ÉNEKES VAZUL
Tartalom
A folyóiratról
25. szám
2002. 12. 20.
24. szám
2002. 11. 17.
23. szám
2002. 10. 08.
22. szám
2002. 08. 29.
21. szám
2002. 07. 11.
20. szám
2002. 06. 09.
19. szám
2002. 05. 23.
18. szám
2002. 05. 05.
17. szám
2002. 04. 08.
16. szám
2002. 03. 08.
15. szám
2002. 02. 21.
14. szám
2002. 01. 31.
13. szám
2001. 12. 28.
12. szám
2001. 12. 13.
11. szám
2001. 11. 15.
10. szám
2001. 10. 19.
09. szám
2001. 10. 10.
08. szám
2001. 08. 23.
07. szám
2001. 07. 27.
06. szám
2001. 07. 17.
05. szám
2001. 06. 05.
04. szám
2001. 05. 21.
03. szám
2001. 05. 08.
02. szám
2001. 04. 27.
01. szám
2001. 04. 17.
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 23. szám
V E Z É R C I K K

A századik

"Nem azért lett ő a századik, hogy vezércikket írhassak róla, hanem azért írok vezércikket róla, mert ő lett a századik."

Az Énekes Vazul élő és holt költők virtuális találkahelye, ahol költőpalánták és költőfejedelmek örvendeztetik meg egymást és a publikumot alkotásaikkal. A virtuális találkahely nem kevesebb (hanem több) mint 100 tagú, mint egy jól muzsikáló cigányzenekar. A jubileumi 100-as sorszám egy bizonyos Stratford-ban született úriembernek jutott. Egy úriembernek, aki méltán érdemelte ki a Nagy Mészáros megtisztelő nevet, mert drámáiban úgy hullanak a szereplők, mint egy kedd délutáni Fókusz pluszban.

Ő volt az, aki nem átallott tilosban vadászni, akinek ikrei is születtek és 10%-os tulajdoni hányada volt valami Globe nevezetű színházban. (És ott lett szerelmes Gwyneth Paltrow -ba.)

Ő mondta többek között, hogy túl sok adót fizetünk a semmiért (Much ADO about nothing), és ő az, aki Dantétól lekoppintotta Rómeó és Julietta igaz történetét.

És most egy kis érdekesség, amely alátámasztja, némi pihent agyúsággal bármit be lehet bizonyítani:

Volt-e köze hősünknek a Jakab király féle Biblia elkészítéséhez? (És ezzel persze fel is fedjük kilétét, ha még esetleg valakinek nem ugrott volna be a név… )

Nos, a szóban forgó Biblia 1610 tájékán készült el, amikor hősünk 46 éves volt. Ha megnézzük a 46-ik zsoltárt és előre megyünk a 46-ik szóhoz, azt találjuk, hogy: Shake. Ha a zsoltár végére megyünk és visszafelé számolunk 46 szót, azt találjuk, hogy: Spear.

És még valami. Angliában vannak társaságok, akik egyenesen tagadják, hogy Shakespeare-nek egyáltalán köze volt művihez. Van egy "irányzat", amely Francis Bacon-nak nyilvánítja azokat. Legfőbb érvük egy anagramma, A Vihar (The Tempest) utószavának utolsó két sora: (ezt angolul írom le, mert úgy érdekes)

"As you from crimes would pardoned be,
Let your indulgence set me free."

a betűket némileg átrendezve ezt kapjuk: "Tempest of Francis Bacon, Lord Verulam."

(forrás:William Shakespeare: Much Ado About Nothing, Signet Classic 1998)

Hát erről ennyit. A lényeg, hogy az Élő Költők Társasága tagsági köre az ominózus egy főről száz fölé kúszott. Az első száz tagos program pipálva. A második száz tagos programról csak annyit, hagy sajnos hál' istennek elkezdődött. Mert csak azt az árkot lehet betemetni, amit nem hagynak kiásni a más árokparton fetrengeni vágyók!

Menü:

Az Így írunk mi beleerősít

Az igy írtok ti-ben Japán csoda, reméljük nem három napig. A felkelő nap országa világítja be kis hazánkat. (Igen, "hála" a világhálónak, világ(hírű)hálónkba akadt egy vers, (vessző, tudom) egyenesen Japánból! Hogy melyik? Találjátok ki!)

A hét verse a fórum ajánlása alapján akár Radnóti is lehetne, de mégsem az, mert azt már valaki a fórumba másolta. Helyette Csokonai.
A hét elemzése

Ismét kuriózum. Ady Endre elmélkedik Csokonai és a költői nyelvezet összefüggéseiről. Mélyen, borosan, véresen, aranyosan. A következő Vazulban lesz szokásos elemzés, most azért nincs, mert senki nem veszi komolyan, hogy a főszerkesztőnek segítségre van szüksége! Akkor most komolyan: a főszerkesztőnek segítségre van szüksége! Konkrétan: A Vazulban megjelenő művekről kellene rövid, tömör kritikai értekezést (elemzést) írni. Szabályok nincsenek, egyedül a homályos és megfoghatatlan "ÉKT szellemiségének" kell megfelelnie - komoly gondolatokkal vegyített fanyar humor stb.. stb… -, de ne feledjétek, a költők mind sértődékenyek! Szóval, akit három mondatnál több leírására serkent egy-egy vers, az ne tartsa magába! Várom az elemzéseket!

A 23. Vazulhoz pedig jó szórakozást.



Í G Y   Í R U N K  M I

Nagy Lajos

Az utolsó gondolat

Szörnyű dolgot tettem
azzal, aki szeretett.
Élve eltemettem,
S én csak nevettem
a sírja felett.

Megbántam ezerszer,
De ezegyszer
Nem nyerhetek
Bűnbocsánatot,
Mert a szíve halott.

Hiába ások
Egyre lejjebb,
Hogy megleljek
Egy kis Virágot
Kezemben csak vérhólyagot látok.

Azt hiszem utolért az átok,
S szerelmünk sírja felett
Halkan sírdogálok
S várom már a telet,
Hogy újra összebújhassak veled.



--------------------------------------------------------------------------------


Revuczky Mátyás

Korán jöttek

Korán jött a tompa Semmittevés,
Korán jött a szürke Mélabú,
Karon fogva bottal csoszogtak az utcán,
Míg lelkemben javában dúlt a háború.

Kardok csörögtek untalan,
Hulltak jók a hit oltárán,
S a lázas vér iszappá dagadt
A zsoltárok könyvén
S ha mondanám:
állj! Ne tovább ifjak!
Buzgó akarástok
Csak vért fakaszt,
Hangom foszlik,
Mint az éjjeli hold
Előtt feszülő felhők,
S egy idő után
Sután, majd egyre szebbre
Bátorodva, hisz:
Hevülök tenmagam
Karom mozdul az ütemes szóra,
S ha tépem a falragaszt,
S mind, mi fallal vesz körül,
S úgy érzem sárba húz
Ha húz a tétlen akarat, s már
üvöltöm is akarni vágyó béna bánatom!
S lám - az ifjak vad rigmusa közt
Is belém bújik a csoszogó átok,
S hiába üvöltök, hiába kiáltok,
S harcra hívom mind, ki ellenem
Gondol, vagy tesz, vagy csak akarna tenni,
S tépném zúznám, izmaim feszülnek,
És harcba állnék, és harcra edzem eszem,
S vele minden izmomat, mert
A csoszogás közelít és,
És a harcban talán végre történne valami…

A két öreg megáll előttem,
Rám néznek, s csak szemük nevet,
- Itt vagyunk - mondják s többé nem mozdulnak
Vad ifjak, nagy álmok: ím mindenik mehet…



Í G Y   Í R T O K   T I

Halász Ildikó

Összeolvadás

Hiába hittük, hogy halott időben
Érünk csak lassan, mint a mag
Hogy aprócska darabjai vagyunk a földnek
Mit egy isteni kéz valahová lerak
Hittük, hogy nagy s dicső az emberi élet
Hisz megedzenek a hétköznapi harcok
Mind feledhető semmiségek
akkor ha már látod:
szememben ugyanaz a tűz
lobban
S egy lesz mi külön volt végül
egymásba fonódik minden
akár egészen, akár csak kis darabokban
sors a sorsba
lét a létbe
egyre jobban
S egyszerre értelmet kap a világ
ha egy szívben már
egy másik is ott van.

2002. augusztus


--------------------------------------------------------------------------------


S.H. Firkász

Vernissage Alingsasban

V én büszke sok évet megélt ház portáján
E lrejtözve itt pataknak e csendes partján
R ozsdás zárak ajtóknak megkopott fáján
N agy meglepetést okoz képeknek tárján
I bolya szürrealista képeit kiállitva tálcán
S ose látott környezetbe vizimalom táján
S elytelmes rejtelmes lisztes fal oltalmán
A d utat hid új és ódon egy historia során
G yönyörüségest szürrealista képek láttán
E mberek jönek csodálnak kövek oldalán

A jó öreg malomnak újhodása lészen e tárlat
L átott az már egyet-mást koroknak múlását
I gy találkozik új manapság töténelem óráján
N evezetesen ir ö historiát pataknak a partján
G yümölcsét izlelé a látogató e képek tárlatán
S zineinek elragadó szépe lenyügözö látvány
A dnak bön élményt modern müvészet tárján
S ikerei majd jönek idö múlik ötet igazolván
B e kedves ezen alkotó nékem idején múltán
A datik meg énnékem érdemeit leróni emitten
N agy festönöt láttál földi Ö halhatatlan régen

Stefanicus Hungaricus Firkász
Hisings - Kärra 2002-08-11 14:07:41



--------------------------------------------------------------------------------



Paál Zsolt

Csak ősszel…

Én csak ősszel tudok boldog lenni,
mikor bíborban ég a patak,
s a fákat szelíd szél öleli,
és az aranyló domboldalak

között még napfényes az út.
Már gyúlnak a tétova fények,
s lágyan intenek búcsút
e múltba vesző vad festmények

Csak ősszel látom meg a Szépet,
az arannyal fénylő eget,
s kékkel festik az estéket
a muzsikás lelkű istenek.



--------------------------------------------------------------------------------



Novbert

valami padon, valami állomáson

I.

megannyi szőke mozdulat
kereng a néma térben
kettészakadt az öntudat
felköhög vérszegényen

II.

elfonnyadnak árnyékaid
s remegni kezd a térded
egy szörny sem rágja rácsait
mellkasod ketrecének

III.

eszméletvesztett pirkadat
szélütés, tiszta ózon
fölsír az ősz, és fölfakad
undorba burkolózom

IV.

mindenki más beteg - nagyon
istent te sem hiszed már
nagyi meghalt múlt szombaton
s most elfogyott a lekvár

V.

értelmetlen félmondatok
masszívabb mérgezések
talán egy vécé felcsobog
talán csak félrenézek

VI.

minden kételyben kétkedem
s kétkedni nem való itt
ez éjjelen legyél velem
fölzengnek vízióid



--------------------------------------------------------------------------------



Natali

Mintha a vihar itt
hallgatna
- de nem az a nagy csend
ami meg van írva -
Ólálkodik bokám körül
gömbölyödve elszenderül
olykor néma
aztán surrogva
neszez
szürkíti az eget
futamonként
beleölel a térbe
aztán letesz
amint csendre int
várom, hogy villám kacsint
de még csak hintázik
erdőm ágain
kacéran játszik velem
elkapom és elengedem
készíti vízmosásra a teraszt
söprögeti a bárgyú tavaszt
s idehemperedik megint
várok, várok és rámlegyint
szemtelenül visszafogva
minden zaját visszafojtva
csak árnyékát dobja
a házakból tákolt fogasra
hanyagul suhan a városra
csak melegít, fülleszt, sorvaszt
látom szinte, mint neveti
üveggolyó-szemeink
tikkadt vágyait
csak dorombol, sejtet
reményfiókákat keltet
bordaágak közti fészken
Aztán meglódul
rohan utcán, téren, sikátorban
rámhagyja, csak kiáltozzak
úgy tesz, mintha
nem járt volna erre
Túlcsorduló felhőkből
akaratlan permet
serceg a tér kövén
de hajtja máris tovább
felhőnyáját
úgy tesz, mintha nem hallaná
mily nagyon óhajtok egy tisztulást
Hátat fordít, arrébbkullog
élvezi minden hullott
bánatos
szavam
Arra
késztet
legyek vihar
magam


--------------------------------------------------------------------------------



Koncz Teréz

Mese a magyar teremből.

Ige: Itt sétálok és ez
előttem az erdő,
és amin sétálok,
az vala hegytető.
De lám csak, mit látok?
Milyen szép e szikla!
Holnap eljövök de most
vissza megyek, vissza.

Ó, jó édesapám !
Milyen sziklát láttam!
Oly gyönyörű volt, hogy
begörnyedt a hátam.

Király.: Kedves kisleányom,
vigyázzál magadra!
Ki ma sziklára néz,
nem néz holnap napra!
De hát kicsi lányom,
nem bánom, nem bánom.
De vigyázz magadra,
azt mondom, azt mondom.
Bele ne szeress, mert
jön a tél, jön a tél,
s a fenyegetéstől
a szikla már nem fél.
Nem szólok anyádnak,
ne legyen ideges,
de vigyázz, mert amúgy
kutatása sikeres.
Nézz ki az ablakon!
A fehér hó száll is,
ügyelj hát magadra,
hideg a szél máris!

Ige: Elmegyek, elmegyek,
készülj hát fel, szikla!
Az én szép érzésem
irántad most tiszta.
Beléd szerettem én,
ó, gyönyörű szikla,
Ne utasíts el hát,
ó, hatalmas miszta !

Hideg a szél, fázom,
itt van a tél, látom.
Arról szólt az álmom,
anyámat nem bánom.
Ó, hatalmas miszta !
Nézz hát most rám vissza!

Szikla : Én a Földrajzi név vagyok,
kósza szélben ingadozok.
De segíteni terajtad
sajnos, sajnos még nem tudok.
Nem szeretlek, nem is foglak,
én imádni so'sem tudlak.
Hiszen egy kőszikla vagyok,
nem hatnak rám havak, fagyok.
Úgy, mint a te csöpp kis szíved,
sohasem lágyítanak meg.
Bár az igaz, megtörhetek,
jól vésd az eszedbe,
ne add a te nagy bizalmad az
én hideg ölembe!

Ige: Nem baj, nem baj, nagy kőszikla,
a szavadon kaplak,
hisz te mondtad, hogy megtörhetsz,
ne bókolj a napnak!
Én majd mindennap kijárok,
szeretetet adhatsz,
de vigyázz ! Mert ha itt hagylak,
lány nélkül maradhatsz!

Névszó: Hercegnő, hercegnő !
Névszó asszony szólok hozzád.
Szerető, szerető
jó mostohád vár most terád.
De mit hallok ? A szobában
kis Ige sír bánatában ?

Ige: Ó, hatalmas szürke kő !
Mért nem leszel szerető?
Mért nem szánod rá magad,(hogy)
kicsi szívem elfogadd ?

Névszó:
Mért titkolod előlem ?
Hülyét csinálsz belőlem?
Mért szeretsz pont egy sziklát,
hideg, szürke kőmisztát ?

Tudod-e azt , férjuram,
miért folyik a futam ?
Hogy a kedves gyermeked
egy nagy kősziklát szeret ?
Hát férjem, én nem engedem,
hogy a lányom vénlány legyen.
Nem veheti feleségül
pont egy nagy kőszikla végül.
Amúgy nem is szereti,
hiába is keresi.
Tudom én azt előre,
nem lesz ennek jó vége .

Drága kicsi lányom,
tél van és hideg,
az a kőszikla meg
buta és rideg.
Tehát mindig gondolj
mostohád szavára !
Életed határa
palotád határa !

Ige:
De hát jó mostohám,
életem lépett !
Tudod, hogy számomra (az)
erdő az élet !

Névszó :
Nem érdekel, lányom,
szigorú a döntés,
az a nagy kőszikla
csak ott áll fönt és
mi van, ha legurul ?
Mi lesz akkor veled ?
Elrontja teled, és
elrontja életed.
Csírájában fojtsd el
ezt a buta dolgot,
és hagyd ott békében
azt a hideg koncot !

Ige:
Ha nem engedsz nappal,
hát éjszaka megyek,
nem állnak utamba
fehér völgyek, hegyek.
( éjjel )
Ó, hatalmas szikla,
varázslatos miszta !
Megyek hozzád, igen.
Várod- e a szívem ?
Hé, hatalmas szikla!
Nem itt kéne lenned ?
Mégse kellett volna
ennyit bíznom benned ?
"Mi van, ha legurul ?
Mi lesz akkor veled ?
Elrontja teled, és
elrontja életed ! "
Hát mégis legurult ?
Csak így, a magas hegyről ?
És senki nem tudhat
e nagy'gonosz tettről .
Mi lesz hát így velem
és az életemmel ?
És főképp mi lesz a
szerető szívemmel ?

( Reggel )
Névszó: Drága kicsi lányom ,
Gyere reggelizni !
Sovány csontjaidnak
így lehet meghízni .
Kis fogadott lányom,
ha te nem jössz, megyek.
Ha te beteg vagy, hát
baribárány legyek .
Miért nincsen válasz,
kicsi hercegnőcske ?
Hát nem szeretsz engem,
apró szívem csücske ?


Király :
Feleségem, drágám,
hol van a kis árvám ?
És hol van a tálcám ?
Kihűl szalonnácskám !

Névszó:
A mi pici lányunk
nincs a szobájában
a reggeli szép és
finom órájában.
De miket beszélek!
Józannak kell lenni,
itt valami gyorsat,
s okosat kell tenni.
Gyerünk hát az erdőbe !
Ó, mit cselekedtem !
Én a palotából ki
nappal nem engedtem.
Hát ment ő éjszaka.
Gondolhattam volna.
Teste alig húsz kiló,
érzése egy tonna .

Mesélő:
Elmentek az erdőbe,
szakadék partjára,
és hát ott rátaláltak
a szegény árvára.

Névszó:
Istenem, megfagyott,
beszélni sem hagyott.
Most jól átfázhatott !

Király :
Hazafelé visz a pálya,
forró vizet öntsél rája !
Viszem haza nyomba',
testmeleg karomba' !

Ige:
A rózsa piros,
az ibolya kék,
eleveznek már
az árvízi hajék.

Névszó:
Meg fog halni, meg fog halni,
hisz félrebeszél !
Tudtam, hogy jót nem fog tenni
ez a szörnyű tél !

Király:
Gyerünk banya, keressük meg
e halálnak okát !

Névszó :
Inkább keresse meg maga
a szemüvegtokát !
Nem látja, hogy velem beszél,
névszó asszonysággal ?
E sértés miatt most végzek
végleg palotánkkal !

Mesélő:
Felgyújtotta - őrült asszony-
az egész palotát,
más nem maradt meg belőle,
csak egy vizes kabát.
Felvettem én a hátamra,
elszaladtam vele,
azóta is a vitrinben
van a becses hele .
Most a rím kedvéért nahát!
Kihagytam egy betűt,
De jobb, mintha hoztam volna
200000 tetűt.
Zárom hát a soraim,
nem maradok, félek,
mit akartam, elmondtam
Búcsúzik egy lélek.

(1998-99)



--------------------------------------------------------------------------------



Degrell Istvan

Itt élek...

Itt élek, hol senki sem lélegzik,
Itt, hol csak a hajnal sóhaját hallani,
Itt, egyes egyedül egymagamban,
Itt élek e távoli világban.

Körülöttem ismeretlen virágok virágoznak,
Ismeretlen állatok csellengnek csoportokban,
Ismeretlen víz csobog a patakban,
Itt élek egyes egyedül egymagamban,
Itt élek e távoli világban.

Egyszer talán hazatalálok,
Akkor aztán nagyot kiáltok:
Itthon vagyok! Végre itthon vagyok!
De most itt élek egyes egyedül egymagamban.
Itt élek e távoli világban.



--------------------------------------------------------------------------------



Pók István

Küldj egy mosolyt…

Emlékszem, mikor eloször megláttalak,
csillogó szemedben ragyogott a nap.
A boldogság fényét sugároztad belém,
megéreztem hamar, mit sugallsz felém.

Róttuk az utat, kéz a kézben folyton,
majd huncut mosolyod izgalomba hozott.
Csicsergo hangod a lelkembe fészkelt,
törékeny lelked értem élt és féltett.

Öleltél szorosan, hogy örökké maradjak,
soha nem akartam, hogy toled elszakadjak.
De létünk formája hullámzó víztömeg,
feltör a felszínbol, majd eltunik végleg.

Most is csillog szemed, amit, könnycsepp ékit,
majd kibuggyan s arcodon, fut végig.
Végso csókod, köldökként köt össze,
aztán szeretlek pecséttel, zároljuk végleg.

Utolsó szó, mely leheletként távozik,
szíved körül forró öleléssé változik.
Látlak még, de halványul a horizont,
alá száll a jó öreg napkorong.

Hiába szólítasz s kiáltod nevem,
mulandóság ellen sosem volt gyozelem.
Ha a magasba nézel és látsz egy csillagot,
Küldj egy mosolyt, valahol ott vagyok…



--------------------------------------------------------------------------------



Izsák Gábor

Bámulom festményed

Bámulom festményed,részegen
húzom ujjam az üveg ösvényen
s a feltörő alkohol örvényben
remegő kézzel billegek székemen.

Látom, valahol ott a házunk
kislányom is megszületett
sétálunk,veled nevetek
tárt karokkal érkezik barátunk.

Eső-izzadtság kézfejemen
csak bamba arcom nézegetem
riadtan,mint kalitka-madár,

ketrecbe bújt a vágy ma
s tudom,hiába vársz,ha
a boldogság festmény-varázs.



--------------------------------------------------------------------------------



Halmos Judit

Szavak nélkül

Nem szólni, csak ülni.
Úgy tenni,
mintha nem lenne semmi.
Belűlről felrobbanni,
kívűlről nem mutatni.
Megőrülni, sírni, kiáltani
némán, álarc mögé bújva.
Nézni egy család halálát.
És nem tenni semmit!
Némán tűrni
Némán élni
Megmerevedett arc mögött,
Megmerevedett vita között.
A könnyet visszafolytani,
a sikolyt elnyelni,
a dolgok mellett
szónélkül elmenni.
Mindent meg lehet tenni,
akarat kérdése csak.
De az agy fellázad
és a szó előtör : Elég!
Legyen már itt a Vég!



A   H É T   V E R S E

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

A vidám természetű poéta

Sírhalmok! Gyász temeto kertek
Melyek örökös setétség
S szívet borzasztó csendesség
Mostoha keblében hevertek,
Ti bús melankóliának
Setétes volgyei!
Hol szomorú múzsájának
Áldozott Hervey.

Itt az érzésnek minden neme
Még az éloben is meghal.
Füle csak csendességet hall,
A semmitol írtódzik szeme,
A ciprus a hold fényjénél
Árnyékát mutatja.
Egy sírból kitántorgott szél
Bágyadtan mozgatja.

Szörnyu környék! melyhez a lélek,
Fantáziáin repulve,
Irtódzással megy s rémulve,
Félhóltan hátrál vissza vélek.
Szörnyu környék! kérkedj bátor
Bús lantú Youngoddal:
Isten hozzád, gyászos sátor!
Komor ángulusoddal.

Mások irtóztató énekkel
Bogessék bús obojjokat
És siralmas nótájokat
Jajgassák keserves versekkel;
Kerítse szürke Hesperis
Gozölgo fejeket:
Én nem óhajtom egyszer is
Követni ezeket.

Nékem inkább oly koszorú
Kösse felkent fejemet,
Melynek színe nem szomorú,
S múlatja a szebb nemet:
Ezt a vídámabb Múzsáknak,
A mosolygó Gráciáknak
Fuzzék öszve rózsaszínu ujjai,
Élesszék fel ambróziás csókjai.

Nem kell ciprus, mellyel Racint
Tisztelte Melpómene,
Apró viola s hiacint
Bár hajamon fénylene:
Apró és kék tolcsérjei
Olyak, mint szépem szemei.
Ez kell nekem. -- Homlokomat ne érje
Shakspeárnak akónitos fuzérje.

Így veszem fel víg lélekkel
Gyengén rezgo lantomat,
S majd kedvesem egy énekkel
Lelkesíti húromat.
Míg leng az estvéli szello
Szárnyán egy nektárt lehello
Rózsában a kis szerelmek megszállnak
És mennyei harmóniát csinálnak.

Szívünk elolvadt részeit
Élesztjük új dalokkal,
Pauzák únalmas ideit
Édesítjük csókokkal.
Ah! a híves esthajnalon
Így alszunk el egy szép dalon,
S énekünknek végso bágyadt szózatja
Az andalgó vidéket elaltatja.



A   H É T   E L E M Z É S E

Ady Endre:

"A költői nyelv és Csokonai"
(Nyugat, 1910.20.szám)


Somogy vármegyében valamikor megcselekedhették vendégelő, jó urak, hogy a kóbor, bolond Csokonai Vitéz Mihály uram kulacsát urasan megtöltsék. De ma majdnem disznóság, ha valaki kritika-lőrével tölti meg a híres csikóbőrös kulacsok, a kulacsok legkedvesebb kulacsát. Akár azért, mert mostanában ebrudat érdemlő új költők támadtak, akár pedig azért, hogy Arany és Petőfi ihassanak a Csokonai kulacsából. Úgy gondolom s némi jussal, hogy Csokonai nagyszerű, elégnél több valaki önmagáért s nem igen köszönhet valamit Aranynak és Petőfinek. Csokonai nélkül bajosan kaptuk volna Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt, nem szólván az apróbb többiekről. Csokonai a legvidámabb és legsúlyosabb mártírságú magyar költő, amióta ilyen csodalények születnek Hunniában. Mert ő már világosan, voltaire-ien tudta s vallotta kiválóságát (magyarságát), emberségét és becsét.

"Vig borzadozóssal jártam el a görög
Szépségek és a római nagy világ
Pompás maradványit s ezeknek
Sírja fölött az olasz negédes
Kertjében szedtem drága narancsokat
A frank mezőket láttam, az Albion
Barlangiban s a német erdők
Bérceiben örömöt találtam."

A mai Debrecen szörnyű és gyalázatos dicsősége, hogy Csokonaijával büszkélkednie kell, Csokonaijával, kit szült és megölt. És mi történt volna piciny emberekkel, Dóczy Lajossal és Maday Gyulával, ha Csokonai nincs, akiről írni lehessen?

"Természet és költészet mint édes rokonok jelentkeznek az emberi lélekben", ez alkalommal Maday Gyula írta le e bátor, új aforizmát. S írt hozzá egy harminchat oldalas tanulmányt, melynek büszke címe: "A költői nyelv és Csokonai" -, csak ennyi. Dóczy Lajosnak volt még csupán egykoron annyi bátorsága, mint Maday Gyulának s így az embernek kárhozatosan filoszemita konklúzióra kell kilyukadnia. Hiszen valóság, hogy Dóczy nem tudott, nem tud magyarul s Csokonaihoz semmi joga vagy köze nincs, de a kunterebesi kálvinista Dóczynál mennyivel ügyesebb az izé Dóczy, az igazi. Holott Dóczy és Maday ugyanazt értik és írják, Kazinczy és Kölcsey ellen védik még ma is Csokonait, szegényt s merik állítani, hogy nyelvművész volt az ebadta. Tudják azt is, hogy ez a nyelvművészet persze nyelvgazdagító volt s hogy a nyelvgazdagítás helyes reguláit Vitéz Mihály szabta meg legjobban. Igen: avult szavakat naptényre hozni, a nyelv lelke szerint ú[ szavakat csinálni, új összetételeket, szerény, gyönyörű tájszavakat fölkarolni s idege
n szavakat magyarokká gyúrni. Ámde, még máig, ha ki csakugyan tudni akarja, kije volt a magyar nyelvnek Csokonai, Csokonait olvassa necsak verseiben, de nyelvtudományi jegyzeteiben is.
Hallgatnom illett volna, mert gyönyörű ajánlással küldte el hozzám a füzetét ez az okvetetlenül derék Maday Gyula. "Ady Endrének, keserves igazságok igaz költőjének, mély tisztelettel a szerző" -, ezt írta. Úgy rémlik, ő is poéta, nem is a nagyzolók, szükségtelenek közül való, de szelíd, hívő, megbékült, falusias, jámbor. Megköszönném jó szívvel a figyelmét s hadd tilinkózzon a fiú, ha nem Csokonai ellen vétkezik s ha nem Dóczy nyomában jár. Így azonban csak úgy találomra, mint az Élet, két-három legyintést szánok neki saját hajlékony füzetével.

"Piszt minden táncpaloták,
Ürüljön boros asztalom,
Némuljon meg a cimbalom,
Szünjetek meg hahoták,
Piszt minden táncpaloták"

"A farsang búcsúszavai" című Csokonai-vers egyik strófája ez "s ez a vers így zihál ő strófán keresztül" jegyzi meg Maday. "Mintha a napjainkban annyit emlegetett modern lírai énekmondók innen tanulták volna verselő módjuk újnak hirdetett, rakoncátlan, szikrázó csapongását". Ilyen döfni-akarás van, néhány még, a kis füzetben s engedtessék meg, hogy mosolyogva önmagamat is megcélzottnak érezzem általuk. Kedves Maday úr, mi fennen hirdettük már nyolc esztendő óta, hogy mi Balassáéktól, kurucéktól s Csokonaitól ösztönöztettünk. Mélyebben, éltebben járván, Petőfinél csak a bátorságot, Madáchnál, Vajdánál az új poétai civilizációt kellett észrevennünk, Aranynál alig valamit, Aranyt hagytuk zsenijével együtt az ügyes tanítványoknak. Hiszen Maday úr szerint is Csokonai nemcsak trubadúr volt, de a civilizáció énekese, korának európéerje s a legmagyarabb kultúrember.
A fülemile énekét énekli meg Vitéz s Maday ezt írja: "természetesen az emberi nyelv nagyon gyarló hangszer arra, hogy a világ legszebb muzsikáját, a csalogánydalt, fonetikai hűséggel visszazengje". Ezt a fonetikai hűséget öt krajcárért megkaphatja akárki a legolcsóbb,vásári komédiás bódéban. De "akasszanak föl" - Ignotusszal szólván - ha az egész természet madárzenekara fölérhet Csokonai e versének egyetlen sorával. (Különben: sejti-e Maday Gyula, hogy a csalogány "bűbájos" éneke is változik s kétezer évvel ezelőtt a csalogány sem tudott annyit, s úgy mint ma?)
"El volt sietve a születése; ha félszázaddal később hozza világra a sors… két Tyrtaensa van a szabadságharc világraszóló drámájának". Ilyent leírni: tudatlanság, gonoszság vagy beöthyzsoltság, sőt az arkádiai pör ortodoxaihoz illő gondolattalanság és kegyetlenség. Csokonai: Csokonai, nem szorul senkire s válaszoljon íme a tanár-esztétikusok módja szerint saját maga soraival:

"Adjátok nekem, állatok,
Csöndes, tompa, hideg
Véreteket. Miért,
Mért gondolkozom én
S mért képződök, habozok,
Rettegek, érezek?"



Minden jog fenntartva © ÉKT 2000-2014