|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 46. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Összhangzattan
Halljuk, érezzük a harmóniát, és észrevesszük a diszharmóniát. Van, akinek füle van hozzá, és mindig lesz, akinek nincs.
Meglátjuk, észrevesszük a szépet, és elfordítjuk fejünk a csúnya láttán. Van, akinek szeme van hozzá.
És mindig lesz, akinek nincs. Belső harmóniánk ajándék másoknak, diszharmóniánktól menekülnek.
És ott vannak betűink, és ott vannak szavaink, egymás után, abban a bizonyos megismételhetetlen sorrendben.
Szünettel, vagy anélkül. És ott vannak prózáink és verseink.
Rövidek és hosszúak, elmerengve vagy gyorsan. Kimondva, vagy kimondatlanul.
Úgy, ahogy. Akkor és ott. Csak úgy és csak ott. Harmóniában velünk és a világgal.
(M.Á.)
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
ditja
Ünnep
még el tudnék hinni
bármit -
miközben látom,
hogy már bujdokol a Magány
összefonott ujjaink között...
"kerted lehetnék"-
mélyen,
hangtalanul
szólok
én.
s mire megszólalsz
Te
már csak emlékem
az Ünnep,
ami voltunk-
csak egyetlen pillanatra...
tompa, néma Csönd
marad utánnad.
mint egy hete.
mint tegnap.
mint egy perce
még.
a Hiányod...
--------------------------------------------------------------------------------
Kalóz Pepi
Tolvaj módra érkezett, nesztelen, halkan
Jöttéből az ősz víg cécót nem csapott.
-Tavaszhoz illő a parádés fuvallat…
megérzik az élők úgyis, hogy itt vagyok
Késett. Talán úri passzióból.
Vagy lehet, csak reménykedni hagyott,
hogy nem fogy el időnk a távozó Nappal,
a Föld idén mégis kegyelmet kapott
De itt volt. Köztünk járt. Rozsdaszín derűvel
az avart tapodva csörgette kulcsait.
Fényes cipőorrán vadgesztenye koppant,
hajnalköd siklott ki kabátja ujjain.
Zsebei mélyén bömböltek a szelek,
kökényre áhítva dünnyögött ott a dér,
de ő nem törődött a zajos csapattal,
töklámpást farigcsált, s dalolt a kedvemért.
--------------------------------------------------------------------------------
Kotlár Márta
Harmathajnal
Mint fájdalom
A magány csontig hatol
Felemésztve nevetésed
Kőcsenddé teszi félve.
Mint fájdalom
A magány elmélyült szememben
Mint egy időmarta kút
S kiapasztja forrását.
Mint fajdalom
A magány veremben fészket rakott
Őrült harmathajnalként
Társnélküli perceimben lüktete.
--------------------------------------------------------------------------------
Pákozdi Gabriella
csend/élet
Söröspalackok céda éji pózban.
Véres zsebkendő a lépcső fején.
Távolban megnyikordul a kis hinta.
Senki sincs itthon. Csak ő meg én.
--------------------------------------------------------------------------------
Szakáli Anna
A szent titok
(Menyemnek, Andreának)
Vigyázz, a még meg sem születettre!
Őrizd, mint kerubok a Szent Kaput!
Azt a pirinyó, parányi magot,
melyet minden nő magával hoz
az időtlen mélység mit sem sejtő,
öntudatlan, élő parancsával.
Benned éledjenek őseid újra,
- élj az isteni törvények szerint -,
s ne térj bűntől ingoványos útra.
Őrizd, mint rejtekén kincsét a dzsinn!
Őrizd a létezés tudattalan,
mégis világot rejtő csírájába
szenderült, élet hordozó magot.
Mert anyává nem, nem a nő válik!
Érettszellemű asszony hatalma
a testet adó kehely őrzése.
S a teremtés gyötrelmes, sikoltó,
boldog fájdalmával adott élet
ad erőt, hogy a szent titkot
valaki közülünk tovább vigye.
2006. március
--------------------------------------------------------------------------------
Vadkerti László
a hajnal ma nem
A hajnal ma nem hoz semmit,
csak álmatlan perceket nélküled,
a holnap majd ezen is enyhít,
ha újra ébren álmodom veled.
--------------------------------------------------------------------------------
Rea
Mélyzuhanás
Oda, hol az éber én-tudat
Tudattalanná hasad,
A fájdalom nem ember-hangon kiált,
A létet a mégsem-lét váltja át.
Oda, hol arc helyett arc-helyek,
A koponyaűr holt sejtet rejteget,
Az isteni műre a rontás tette kezét,
Atomokra robbantva tagjait szerteszét.
Oda, hol árnyékod árnya sem tiéd,
Rémület töri tükrödnek túlfelét,
Mint a gyurmabáb, amit a kisded szétszedett,
S amorfot gyúrt belőle, test helyett.
Oda, hol nincsenek győztes háborúk,
Mert a legyőzött visszaüt, hátba rúg,
S hol a lelket a fásultság vértezi…
Ez nem lehet Istentől… annyira emberi.
Oda, hol a tegnap béklyója ugrik egy napot,
S holnap észleled, hogy a ma is otthagyott,
A maraton végén holtan arcra esve,
A fűben fekszik porrá. Kihűlt néma teste.
Oda, hol ajkad szótalan imára szorul,
S hosszú évek súlya fagy reád válaszul,
Barlangtestű fájdalom, útvesztett utak…
Ember. Hisz lényeged káoszba szakad:
Kinek a képére alkottad magad?!
--------------------------------------------------------------------------------
Vékony Andor
Jöttél szemben
Jöttél szemben, a játszi szél
átfújta vékony blúzodat.
Meglebbentek
a gombolatlan kabátszárnyak.
Toluló szavak,
Vad ősi ösztönök Istenasszonya vagy.
Én egeden a hullócsillag.
--------------------------------------------------------------------------------
R. Mercédesz
Egy ballagóról
Nézzétek arca vonásait,
gyermek álmokon mereng.
Éveket takar mosolyával,
ha nevet sír, ha sír nevet.
Napok hullnak le mögötte,
egy perc még, jaj és nincs tovább.
Lehunyt szemmel hallja,
a messzeség mit kiált.
Nézz a tüzes tekintetbe,
a képzelet torz, hazudott.
Nem gyermek áll mögötte,
hangja biztos, nem inog.
Letörli feslett emlékeit,
felsír most, hogy nincs tovább,
s körül néz koldus tekintete,
a felnőttkor kelő hajnalán.
Eger, 1975
--------------------------------------------------------------------------------
Stefanicus Hungaricus Firkász
Pillangó
Gyönyörü lányka
sziget világba siet,
pillangó újján
csodás tünyemény
alakja kösziklák közt
mesébe illö
szines pillangó
pihen bársonyos ujjon
örzi lány álmát
északi tájon
szines fények világa
tüz Nap korongja
mvh.shf
Hisings-Kärra 2006-05-07
--------------------------------------------------------------------------------
Ogri Van Tur
Rezedúra
(XIV. szomlett)
Kenyér-e tányok, ágast mégis érne,
Bárki pláza-rézi, kit családom,
Márta néni fénye, ha kér vagy áldjon
Merkűr tanyák, mégis túl és Bénye.
Mekűr a blá, mekűr helyett a lényeg,
Vággy kefírt, veharc akin sok álca.
Mekűr habár, kezem farára jár ma,
Pékva mámost pesti képregények.
Vedd a "Tánt" holott a szőnyi ételt,
Bekölce megfialt és kering habár,
Ne bánd ki hajt, égre szórd a tételt,
Ne köss, ki dán: akurta, - na meg fatál,
Vegyél e lá-pon, lá-bom mégis gépelt,
Sósra, vadba pépesül vagy megtalál!
Budapest, 2006
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Wass Albert
A VÖLGYEK VÁNDORA
Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és utam egyre feljebb kanyarog.
S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,
gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat! –
S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.
Most este van. Nem látom már az utat:
hátha most a hegyre fölvezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: "messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!"
Virrad. A völgyek csoda-váró rabja
távol hegyekre bízva feltekint...
De útja völgy, jaj völgy maradt megint.
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
Nyáron? Akkor uborkaszezon...
|
|
|
