|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 13. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Hozzon szerencsét
Tizenharmadik havi fizu helyett igével tömjük meg olvasóink üres zsebeit. A fára rímeket akasztunk, s velük gyújtunk világosságot Ják sóval felszórt Hétpróbás utunkra, ropogó, bús Bochkoraink alá. Te szobabicikli! - Te pedálgép! Ekkora humor hallatán E.T. azonnal haza telefonál (persze Vodafonnal, mert megérdemli), és mielőtt teljesen azonosul prím E.T. -v földi megfelelőivel elhagyja légterünket, amelyet előzőleg már átengedtünk Harry Potternek. Havas karácsonyunk van. Farkasházán, Hernádon Bajor hókotrók horkolnak, Gál-völgye járhatatlan.
Ennyi helységnév között kuriózum egy csipet madárka (Vereb S), ki, ha nyarat nem is csinál, legalább szemüvege domborán megcsillan néha a napkelte. Kézzel Fábrikált paplanok fölött mosom kezeimet és a bágyadt gyümölcslevet. Éljenek a csajok, bár így meglehetősen nagy a kirekesztettek száma. Majd kibeszéljük. Sóval, persze. Otthon a legjobb és barátok közt. Közte reklám. (Pisiszünet, újabban nagyobb dolgokra is akad idő.) Vajh, hány élet fogant egy-egy háromba szabdalt Kálámbó alatt? Színpadon az év csapata: Csank János.
Köll tő, hogy bort hozzon. Költő, hogy érzelmet.
Év13. Hozzon szerencsét. Hozzon örömet.
Soha nem látott sztárparádé veszi kezdetét, így Szilveszter táján a képernyőkön. Az extra poénok, mega produkciók, giga sztárok helyett menjetek inkább bulizni!
Sam és Joe bicajozik a sivatagban, Joe egyszer csak oltári nagyot bukik.
- Mi a baj, Joe?
- Elpattant, Sam!
- Mi pattant el, Joe?
- A leggyengébb lánc, Sam!
(júúúújjj de gyenge...)
Viszlát!
(jövőre)
Évi utolsó számunk tartalma alatt a következőket érti:
Így írok Én:
Revuczky Mátyás: Olyan
Így írtok Ti:
Blága Lilla : Késő van
Stefanicus Hungaricus Firkász: Ciklusok Szülöföldem
Schaller Balázs: Szederke
Bokkon István: Mi lennék nélküled
Linda Amour: Elvadult Csillagfutár
Baranyai Csaba: Vers
Kovács Milán: Mátyás király
Pláner Gábor: Szívház
Győrfi Szabolcs: Éjjeli dallam...
Cloé: Akkor még (próza)
A hét verse
Illyés Gyula: Vár a vízen
A hét elemzése
Németh László: Nincsen anyám, se apám. József Attila versei
13+1
NEMAZA pályázat
Köszönjük, Évi!
Imgótus
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Revuczky Mátyás
Olyan
A péntek délután
Fények tél után,
Olyan.
Szemed barnasága
Meleg sajtsaláta
Olyan.
Ajkad ívelése
Hajdan hídverések
Olyan.
Hangod dallamai
Rangos Chardonari
Olyan.
Emlőd remegése
Felhők szembeszélbe'
Olyan.
Tested hullámzása
Versek munkálása
Olyan.
A hétfő délelőtt
Légcső, eltörött
Olyan.
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Blága Lilla
Késő van
Késő van halott minden, csak a köd szitál a szürkületben
És én ülök a szobámban nem csinálok semmit ellene
Pedig tennék, de nem tudom, hogy mit is kellene
Mert hiába akarom a nappalt, ha az éj van velem
Hiába akarom, hogy életet keltsek nem tehetem
Hisz én is épp oly üres és kihalt vagyok mint a környezetem
Arcom csupa merev sejt halmaza, amik alig élnek
Szemembe nem látnak semmit, hiába néznek
Olyan hideg, üres tekintetem most akár a szél
Hiába nézed, fejted az rólam nem mesél
Nem látni így legalább a ködben még éppen élő lényegtelen lényemet
Így a köd miatt csak én ismerhetem a tiszta fényemet
Mely belülről árad és mindenre kihat, ami élet
Ez nekem egy fájó, kínzó ítélet
De ha felkel a Nap minden más lesz, helyreáll
Élessé válik, letisztul a kép és estre vár
Hogy újra mindent elborítván úrrá legyen a sötétség
S így este lelkünkre szállván éljen a kétség
Nem tudjuk az est avagy a nappal mond igazat nekünk
Nem tudjuk már azt se mikor mit teszünk
Mit tegyünk ha süt a Nap mit tegyünk ha nem
Mit tennél, ha nem kelne fel a Nap már sosem
S így minden nap késő és halott lenne minden
S csak a szürke köd szitálna a szürkületben.
--------------------------------------------------------------------------------
Stefanicus Hungaricus Firkász
Ciklusok Szülőföldem
Mit érzek?
Hogy jól vagyok
S ott vagyok , hol lennem kell
Hol élnem kell
Szívem dobban egyre hevesebben
Lépnem kell , de még várnom kell
Miért teszem , mert még érnem kell
Érzésem ámbár hatalmas
És mégis sérthet másokat
Nekem érzésem , másnak az parancs
Az énnekem az életem
S ki nem él énvelem
Annak semmi az életem
Mert honvágyam ,
Amely teszi ezt énvelem
Firkáljam érzésem másoknak
Hogy hazád szeresd
És ne csak önnönmagad miatt
Mutasd meg másoknak
Mi az , hogy szeretni a hazát
Hazaszeretettel megbecsülni
Nemzetünk nagy kincsét
Anyanyelvét a Magyart
Határait tiszteldd Európa-népe
Világ urai figyeljetek végre ránk
Adjátok meg hát a méltó elismerést
Szenvedő népünknek
Mely ezredeknek során már oly sokszor
Bebizonyította , hogy hol ,mikor , hogyan kell
Minket magyarokat látni s értékelni
Egy módon ,amelyet elárulok néktek
Nevem Senki ,de van becsületem
Őszinteségem ,no meg Istenem
Ki engem vezérel
Múzsám , aki hűséges énhozzám
Tudjátok meg Firkász vagyok
Mert költőink igen nagyok
Én meg kicsi vagyok
És az is maradok
Mert tetteim , amelyek helyettem lesznek nagyok
Ahol Szülőföldem , Hazám , Házam
Aki nékem mind ezt adta
Szüleimnek köszönhetem
Történelmünk nagyjainak ,tanárainknak
Mert vannak ők számosan ,
Csak mi napszámosok vagyunk számtalan
Kik nem akarjuk tudni , mit illik tudni
De tenni muszáj ,
Ha kell tedd önmagad
S ne várj sokat másokra
Szeresd Hazád és Szülőföldet
S imádd Istened
Aki szeret mindkettőtöket s engemet
1994 július 17 03:22
Várgesztes
--------------------------------------------------------------------------------
Schaller Balázs
Szederke
Szíved tán még nem is sejti,
De a tél elmúlt, ideje felkelni.
Hozz új sarjakat tavasszal,
Bontsd ki ékes szirmaid.
Eltelt egy évszak, itt a nyár,
A virág immár terméssé vált.
De termésed még éretlen, hát
Várj egy kicsit, pár hónapig.
De ne várj télig, az sok lenne.
Nékem most kellesz, most!
Bár leveled ősszel hullatod
Termésed mostan zamatos.
Rémként jön a gyilkos fagy.
Lelked hirtelen elveszted,
Csak meztelen tested marad.
Hallott vagy, és én is haldoklok.
Kell ez nekünk? Kell eme halál?
Nékem nem, érzem neked sem.
Így hát várok, várom a tavaszt.
Várom,
Hogy felnyisd szép szemed...
--------------------------------------------------------------------------------
Bokkon István
Mi lennék nélküled
Halott szó
Keserű csók
Zuhanó madár
Kelő alkonyat
Elmúló életem
Színtelen képeken
Sohasem virágzó
Fekete réteken
Kegyetlen szívemen
Hallgatag lelkemen
Egy üres papírdarab
--------------------------------------------------------------------------------
Linda Amour
ELVADULT CSILLAGFUTÁR
Harangok dallamai üdvözölték
Isteni születésem mozdulatait
S hogy ki, s milyen vagyok először kérdezték
Testem, mely még alig létezett
S felelet érkezett:
"Elvadult Csillagfutár volnék..."
Csillagszámú éveim megtanították
Hogyan érintsem meg a világ Lelkeit
S magam Istenét is fellázították
Már a bolygókkal is játszhatok
S így jött a kérdés ki vagyok
"Elvadult Csillagfutár volnék..."
Térdre borult elém az első Isten
Majd egy örök Angyal esdekelt
Hercegek, s királynők is a kereszten
Kérdezték honnan ez az ártatlanság
De én rácáfoltam, ez nem az igazság
"Elvadult Csillagfutár volnék...."
S jött a varázsok elvarázsolt korszaka
A mesék képei szertefoszlottak
Csak ezüstlő holdat láthattam éjszaka
Vöröslött a vérem a lázadástól
"Ki vagy?" Jött a kérdés a feltámadástól
"Elvadult Csillagfutár volnék..."
Megigéző alkonyoknak könyör
Hajnaloknak halott éjjel jutott
Míg véres ajkaimon szikrázott a gyönyör
Úgy szóltak hozzám kedvesen
"Mondd, Ki vagy Te, szép kedvesem?"
"Elvadult Csillagfutár volnék..."
S már érzem gyilkosságom tettét
Mert sikolyommal öltem éjszakákat
S némaságommal bűnhődöm mindenért
"Ki vagy Te?" - kérdez sok gonosz Angyal, és sok senki
Sok kedves ördögszarvú sátán, s számon hang szűrődik ki :
"Elvadult Csillagfutár volnék...."
--------------------------------------------------------------------------------
Baranyai Csaba
Vers
Dalolnom kéne, de nem tudok.
Hogy kifejezzem magam, inkább verset írok.
Verset írok, melynek se vége, se hossza,
És még rímje sincs.
--------------------------------------------------------------------------------
Kovács Milán
Mátyás király
Mátyás apja népének,
látszólagosan demokráciát hirdet,
de egója ezt látványosan nem engedi,
parasztruhába öltözteti.
A holló rajtad lesújt,
ha Mátyásnak ellene mész,
vándor-ember, lélek-búvár.
Kátrányban az igazi kár.
Ezt hirdeti Mátyás király!
--------------------------------------------------------------------------------
Pláner Gábor
Szívház
Szívemet befalaztam,
tetejére cserepet raktam,
ajtaját bezártam,
és a kulcsot elhajítottam.
Ha megtalálod,
nem kell csengetned,
megismerlek majd,
s beengedlek.
Ha már bennt vagy
soha ne menj ki,
mert azt szívem
nem bírná elviselni.
2001.12.03.
--------------------------------------------------------------------------------
Győrfi Szabolcs
Éjjeli dallam...
Sötét volt, Te rám mosolyogtál,
s integettél;
Nem tudod, mily nagy vágy kéri,
hogy szeressél.
Félhomályban láttam szép szemed
csillogását;
Megismerem ezer közül is
hangod mását.
Remegő lámpa fényben hallom
emlékeid;
Zakatol fejemben minden,
ami szédít!
Művészet, ének, Isten s virág
mind elveszett,
ha nem szabad, akkor is tudd hát:
van valaki,
aki szeret!
--------------------------------------------------------------------------------
Cloé
Akkor még
"...Istvánnak ez a napja is úgy kezdődött, mint a többi: felébredt. Akkor még nem is sejtette. Mert a sejt később kezdte el enni. Mire István észrevette, már késő volt. Ő volt a kés, de a sejt nem engedett, megette Istvánt.
Pedig Istvánnak álmai voltak, amit valóra akart váltani. Álmai, egy csendes szigetecskéről az Óceánka kellős közepécskén, ahol nem mutogatnak rá öt lába miatt. István csak egy olyan világban akart élni, ahol azt csinál, amit akar. Sajnos, az a rohadt keleteuropéer élet kegyetlen volt hozzá. Mi, a Hókusz-Pókuszban azért vagyunk, hogy legyünk. Mert a mi napunk is úgy kezdődött, hogy András felébredt és elindult műsort vezetni. Akkor még nem tudta, hogy tehetség kell legkevésbé a hírnévhez. Akkor még nem tudta, hogy Anikóban méltó társra talál. (Akkor még Anikó sem tudta.) Akkor még egyikőjük sem tudta, hogy egy kikapcsolhatatlan készülék, a televízió gyökeresen megváltoztatja az életüket. Akkor még nem tudta egyik sem, amit ma sem tud. Azóta viszont...
A pelenkába trottyoló kisbaba nem is sejtette, hogy néhány dekád után műtött melleitől elámul majd az egész stáb. A pelenka mellé trottyoló kisfiú sem gondolta volna, hogy az lesz belőle, amire senki nem gondolt. Még nem is sejtette. Mert a sejt csak később kezdte el enni..."
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Illyés Gyula
Vár a vízen
Viszi a Duna Dózsa György szívét
Rákóczi selymét, már majthényi sárral,
Kossuth szent pózának tág kar-ívét,
visz egy zászlót rot esti napsugárral,
egy lobogót vad alkonyati vérben,
Petofiét, - hogy csattog és lobog,
hogy Párisig, minden népig elérjen
hite, mely szívébol ma is csorog
vérrel írva a földre, úgy igaz:
hazám! - Hazánk! Hiába? Nincs vigasz?
S nézem szorongva, hogy megy a Dunában
a tizenhárom aradi fehéren,
Vasvári, ahogy eldörgi: "utánam!"
s rá Ferenc József, kötéllel kezében -
Végez a perc velük is, mind a gazzal? -
Vigasz koldusa, kit bosszú vigasztal!
De örl az óra s viszi a víz, a néma,
az átkosat is, az ártót, a hóhért.
Ki gördül ott? A "bresciai hiéna"
s a cár, ki jött, mint sakál inni "hos vér"-t!
. . .
Múlik a rossz is?! Felhökken az elme:
van esély mégis, harcra? Gyozelemre?!
Nem hasztalan minden? Ha nem egyébben,
hihetünk még egy próba-szerencsében?
Mert épül-e gát ott, hol nincs veszély?
Mert - küzd létéért, kit nem les halál?
Lett volna itt vár, hogy ha nincs tatár?
Nem pusztulásától él, ami él?
Kitol függ, hogy e tenger törmelék
ne legyen százegyszerte is - alap
s hogy e romokból ne kezdjen e nép
rakni magának maga új falat?
Mi nem volt eddig? Akarat? Szerencse?
Lélek? Hogy testét küzdve megteremtse?
. . .
Vonaglik az ido. A századok
halálgörcsébol születhet - reménység?
Hogy van abban, ki így megáll, keménység?!
Kívánom, higgyétek, fiatalok.
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
Németh László
Nincsen anyám, se apám. József Attila versei
Az a gyanúm, hogy a dalnak ez az apátlan-anyátlan Kakuk Marcija szívesen elálldogál a tükör előtt - s elébb költötte meg József Attilát, a szappanfőző és kefés asszony gazdátlan árváját, mint az itt közölt költeményeket. Ritkul a költő, aki mint egy készülő világ Istene, a tulajdon verseiből látja földerengeni magát. Okosabb és hiúbb Istenek vagyunk mi, akik elébe vágunk a magunk teremtésének, előre tudjuk, kik vagyunk s kevés helyet hagyunk a teremtődés Isten-csináló véletlenének, mint ez a József Attila is, aki olyan jellegzetes, jó zamatú, rögtön felismerhető, soha el nem felejthető József Attilát faragott a versei elé, hogy a kritikusnak is ezt kell kezébe vennie, mielőtt őhozzá nyúlna.
Nem, ennek a figurának igazán nem kell félnie a népszerűtlenségtől! Vegyétek elő Tersánszky valamelyik csavargóját, szoktassátok le a bagózásról s itt van József Attila. Mert a bagóban érettség van, flegma, fatalizmus. József Attila azonban még innen van a bagón, az ő társadalmon kívülisége még újkeletű és hangsúlyozott. Túl sokat emlegeti az öles kondérban fővő babot és a lyukas nadrágot, amelyet a tenyerével kell takarnia. Van benne valami (pökhendiség-e? mélabú-e?), ami oda dörgölteti a maga csavargó voltát a társadalom orra alá és sírversében is jogot formáltat rá, hogy "egyben másban Istenhez is hasonlított."
Kamasz még ez a mi csavargónk s a ki nem irtott Rousseau ki-kidobog a zsidó orvostól kapott kabátja alól. De árthat-e ennek a bagótlan Kakuk Marcinak az a kis Rousseau, aki belé szorult? Sőt éppen ez teszi őt ifjúvá és rokonszenvessé. E nélkül kinek a fejébe csapna mennyköves, virágos kalapot a förgeteg s ki akarna kertész lenni, hogy "ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág." E Rousseau nélkül csak a gazdátlanság száraz humora marad. "Ha fa volnék, hát fészket igazán a varjú is szükségből rakna rám." Annak a cinizmusa, aki "a görögkeleti vallásban nyugalmat nem lelt csak papot" s a "hosszú az Úristen, rövid a szalonna" mottó egykedvűségei. Ez a Rousseau megnyújtja őt a szerelmi ellágyulás s a forradalmár lelkesültség felé. "Rotyogó mérget, engem főzz nagy üst és fordíts a világra" biztatja a vihart s ebből is látszik, hogy kár lett volna a bagózásra rászoknia.
Bizonyosan nem ennyi azoknak a szavaknak a száma, amelyeket erről a Landbursch Attiláról elmondhatunk s magam is még soká forgatnám őt, ha nem hajtana a sanda vágy, hogy kibontsam: mi van belül. Mert bizony, akármilyen jóízű, eredeti figura vagy, ilyet hármat is farag napjában, akit megszorítanak s csak annyit ér ez a te bábud, amennyire hasonlítasz hozzá. Mert végre is nem arra vagyunk kíváncsiak, mihez kötötted oda magad, hanem hogy ki vagy.
Ami József Attilában a legjobb s bizonyos fokig a bábujáért is jót áll, az képzeletének humoros és mégis költői vágása. "Öreg itt minden. A vén vihar görbe villámra támaszkodva jár" írja egy helyütt. "A körmeim egyre keményebbek, de a rózsái fehérebbek" másutt. A hasonlat az élc mechanizmusa szerint jön; mélyről és váratlanul, mint metán a mocsárból s tudatalatti gondolatsorok fejeződnek be benne, de fölfelé szökőben a tudat felsőbb rétegei is hozzáadnak valami metaforaszerűt, az élc éle letompul és költészet tapad hozzá. Mintha valaki a kényszerű fintorát az ihletett szépmondás arcjátékába mímelné át. Olykor a költői elem az erősebb. ("A békességet szétosztja az este, meleg kenyeréből egy karaj vagyok." "Az apókkal és az anyókkal, akik ráncaim tervét hordják." "S a kenyerek erősen, bízva kelnek.") Máskor az élc élesedik ki esetleg egész a kínosságig. ("Óriási korsó sör a nyár, habok rajt a pufók fellegek." "Ha volna kollektív iparosfa, téli cipőjét megteremné.") De a szellemnek ez az állandó élcgyártó kényszere, amelyet a tudat költészetté iparkodik leszerelni, minden verséből kiérezhető.
Rokon jelenség ezzel a szellem szilaj s ugyanakkor felelőtlen nyugtalansága, amely a képzettársítás hézagosságában mutatkozik. A szellemi folyamat nála nem folytonos, hanem lökésszerű. Minden impulzus megkapja a maga mondatát, de a mondatok közt rések maradnak, amelyeket kiegészíteni olykor érdekes és mulattató, máskor bántó és elkedvetlenítő. ("S ha megrándul még bőröm, az egek - hátamról minden hasamra pereg - hemzsegnek majd az apró zsírosok, - a csillagok, kis fehér kukacok"). Ez a hézagosság érthető következménye a képzelet élc-impulzusainak. Az élc váratlanul jön s az élcet leszerelő verselemek hézagai megőrzik ezt a váratlanságot. Valami a benzinmotor puffogásának a szakaszosságából.
Találhat-e az ilyen költő megfelelőbb formát a dalnál? Aki azzal állít be, hogy "Kinek verséért a halál öles kondérban főz babot, - hejh, burzsoa! hejh, proletár! én, József Attila itt vagyok!" az már hetykeségében sem méltathatja többre egy maga elé dúdolt dalnál a világot. De ennek az agyunkban működő benzinmotornak is megfelel a dal beosztása, hiszen a népdal például épp ennek a hézagos képzettársításnak a klasszikus formája. Van is József Attilának néhány szép verse, amely közel kerül a népdalhoz. (Megfáradt ember, Gyöngy) többnyire azonban a groteszk és az intellektuálisan-játékos felé eltolt népdal az övé, egy sajátos szellemi berendezés számára profanizált népdal, amelynek az adekvát volta ellen mit sem bizonyít az a néhány gyönge, utánzat-ízű szabad vers, amely a kötetbe bekerült...
Ennyiből is nyilvánvaló, hogy ez a József Attila, aki e kötet elé faragtatott, nem idegen attól a József Attilától, aki a könyv kvalitásából bontakozik elénk. A póz egyirányú a tehetséggel, legföllebb a póz-választó sietséget kell kárhoztatnunk. De ezt a sietséget is megmagyarázza József Attilának néhány egész rossz, éretlen verse (pl. a Medáliák sorozat). Ez a Kakuk Marci, ha nem is jutott el a bagó lelki egyensúlyáig, beszedett valamit a kor széllel-bélelt akarnokságából, amely nem ér rá bevárni önmagát, hanem most akar nagyot szólni, ha kell, maga elé tolt figurákon át. A nagyotmondásnak, képerőszakolásnak az a hajlama, amelyre e könyv egyharmadát idézhetnők, azonos pszichológiájú az ő eleve-kifaragottságával.
Amondó vagyok tehát, hogy ezt az eredeti költői egyéniséget nem ártana az alkotó alázat javára revideálni. Az ember odaköti magát egy ilyen bábuhoz; egy ideig minden jól megy, az olvasók is hamarabb összebarátkoznak a bábukkal, mint a költőkkel, de egyszerre csak nehezedik a bábu, elébb fakölönc lesz, aztán vas, ólom s olyan közel húzza a fejedet a földhöz, hogy nem nézhetsz többé vonítás nélkül a csillagokra.
(Nyugat, 1929. december 1.)
|
|
|
1 3 + 1 N E M A Z A P Á L Y Á Z A T
|
Nem az a jó mondat, amit idéznek, hanem az a jó idézet, amit mondanak!
Mert nem elég, ha akarjuk a jót, de jokorni is kell az a-t!
Higgyék el nekem, nem az a barát, aki akkor is örül, ha nem sír, hanem az, akinek pénze is van!
Mert nem az a fontos, hogy mit gondolnak rólunk a másként gondolkodók, hanem az, hogy mit gondolunk mi saját magunk másként gondolkodóiról?
Könnyen beláthatjuk, nem az a fecske nevet, akit fejnek, hanem az, amelyik kecske!
Mert nem attól Nagy az idézet, hanem attól, hogy idéz a Nagyozat!
Ne felejtsük, nem az a hamis próféta, aki vakon hegedül, hanem az, aki a hegén vakonul!
Nem az a kincs, ami a napfényben csillog, hanem az, amelyik arany.
Uraim! Véssék jól emlékezetükbe: Nem attól jó a bor, hogy az évek azzá érlelték, hanem attól, hogy drága.
A barátság olyan, mint a gomba: nem attól bolond, hogy gallérja van, hanem attól, hogy nem ettől.
Mert nem annak a lába törik, akit a sínekre löknek, mert neki szelik!
Nem az a fontos, ami kevésbé komoly, hanem az, amelyik komolyan kevés: a pénz!
Mert nem az a fontos, hogy győzzünk az olimpián, hanem az, hogy piáljunk a győzelmünkön!
Mert nem attól vagyok híres, hogy szakállas vagyok, hanem attól, hogy Bin Ládennek hívnak.
Mert nem elég áhítozni a sikerre, sikítozni is kell az áhira!
Nem az a láb, amelyik ballal kel fel, hanem az a jobb, ha nem.
Nem az a nyúl, aki szakállas, hanem az a szakállas, aki nyúlszájúúú.
Mert nem az a jó tender, amelyik nyer, hanem a love me tender.
Nem az a fontos, hanem a haj!
Mert nem az a jó buli, ahol hányig lehet falni, hanem az, ahol a falig lehet hányni.
Mert nem az a jó szellem, amelyik poénos, hanem az a jó poén, amelyik szellemes!
Mert ide jében kell sírni, és nem oda kában!
|
|
|
