|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 28. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
PÉLDÁTLAN PAUZA - megoldásokkal
Ez a harmadik Vazul az idén. Az égen kéken bérelt széles sávú bárgyú hanyag anyag, tavasz helyett. A földön dőltömben tőlem jobbra dobja terhét a zöld. Pardon...
Az irodalmi érettségit nemes egyszerűséggel kihagytuk. Nyugtáztuk. Mert mi a jelen vagyunk. Mert az új csibének minden kakas pasas. Mert az irodalom nemcsak (félre)nevel, hanem életforma is. Hát ezért van új Vazul, ezért nincs új a nap alatt. Mert nem bírtuk ki. (nevet a végén?). Eddig bírtuk szótlanul. S most megint itt vagyunk.
Szerelem, gyerek, (szerelemgyerek), lakás, munka. Egy embernek is sok, nemhogy négynek külön-külön, mert úgy nem…Mert van olyan korszak(ocska) hol az ÉLET(az ócska) az élvezet elé vetődik. Mert előbb a munka, aztán a kötelesség. S nekünk élni kell, ha büszkén akarunk halni. S hagyni, hogy néha a sors vezéreljen bennünket, s ne mi próbáljuk hazudni az okokat, amivel (de jure) igazolható ez a PÉLDÁTLAN PAUZA!? Mert ez semmivel sem. Talán, ha arra gondolok, hogy me…de nem , még azzal sem.
Szerelem, gyerek, lakás, munka. Kinek-kinek mi jut osztályrészül. Mert, ha szerelem van, gyerek van. Ha munka van, lakás van. De vajon jobban mutat a kolbász, mint az üres kenyéren! És vajon ha szerelem van, van-e munka? Ha gyerek van, van-e lakás? Munkahelyi szerelem, az más. Gyereklakás az más. De mi tiszteljük a másságot.
Mert bizony átalakulóban a közízlés. A köz ízlése lassan - lassan közönséges ízléssé tompul, viho-arrogancia a matrica, mit az ÉLŐ KÖLTŐK nem ragasztanak szélvédőjük üvegére. S helyette mit? Jó kérdés. Mi is keressük az utat, az ösvényt, melyen igaz utat próbálunk lelni, mert közel az ember élet útjának fele és a másik felében merészen kellene valami ÉRTÉKET lelni, mert az a jóra való, nem a világ…Mert az érték a nézettség reciproka. (Ez a sommás megállapítás még jól jöhet, amikor honlapunk nézettségi adatait kommunikáljukJ)))
Szerelem, gyerek, lakás, munka. A közös nevező. Nevezzünk be együtt a legújabb Vazulra. Kora-nyár van és ÉLET van. Élvezzük egy kicsit. A (vadász) szezon ELKEZDŐDÖTT!
(Ingotus)
A 28-ik Vazul ismét tele van a padlás már az öndicsérettel. Mindenesetre jó jel, hogy a Fórumon az élő költők függetlenítették magukat a szabadságon lévő elnököktől. Ugye azért a hangosverseket is hallgatjátok?!
Szerzőink: Kiss Csaba, Bédy László, Vaskó Ilona, Paál Zsolt, Szabó Zoltán, Koncz Teréz, Horváth Attila
A hét verse ismét fórum ajánlás. Kányádi Sándor: ARANY JÁNOS KALAPJA
A hét elemzése - Mácz Ákos: Akvarell - a kegyelemdöfés…
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Nagy Lajos
Gondolatok 4
Távoli gyümölcs vagy,
Úgy harapna a szám,
De nem érlek el,
Minden hiába már,
Ujjam a fa törzsére fagy.
Lassan kúszom felfelé,
A föld is megremeg belé,
De nem leszel az enyém, tudom.
Fáradtan kapaszkodom,
Mégsem panaszkodom,
Pedig már a mászást is unom.
Kérdőn nézem az ágakat,
Melyekre piciny kis ujjad rátapad:
Mit ér a vágy, ha nem szabad?
Elérni nincs időm már,
Otthagyni pedig kár,
Nekem csak a csuma marad,
Másnak a jó falat.
Te talán észre sem vettél,
Csak vidáman nevettél.
S látva a sok jelöltet,
A férfiúi büszkeség
Arcomra hazug mosolyt erőltet.
S legyen bármekkora a veszteség,
Mindent meggyógyít majd
Az idő, s a messzeség…
--------------------------------------------------------------------------------
Revuczky Mátyás
A fehér marokkő
Éjfeketében a téli mesékben,
Roppan a csizma, szán suhog,
Vad kutya hangja, a kavargó szélben,
Csattan a csendben, úgy mozog.
Félem az éltem csak elsuhan innen,
Éjfeketéből szürkehomályba,
El suhan véle maroknyi kincsem
S a vad kutya súlyos vonyíkolása…
Siklik a széllel, a téli mesékkel
Roppanó télben csak peng ez a hang,
A hasító csendben a szertelenséggel
Versenyre kél az éji harang.
Kell forró meséd, éhezem érte,
A jóról a szépről, a napragyogásról,
Kell langyos szíved, szomjúzom érte,
Mesélj magadról s a nagyszerű máról,
Mert kezemben porlik már a fehér marokkő…
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Kiss Csaba
laza
szórja kincseit akinek semmije arcod
arcomtól lélegzetnyire tincseid tánca
sötét arabeszk okos fejedrol árnyékot
kire vet öled méhesét kaptárral mézzel
ki rázza dúlja kivel keveredsz nappal és
éjjel akarattal egyetlenné ki feszít
ki újra…
összezsugorítom csökkenve terjed ponttá
nézésem szögletébe megfordítva sincs jobb
kezdhetobb kezdet mindegy melyik az eleje
vége tenni a nyelvvel túl sokat lehet így
lesz érték a kevés mondataim csak üres
helyek fekete lyukuk öblén az ész perget
orgiákat unva kúszónövény meg dudva
vonaglik virágot örömén kaliberén
búsul a puska kecsegtet izzaszt elárul
futásom rend gyilkos mértana mindazt mi nem
kell begyujtöm vágtám nem repít haza vérem
bíboros csavargó laza formulák között
rácsukba bárhol bármit pazarló mosollyal
török gránit boltozza cinikus számat hol
szavak suhannak rácsukva kimondhatatlan
gazdájukra súlyos vasból a kapuszárnyat
…éles szerelmem sarkantyúja peng
titkok talányos öltözetében találjon
mindig a szem ajtóm ha tárul belépned nem
szabad elébem csodának állítsad magad
érkezésed élo konok cáfolatául
--------------------------------------------------------------------------------
Degrell István, Japánból
Fogd meg jól...!
Van pillanat mikor feleszmélsz,
S egy ihlet odaröppen árnyékos szemeid elé,
Többe ne engedd el, fogd meg jól, s meglátod
Mily költemény lesz az eredmény!
Ne engedd hogy saját árnyékod elnyelje azt
Azt az ihletet amelyet hozott a pillanat!
Többé ne engedd el, fogd meg jól, s meglátod
Ihletből sor lesz, sorból pedig költemény!
--------------------------------------------------------------------------------
Pion István
Otthon
A házon a jelek, mint őskori
nyom a kövekbe vésve,
a lépteid jelent taposnak a
padlóba és a múlt
csodái mellé ülnek.
Heves viták, gyereksírás: mosolyt
fakaszt a falból és
anyák-apák
szeretkezése forrósítja fel
a radjátort.
A tükrökön még ott az arc
s tekint, figyel, hogy Te
mivel s miben segítesz a háznak,
az otthonodnak.
Az elvárás magas:
a példa kell.
S hová utódaid kerülnek, ott
honod lesz néked is.
De hol? Hol itt, hol ott.
Hon itt, hon ott.
Mindenütt.
--------------------------------------------------------------------------------
Bédy László
Lángoló vér az égen
Lelkünkből kitépett gyönyörök
véresen feszülnek az égre,
s még birkózunk a kínnal
de kimondjuk végre,
hiába lángolt minden érzés
egyszer vágyaktól égve,
a halála jött érte
s mára már vége.
De belerúgok a parázsba
s átkozva kérem,
mossa le az égről
kifeszült vérem.
Adja vissza a kínt,
a láng is égjen,
ha százszor fáj,
százegyszer kérem!
2002.07.17.
--------------------------------------------------------------------------------
Vaskó Ilona
Olykor
Olykor gondolatom gondolatodba
Tekint. S gondtalan képzelgésemben
Megint egy gondolat! Ne álmodj!
Ébredj! Most nem szabad!
Máskor meg szemem szemedbe
Örvénylik, s szemtelen álmaimban
Utasít egy szellem! Ébrednem kell!
El kell innen mennem!
Menekül gondolatom tőled, szemem
Réveteg távolba tekint. Tétova lépteim
Alig-alig visznek, azok is inkább feléd,
Mint távozón… Megint.
2003. február 2.
--------------------------------------------------------------------------------
Paál Zsolt
Szerelmes imádság
Fakulnak már a kerti fák lombjai,
Réteken kószálnak hallgatag illatok,
Hanyatló nyárvég aranyló romjai:
Megszürkült égen hamvadó csillagok.
Fakulnak már a messze múló hegyek,
Zsolozsmás erdők nyílnak fel az égbe,
Vöröslő bánatok tépdesik lelkemet
Vakultan hullok egy hazug reménybe.
Vigyáz rád imáim féltő intése,
Fároszként ragyog csókomtól homlokod,
Ostyaként áld meg ajkam érintése,
S álmaim majd honod lesz és templomod.
Arcomba táncolnak titkon vágyott kéjek,
És vágyaim kapuit tágabbra nyitom,
Pogánymód hívnak dalos-szép szentélyek,
S nem csábít egy sosemvolt Paradicsom.
--------------------------------------------------------------------------------
Szabó Zoltán
Hamis irányok
Eltompul a tárgy zenéje
a színes lencse porba hullt tegnap
akarom, és akarom még mindig,
vas kerítés emelkedik holnap.
Kitámasztott csend
egy erőltetett kétarcú rend.
Liften száguldó beton magány,
a piros hússal hadakozó irány.
Remegek és remegek mindig
szétmállott fatörzs az esőben,
sajnálom magam…
A pihenő csak karnyújtásnyira van.
--------------------------------------------------------------------------------
Koncz Teréz
Este táncról hazajövet
Este táncról hazafele jövet
a lámpák még nem fénylenek,
pedig este van már, fél kilenc lesz,
A Milano café fáklyái égnek
teraszán szálló szerelmespárok
csacsognak, s egy fiú rózsát vesz.
Száll, száll a rózsaszál,
Mondd, ki tudja, merre száll?
Ezer megtört szívben hál.
És nekünk már nem jut más,
egy alkonyati látomás,
kék fénnyel jön a halál.
Este táncról hazafele jövet
hiányzik még az is, ami nincs
hiányzik az ágy mély álma,
nyugalom van, kellemes csend
fülledt, meleg levegő,
mindenki megnyugszik máma.
S kék fénnyel lép a halálba.
--------------------------------------------------------------------------------
Horváth Attila
Utószó
Levelek úsznak
a nyári fagyban,
mindentől távol-
állok egy semmilyen világban,
cédrusként a betontömbök között.
Magába zár
a lét,-
tehetetlenség
kúszik a falakra
halk nyugalom helyett.
Víz alatti világom
apadni kezd már.
Megfulladok
Elfogyott a végtelennek hitt erő.
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Kányádi Sándor
ARANY JÁNOS KALAPJA
Valami nagy megilletődöttség
szokott erőt venni rajtam,
valahányszor ott járok a szalontai
Arany János-múzeumban.
Már maga a Csonkatorony
iránt való tiszteletem
akkora, hogy jó félnapi
izgalomnak elég nekem.
S ilyen tiszteletlenségre hogy adhattam
mégis fejem, ma sem tudom...
Megírom, de az az öreg múzeum-őr
azért meg ne haragudjon.
Böngészgettem a megsárgult
emlékek közt áhitattal.
De sokszor pirított reám
már eddig is az a nehány
üveggel borított asztal.
De most...
(talán mert csak magam voltam)
minden elfogódottságtól
egészen megszabadultam.
Úgy járkáltam, mint valami,
engedtessék e szó: rokon.
S derültem a bécsiesen fogalmazott
finom báli meghívókon.
Vajon ment-e el a bálba,
s ha elment, hát akadt-e, kit táncoltasson,
ékkövekkel cicomázva ment-e véle
a jó tekintetes asszony?
S hogy érezhette ott magát
a sok fényes udvaronc közt,
ő, aki még valamikor
cédulát írt Csegi Mihály
hátulsó jobb lábra kesely,
fekete mén-csikajáról?
Ott az írás a többi közt,
megfakult már - negyvenhétből datálódik.
Olyan gonddal s szép magyarul
írta azt is, mint a Toldit.
Erről az jutott eszembe,
be megtisztulna a líra:
egyik-másik kollégám ha versek helyett
marhacédulákat írna.
Tudom, nem volt illedelmes
e gondolat s helyhez méltó.
De, amint már említettem, lehullt rólam,
akkor minden illem-béklyó.
Szinte ugráltam a lépcsőn,
önmagammal kötekedve.
Nőttön-nőtt a kedvem s véle
bátorságom emeletről emeletre.
S hogy fölértem legfölülre,
hol a bútorai élnek,
alig tudtam ellenállni
egy kísértő párnás széknek.
S ott a fogas, s a fogason a kalapja!
Molyrágta és por porosul karimáján.
Ekkor biztatni kezdett az ördög:
Mi lenne, ha fölpróbálnám?
Föl kellene próbálni... föl!
"Tárgyakhoz nyúlni!", de hátha...
én istenem, de jó lenne,
ha ez a kalap találna.
Fölpróbáltam. Nyakamig ért.
Nagy volt, szörnyen nagy és örök.
Néztem, néztem, s még tán el is mosolyodtam:
No de sebaj, belenövö
k.
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
A kritikus olyan tolószékes, aki futni tanít.
(Internet)
Mottó: "A rím olyan, mint a smink. Szebb lehet tőle egy nő, de értékesebb nem."
(Dr. Nagy Lajos)
Mai tudományos elemzésem témája:
Mácz Ákos
Akvarell
Képed előtt térdel a jelen,
hol tegnap és holnap összeér,
vad vágyak színei szelídülnek,
végzetem megmérgezett.
Eső ha jő, az éveket siratja,
mit nélküled ért meg a férfikor,
s a hit, mely érteni érted hivatott
a sorsot hívja féktelenül.
Szemed rejtett mosolya még
kérdez, hív szótlanul,
s néma válaszod, ha ellobban:
csak a csend, csak a szívem szól.
Tisztelt Olvasók!
Mindig nagy megtiszteltetésnek és kihívásnak érzem, ha egy elnöktársam művét van szerencsém elemezni. Már most elnézést kérek mindazoktól, akik izgatottan várták a Hét elemzését, de mégsem a saját versüket látják viszont méltán népszerű rovatomban. Ritka alkalom ugyanis, amikor egy olyan - bevallottan hozzám közelálló - ember versét analizálhatom, aki csak rendkívül kevés alkalommal él az érzelmi önkifejezés költészet adta lehetőségével. És tegyük hozzá rögtön: mindannyiunk szerencséjére. Na, de ne térjünk rá egyből a konklúzióra. Sok ecsetvonást kell még tennünk, hogy összeálljon mai elemzésem akvarellje.
Ha fellapozzuk Idegen szavaink etimológiai szótárát az akvarell szónál, a következő bejegyzést olvashatjuk: "vízfesték, vízben oldódó festékanyag; ilyen festékkel készült kép, vízfestmény. - akvarellista: akvarellfestő. Művészeti szakszócsalád a francia aquarelle nyomán, amely az olasz acquarello átvétele; töve az olasz acqua (víz), a latin aqua folytatója."
Azért idéztem ide mindezt, hogy hosszabb legyen az elemzésem. De nézzük a verset:Ahhoz, hogy megértsük a mai magyar költészet talán legnagyobb alakjának (közel 190 cm) eme remekművét nélkülözhetetlen eddigi életútjának - legalábbis - a felvázolása. Írói vénája már az általános iskola alsó tagozatában megmutatkozott, hiszen, ha nehezen is, de megtanult írni. Később aztán verseket kezdett szavalni, és higgyék el nekem nem kis sikerrel. Igazi tehetség volt, és maradt. Most azt hihetik, hogy azért mondom mindezt, mert a barátom, sőt elnöktársam. De akár hiszik, akár nem még az sem befolyásol a következő sorok leírása során, hogy hamarosan ÉV Elnöke választást tart a grémium Siófok-Törekin.
Tehát szerintem a vers csodálatos. Igazi műremek. A költészet Csomolungmája. Szinte irigy vagyok. Persze, ha én egy olyan verselemző lennék, akit befolyásol az irigysége, a következőket írnám a róla:Pocsék. Rímtelen. Mű. A költészet Marianna árka. Már a névválasztás is rossz. Mi az, hogy Mácz?Eme kijelentések azonban távol állnak tőlem (az ÉV Elnöke választás viszont elég közel van).
Hogy még inkább megérthessük a verset, tudnunk kell, hogy egy hihetetlenül érzékeny lelki világú művésszel állunk szemben, aki előbb vonná meg a saját szájától a falatot, minthogy gyomorrontást kapjon. Aki nem szégyell zokogni akkor sem, ha hagymát pucol. Aki, ha adni kell, inkább kétszer ad vért, mert több sör jár érte. Aki sietve adja át a helyet a buszon bárkinek, ha jön az ellenőr.
A címválasztás rendkívül találó. Idő kell, amíg ezek az emocionálisan súlyos gondolatok beleszáradnak az elménkbe, akárcsak a vízzel felhordott festék a félfamentes lapba. És az sem mindegy, hogy az olvasó milyen elmével bír. Hiszen jól tudjuk, a famentes lapon szétfolyik a kép, nem áll össze az akvarell. Minderre remekül utal a költő az első strófa során ("…hol tegnap és holnap összeér, vad vágyak színei szelídülnek")De ne szaladjunk előre! Egy gyönyörű allegóriával nyit a költő, amely a versszak utolsó sorában Rómeó és Júlia történetét idéző, könnyfakasztó fordulatban teljesedik ki. (Már itt elhasználtam egy 100-as papír-zsebkendőt, és szipogva vártam a folytatást.)A második versszak a valódi katarzis. Az asztalra borulva bőgtem, ahogy végigolvastam az örökérvényű sorokat. Az "igazi" hiánya, az a betöltetlen űr, amely a leggalaktikusabb egy férfi életében egy olyan abc-t idéz, amelyből kimaradt a nagy ő.
Hiszen mit ér az ősz ő nélkül?Talán egy be nem teljesedett szerelem, talán egy el sem jött, de nagyon várt kedves ihlette a költeményt. Sosem tudjuk meg. Vagy legfeljebb a (En)Joy magazin következő számából. Az utolsó négy sorról rendkívül szigorú atlétikaedzőm, Németh tanár úr jutott eszembe, aki a megerőltető délutáni edzés végén mindig elküldött pár lassú körre levezetésként. Ehhez hasonlóan vezeti le a költő is az első két strófában felgyülemlett feszültséget. Egy kicsit elhalkul. Egy kicsit megnyugszik. Egy kicsit beletörődik.Bár összegségében a mű elégikus, mégis van benne valami megmagyarázhatatlan - és talán indokolatlan - derűlátás a jövőt tekintve. Mintha elfelejtené a költő, hogy már 32 éves lesz! Ideje megnősülni! Utódokat nemzeni! Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a sok kis színes pacából kibontakozzon, és a művész félfamentes szívébe ivódjon az "igazi" arcáról készült vízfestmény. És a Ő kiszorítsa a ÉN-t vagy legalább egy kicsit oldja a színeit…
|
|
|
