|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 34. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Az élet nagy kérdéseire az élet nem ad nagy válaszokat. Az élet nagy kérdései éppenséggel el sem hangoznak manapság. Válaszokat kereső emberek járják saját útjukat. Élnek, de nem kérdeznek. Az Élő Költők Társasága sem fogja megválaszolni a miértet, valljuk, hogy több miért is lehet válasz, a válaszok között a sorrendiség magunk sajátja. Tartsuk tiszteletbe a nekünk nem annyira tetsző válaszokat is, miképpen elvárjuk, hogy a mi válaszunk is meghallgattasson. Kedves Élő Költők! Szemezgetve a fórumba beírt művekből, egy kifejezetten gazdag, színvonalas, sokrétű, mondhatni "multikulturális" kép bontakozik ki előttünk. Én ehhez személy szerint csak gratulálni tudok. És büszke vagyok azokra a fórumozókra, akik a költészetet velünk együtt hirdetik. Amikor ezeket a sorokat írom, elkezdődik a magyar írásbeli érettségi. Fiatalok! Hallassátok saját hangotokat, bátran alkossatok véleményt! Petőfi azt írja, amit TE olvasol ki soraiból! Légy eredeti, légy önmagad!
(Na ennyi atyai jó tanács után végre bevallhatom, hogy elvileg az Unióról terveztem értekezni, az első uniós Vazul történelmi számáról, mert lassan már minden szám történelmi, legalábbis ünnepi. Ez is az.)
Ünnepeljen tehát ki-ki belátása szerint. Ünnepeljetek velünk!
A 34. ÉV gyöngyszemmel indul, a fórumozók első közös verse jelenik meg itt. Aztán itt lesznek velünk régi ismerősök és új nevek egyaránt , és itt lesz József Attila is. Thomass Mann-t üdvözli, fehérek közt az Európait.
Szerzőink: EKT fórumozók, Karaffa Gy., Varga Ágota, Szakáli Anna, Vékony Andor, Lukács Krisztián Zoltán, Kiss Bertold, Vas Csaba, Dobrosi Andrea, Dienes Tibor, Prokopp Attila.
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Közös versünk
Önfeledt mosolyba olvadt a bánatom
nevetgélve tűnődöm a megsebzett árnyakon
mely kísérve kísért e légies vizeken, zátonyon
A remény csillan a kétségeken
S a vízben a gondolatom csobog
mik fürge pisztrángként siklanak tovább
-Ide nyugodni tér a világ
Ide alvásra gyűlnek a fák, csak rest nyugalomban
szunnyadni tovább-
Hogy a tett megkezdhesse a halászatot.
Gondolatok tánca öleljen új barátot,
Lelkünket kötve össze közös sorssá.
S te ott állsz végül egyedül és árván,
Saját valóságod bizonytalan árnyán.
De reményünkkel új hitet teremtünk,
E hit zászlója alatt győztesen küzdünk.
Vagy porba hullunk mind ahányan,
e szép, szomorú, sárvilágban
Eső esik, mag csírázik a földben,
mint gondolatok zápora az elmékben.
A megújhodás mutatja az utat e világban,
Elesni, felállni, meghalni, születni...
végtelen körforgásban.
És belehalni születésbe, beleszületni halálba,
szédülni hintától, szerelemtől, betegségtől, miegymástól,
s nem érteni semmit ebből a körforgós világból......
Nemlét a létben avagy lét a nemlétben?
Virág a magban avagy virágban a mag?
Így is, úgy is okoskodhatsz, a világ titkát nem fejted meg,
mag voltál és virág leszel, csak egyet nem tudsz soha meg:
mivégre, mivégre mivégre?
Azért, hogy egyem, amit ennem kell:
amit kifőztem-megfőztem magamnak.
Azért, hogy tegyem, amit tennem kell:
küldjek most egy mosolyt Magduskának.
Nem a nem lét a cél, hanem az élet!
Tenni valami jót, fontosat! Igaz cél
ez lehet!
Rágódni sorsunk silányságán nem tett,
vagy dicsőség! Tenni az életért! Ez az
igazi vakmerőség!
--------------------------------------------------------------------------------
Karaffa Gy.
Úton…
a mozdonyokat lestem az állomásokon
együtt szuszogtam velük
s
ittam testem minden pórusával be szagukat
nyelte el szemem látványukat
gőzük mellett borotváltam arcom
légáramukkal töröltem meg nedves bőrömet
eggyé váltam velük az alkonyatban
robogva a réteken
együtt zakatoltam velük a síneken
szikrákat csiholva az acélból
együtt fütyültem vidám slágereket
egyszerű hangkészletű mozdonydalokat
fémmé váltam
rézzé
vassá
nemesedett bennem az anyag
a világot is el bírtam volna hordani hátamon összekapcsolódva
kemény vaskarokkal kapaszkodtam az emberekbe
ahogy azok is belém
bízva erőmben és
jó-szándékomban
de egyszer minden út elfogy
és
most itt dokkolok darabokban
ahogy legrosszabb álmomban láttam már magam
koszos egységeimen nem csillan a fény
csak a legyek döngik végig az alkatrészeimen rothadó olajos porpokrócot
mert nem kell már a mozdony
nem kell a szén
nem kell a réz
sem
ebben a világban
az utazáshoz
ahol lassan
elfogy
már
az
út
is
2004.02.10.
--------------------------------------------------------------------------------
Varga Ágota
Kétely és félelem
Kételyek árja zeng,
soha nem múlik már
félelem, élmény, vágy,
hömpölyög s kereng.
Hömpölyög, s kereng
félelem, élemény, vágy,
soha nem múlik már
kételyek árja zeng.
Szorít, tép és fáj
érted a vágyódás,
viharként él bennem.
Viharként él bennem,
érted a vágyódás,
szorít, tép és fáj.
(2004.04.24.)
--------------------------------------------------------------------------------
Szakáli Anna
Szülőfölded neked mesél
Szülőfölded neked mesél,
s hogy mit beszél, miről regél,
csak te érted meg a hangját,
templomod búgó harangját.
Jött a tatár, jött a török,
s ki tudja, még hány ellenség,
ki elől bújt szép apám el,
falunkat ki rombolta szét.
Temetőkben ősi nevek
hirdetik itt jogainkat,
árulók és hitvány lelkek,
akik minket megtagadnak.
Múltja van itt minden rögnek,
minden kőnek, hegytetőnek,
minden beszél, minden múltad,
akármerre visz az utad,
véges-végig elkísér.
Család elhal, család éled,
ezer évek, ezer élet,
lassan szépen elhalad,
de a föld az itt marad.
Tied addig lesz ez a föld,
amíg másnak át nem adod,
gyökereid el nem vágod,
hazátlanul el nem hagyod.
Szülőfölded neked mesél,
s hogy mit beszél, miről regél,
csak te érted meg a hangját,
templomod búgó harangját.
--------------------------------------------------------------------------------
Vékony Andor
Hévízi Képeslapok
A reggel
A Hajnal ébreszt.
Feketerigó trilláz,
Új imát dalol.
Séta a Tónál
Táblák a falon:
Itt verselt Szabó Lőrinc.
Te gyógyítottad.
Búvárok (1)
Méhed kutatták.
Öten már nem jöttek fel.
Te még emlékszel?
Búvárok (2)
Táblák a falon:
Öten már nem jöttek fel.
Meglelték a fényt.
A Tó (1)
Hallgat a mélység.
Titkairól faggatod.
Már nem válaszol.
A Tó (2)
Úszok, mellettem
Vadkacsák keresgélnek.
Ők, még itt élnek.
A Tó (3)
Úszok, alattam
Száztíz méteres mélység.
Beleborzongok.
Esőcseppek
Esik az eső.
Ezer apró érintés
A Tó felszínén.
A város
Zsebedben turkál,
Vagy néhány száz lakója.
Belőled élnek.
Vagyok
Örök idegen
A víz magába fogad
Úszok a Tóban.
--------------------------------------------------------------------------------
Lukács Krisztián Zoltán
Csontfurulya
Messze tájon, idők előtt
Öreg halál kaszára dőlt.
Unta már a zord munkáját,
Durva, szürke gyolcs ruháját.
Nézte a szép virágokat,
Irigyelte jó dolgukat.
Ó de szépek, örömhozók,
Szépségükben illatozók.
Szeretik is sokan őket,
Simogatják kis kelyhüket.
O meg csontos öreg ördög,
Lassú léptű öröműző,
Nem szeretik az emberek
Elkerülik, hogyha lehet.
Ki, ha látja, menekül.
Nem mehet így el az élet,
Szeressenek, kérem szépen -
Mélázott a vén halál.
Kitaláltam! - kiált nagyot,
Majd furulyázom vidám dalom.
Örülnek majd nekem,
De örülnek az emberek.
Fogta magát, munkához lát,
Asszonycsontból szép furulyát,
Ékes míves kézimunkát,
Hangáldozó kedves flótát,
Faragott és álmodott,
Már sikerén ujjongott.
Elindult hát munkájára,
Otthon marad jó kaszája.
Szép, szép mi több, ékes míves,
És a hangja olyan édes -
Dicsérte a furulyát.
Ugrál vadul énekelve,
Furulyáját szájba vette,
Úgy játszotta víg dalát,
Boldog volt a vén halál.
Elérkezett a városba,
Furulyáját fújta-fújta,
Szaladtak az emberek,
Ki hallotta, elesett.
Hullt a sok nép, halál álom,
Nincs már élő a határon,
Csak az öreg vén halál,
Csak az öreg vén halál.
--------------------------------------------------------------------------------
Kiss Bertold
Ragadozó
Amikor bútorrá dolgozzák össze a fát,
dolgos kézzel apránként megcsiszolják
hogy a részletek szépek legyenek neked
ha nekiülsz és chaplin bánatát kipihened
és amikor belesüppedve bútorod ölébe
megérzed a fa szagát fölébe
kerekednek benned régi és új szerelmek
kicsi, pattogó, meleg tüzek remegnek
mindenhol, amerre látsz
úgy szeretsz hogy mindig vársz -
nem akarok más lenni csak egy ragadozó állat
kölykeim védeni táplálni heverészni ha fáradt
leszek s tiszteletben tartani amit meg nem eszek -
olyan vagyok olykor mint egy öregember
nem kell nekem más csak pár virág megy egy tenger
tele könyvvel hogy megértsem magamat
hogy egy karosszékben elvigyen a gondolat
aki egyszer szép volt mindig az marad
fúj a szél, fúj a szél lobogtatja hajadat -
--------------------------------------------------------------------------------
Vas Csaba
Ne félj, tanítvány!
Eltávozott hát a mester
S itt hagyta tanítványát.
Elment, a köd pedig kezdi
Betakarni szent lábnyomát.
A feledésnek köde ez,
Mely rátelepszik mindenre:
Tettekre, harcokra éppúgy,
Amint az emlékezetre.
Maga a tanítvány pedig
Ragacsos álomból eszmél:
Elborítja testét-lelkét mindaz,
Melyből csak épp most kél.
Félelem hasít szívébe elsőként,
Majd mestere iránt érzett
Odaadó szerelmének
Feketén dübörgő gyásza.
Hogy lesz most már, mondd, ha tudod,
Te szegény, árva tanítvány?
Kinek tárjad ki szívedet?
Ki után járj majd ezután?
Ki lesz az, ki megvéd téged,
S megtanít jóra, szépre?
Ki készít majd fel tégedet
A kinti sűrű sötétre?
Ha rám hallgatsz, én azt mondom,
Hogy akkor se félj, tanítvány!
Elég, ha figyelsz magadra,
S a széles, nagy világra.
De legfőképp arra ügyelj,
Hogy ne győzzön le a magány.
Akkor te is mester leszel,
S többé már nem tanítvány!
--------------------------------------------------------------------------------
Dobrosi Andrea
Legyen...
Növekvő cseppek méhem falán,
bennem körbezárt hangyákat oldó idő,
savas jelen, jövő-talány,
támpont az ismeretlenbe;
rejtélyes kapaszkodó anyaága,
te drága út, derengő emlékre
szállott pára, új világ,
roncsold szét kételyem páncélzatát;
ledöntött oszlopon a por,
mint ragyogó szivárvány szitáljon,
legyen sarjadó mákszememből
napfény a rónaságon!
--------------------------------------------------------------------------------
Dienes Tibor
Félelem
Esküm hol
Átkom hol
Alkonytájon
Barnásfejű földpárnákon
letépetett rongyaimban leszek halott
--------------------------------------------------------------------------------
Prokopp Attila
Régi és ÚJ
Kicsiny szobában
sarok,
vár minden.
Elrabolták a hangot,
s a fénylő értelem,
a nincsen.
Kivár,
míg megoszthatja mással,
lomha,
s minden újat összeken
valami mázzal,
a régivel.
A régi
már régen nem égi tűz,
és porrá bomlasztja napjait.
Új Ő, s könyvének régen nem számolta lapjait.
Minek is,
úgyis mind üres.
Elhalad a jövő,
s képének kerete,
az a fa, amit apa ültetett.
vasárnap, 2002. június 23.
|
|
|
A H É T V E R S E
|
József Attila
THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
1937. január eleje
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
Nincs...
|
|
|
