzést el nem adnám semmiért.
Ennyi. ( 2000 )
--------------------------------------------------------------------------------
Stefanicus Hungaricus Firkász
Vernissage decemberben
Ezidőtájt az novembernek napjai elmúlnak
Világossága fogyóban a decemberi napnak
Közelegőn eljött advent s tára szokásoknak
Fényes gyertyák sokasága itt-ott kigyúlnak
Mutatnak utat meghitt tárlatra halandóknak
Téli Vernissage Mellannääs-ben invitálnak
Advent hűen hódol az karácsonyi vásárnak
Népes sereg tolong bősége itt választéknak
Szerényen ott emeleten festmények várnak
Lenyűgözően szépek a képei eme tárlatnak
Képei Annácskáról csodával megragadnak
Minden egyes kép meglepetést tartogatnak
Csendéletnek vidám képei élőként kihatnak
Habos sört pohárban a szomjas látogatónak
Talpas kelyhek is édes gyümölcsöt kínálnak
Fonott kosárban nevetőn almák kandikálnak
Kékes szilvák vígan kacsintanak látogatónak
A gyertya fénye bevilágitá sorait a bibliának
Pihen s áhítattal elmélázik mestere húroknak
Boldogan álmodozzál szépet a pillanatoknak
Gyöngyök sorba ujjai közt finoman forognak
Madonna gyermekével klasszis itt látogatónak
Annácska Rubensi stílusban új tanulmánynak
Akt képei kiváló alkotásai mesteri stílusának
Patrik muzsikája s a képek egymásra találnak
Csodáld színek ezernyi varázsát e pillanatnak
A képek remekül dicsérik mesterét munkának
Szerényen megbújik árnyékában a munkáinak
Vigyázz rá Te Mindenható a jövő századának
Műveit ki láthatod tudhatod magad boldognak
--------------------------------------------------------------------------------
Bokkon István
Ha...
Ha megérzed hiányom
Megérzem hiányod
Sötétnapok fénye újra bont virágot
Férfivá érés vagy gyermeki lázálom
Miért kell a beavatás
Ha nem ezután vágyom
Miért kell szétszednem lelkem tükreit
Hogy megtaláljam, jé ez vagyok én
Vagy te vagy itt. Mit tudom én
Ha egyszer boldogok lehetnénk
Én férfiként te legszebb asszonyként
Egymást szerethetnénk
Akkor érezném végre én döntöttem
Legyőztem a sorsot
Kész lennék elégni egyetlen bűnömért
Miért születik a legszebb vers szenvedésben
Miért nem akkor süt a nap mikor sötét van éppen
Miért megyünk körbe keresve magunkat
Minden fordulatnál
Áramütést kap a felismerés
Anyám hol vagy
Istenem, ha egyszer szívembe visszaadnád
Mi most elveszni látszik
Akkor teljes alázatomban
Ha háromszor kérnél
Háromszor halnék meg
De ha csak egyszer
A lelkemet kapnád meg.
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Paul Verlaine
Őszi chanson
(Tóth Árpád fordítása)
Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
Ősz! Hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
(Térey János műfordításában)
Síró vonón
Bong monoton
Őszi dallam,
Szivemre tör,
S kínja gyötör
Lankadatlan.
Arcom komor
S fakó, mikor
Óra kongat,
És zokogok,
Ha tűnt napok
Fölragyognak;
S már indulok,
Rossz szél suhog,
S messzekerget,
Mint dérlepett
Holt levelet,
Földrevertet.
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
Elöljáróban elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik az elmúlt 1-2 hónapban hiába várták az általam vezetett rovat megjelenését. Szörnyű lehetett abban a tudatban olvasgatni az Énekes Vazult, hogy a végén nincs ott a már megszokott "hasáb", (amitől az ember foghatná a hasát). Mentségemre szolgáljon, hogy csak ebben az időszakban tudtam megtekinteni a Csendes-óceáni szigetvilágot, és a kunyhóban nem volt Internet vonal. (Meg egyébként is lefoglalta minden időmet az a két egzotikus szépség.) Na, de nem szeretném Önöket a magánéleti problémáimmal vegzálni.
Mai tudományos elemzésem témája:
Horváth József
Bodzakirálynő
Mák gubajára csöppen az ég
kipördül a térből naprokolya
gyűrűs az ág mert ujja hegyét
bodzakirálynő tartja oda.
Szökken az ősz egy hinta levélen
bogárhieroglifája titok
pöffed a gyík és holdi fehérben
bodzakirálynő megcsalatott.
Csillagi ménesek elcsatangoltak
gyöngy szirom hull vágta sorába
bodzakirálynő hókatonája
mák gubajára hajtja fejét.
Nem könnyű vers. Túl jó ahhoz, hogy ne vegyük komolyan. Túl jó ahhoz, hogy tréfásan elemzzük. Én mégis megpróbálom. Bár akasszanak fel, ha értem...
Már a cím is sokat sejtet! Horváth József. Ja nem, ő az író. Elnézést. (Egy kicsit kizökkentem a tudományos gondolkodásmódból.)
Bodzakirálynő. Ki ne tudná, hogy mire is gondol valójában a költő. (Innentől azok olvassák csak tovább lesütött szemmel és erősödő arcpírral, akik esetleg mégsem tudják.) Igen. Bodzakirály feleségére. A Bodzagyerekek anyjára.
Első olvasásra furcsának tartottam a verset, de aztán átkonvertáltam Wingdings betűtípusból Times New Roman-ba, és világossá vált számomra, hogy egy rendkívül tehetséges költővel állok szemben, akinek remek szóképei egyéni látásmódot visznek a műbe. De tekintsünk bele együtt a "mák gubajába"!
Csodálatosan kifinomult irodalmi ízlésre vall, ahogyan az író megcsillantja a lemenőben lévő nap utolsó sugarát az általa választott növényen, mielőtt "kipördül a térből" a napkorona ("naprokolya").
Mit is jelent a következő két sor? - tehetik fel a laikusok a kérdést. A válasz pofonegyszerű. Csak át kell érezni, meg kell sejteni azt, amire az író gondol. Fel kell fogni azt a fajta periférikus aspektus által generált naturális életérzést, amely megtölti egy magányos pillanatában is őszinte ember szívét. Ez az, amit kevesen tudnak. Ez az, amit kevesen értenek. (Én sem.)
A következő versszak végérvényesen meggyőz minket arról, hogy itt valóban nem egy műkedvelővel állunk szemben. Szakmai meglátásom szerint - anélkül, hogy tudnám a korát - egy kiforrott, érett személyiségről van szó, aki a 20-as évein már túl van, de még nincs 80. Az ősz ezernyi színére és titkára utalva rendkívül találóan és kifejezően használja a hieroglifa szót, amely aztán egy felpüffedt gyíktetem verbális érintésében teljesedik ki.
A harmadik strófában hajnalodni kezd ("Csillagi ménesek elcsatangoltak") és a nap is kezd ismét előbújni a föld árnyékából ("gyöngy szirom hull vágta sorába"). Az utolsó két sorban pedig beköszönt a tél, amelynek első pelyhei a virágokra hullnak.
Szeretem ezt a verset. Szeretem, mert hangulata van. Erős képei gondolkodásra serkentenek. Bodzakirálynő. Szimbólum. Csak tudnám, mit jelképez!
(Lala)
|
|
|
