|
Interaktív Irodalmi Folyóirat Internetre - 29. szám
|
|
V E Z É R C I K K
|
Július. Nyár. Szabadság.
Júliusban mindenki nyaral. Ki tengerparton, ki zöld pardon, ki otthon. Ki a munkahelyén.
Júliusban jó idő van. Júliusban még a nyárkutató is szabadságon van.
Júliusban ÉV elnöke választás van és Díjkiosztó Gála.
Júliusban végre Vazul is van. Fogadjátok szeretettel!
Az Énekes Vazul újabb jeles személyiségekkel gazdagodik. Sorunkban üdvözölhetjük Szőnyi Bartalos Máriát, valamint Dobrosi Andreát, akik először publikálnak minálunk. Újra aktivizálta magát Karaffa Gy., Halász Ildikó, Vaskó Ilona is. A fórum él és virul, jobbnál jobb versek jelenek meg ott is. (Néhány név: Andrewoi, Bagolytoll, Magduska, Nowalis, Andor, Bohumil, Bogi, Mixath)
Egy kis unikum: Rozsda Ottó ismét gondolt egyet s gyalogszerrel nekivágott a nagyvilágnak és 80 kilométeren keresztül csak ment, csak ment. Magvas gondolatait osztja meg a Vazul Olvasóival.
A hét verse már megint Ady. Hát persze.
A hét elemzése egy ifjú, ám koránt sem tehetségtelen(ül) korosodó szabadúszó próbálkozását töri kerékbe.
Jó szórakozást!
Vezércikk
Az ÉKT ELNÖKI KOLLÉGIUMÁNAK KÖZLEMÉNYE / DOLGOZATA / CIKKE
Kortárs Magyar Marakodás
Nagy megtiszteltetés érte a napokban Társaságunkat. Részt vehettünk a Petőfi Irodalmi Múzeum által kezdeményezett Kortárs Irodalmi Tanácsadó Testületet alakuló ülésén. Ez már valami. Kíváncsiak ránk. Kíváncsiak a véleményünkre. Az Élő Költők Társaságát kezdik "felfedezni" a "profi" szervezetek. Bor, aprósütemény, meleg, sok "okos" ember, és marakodás. Magyar táj, magyar ecsettel. Tipikus. A sok okos szövetség olyan kultúráltan esett egymás torkának, hogy öröm volt nézni. A sok okos szövetség sok okos képviselője mind egy dolgot akart. És mégis egymásnak estek. Kérdés: akkor min vitatkoztak? Válasz: a koncon. Azért a pénz az úr, gondolhatta a sok okos szövetség sok okos embere. Az eredeti téma egyébként egy közelgő könyvbemutatón megjelenő művek véleményezése lett volna a meghívó szerint, de a jelenlévőket ez cseppet sem zavarta. Mint ahogy az sem, hogy az Élő Költők Társasága két "elnöke" ott volt. (Megnyilvánulások: akkor most maguk mit is képviselnek?, ühm, Internet? aha, Énekes Vazul? na ja, ez nyomtatott
valami? hm, érdekes, hangos vers?? Rátóti Zoli? aha, jó-jó, de azért ez nem egy valódi társaság...; ennél a pontnál azért megmozdult bennem valami, de annyira el voltam mélyedve a VALÓDI JEGYZŐKÖNYVVEZETŐ (munkájának) tanulmányozásában, hogy nem kommentáltam, az egyébként rendkívül okosan és rendkívül hosszan beszélő, mellettem affektáló hölgy barátkozó megjegyzéseit.)
Mindenesetre a "miért beteg a magyar futball" nyugodtan behelyettesíthető a "miért beteg a mai kortárs magyar irodalom" kifejezéssel és mindjárt megvilágosodunk. Ahogy azt Mácz elnök úr társaságában jómagam (Revuczky elnök úr) is tettem, miközben kortyolgattam a finom bort és végignéztem a meghívottakon. Kifinomult értelmiségi grémium. Csupa valódi szövetség, csupa valódi társaság, valódi elnökökkel, valódi főtitkárokkal. Minden valódi, csak… valahogy a lényeg, az irodalom az, amely nem volt jelen. Abban a pillanatban valóban büszke voltam az ÉKT-ra. Nem, nem a négy virtuális elnök miatt, hanem a VALÓDI versbeküldő költők és alkotók miatt. Akik ténylegesen tesznek is valamit a kortárs irodalomért. Tettben és nem szavakban. Azzal persze nem árulok el titkot, hogy a két betegségre (foci, irodalom) a sok okos ember azonos terápiát gondol...hát persze. Még több pénz. (Mert akkor a múzsa dolgozni kezd?!!!!)
Szóval gittegylet volt és marakodás volt. Monopoly, valódi pénzért...
Az ÉKT mégis üdvözli a kezdeményezést, megköszöni a Főigazgató Asszony nemes gesztusát, hogy meghívott bennünket. A béke jobb-balt elfogadjuk. Mert az Élő Költők Társaságának nem pénzre van szüksége, hanem annál sokkal többre (sokkal több pénzre:-)))):
SZAKMAI TÁMOGATÁSRA. Támogatásra, hogy a nálunk publikáló, velünk kapcsolatot kialakító élő költők tudjanak VALAKIHEZ fordulni, amennyiben tényleg KOMOLYAN gondolják a költészetet, az írást. Tudjanak szakértői véleményt kérni munkájukról, kaphassanak tájékoztatást kiadókról, publikálási lehetőségekről, összejövetelekről, stb.
Most azon dolgozunk, hogy ez a kapcsolat kialakuljon. Viszont egy dolog fix egyes: megmaradunk amatőr társaságnak. Így jobban tudjuk az élő költők érdekeit képviselni. Furcsa nem?
És akkor a jó tanács, ha már tanácsadó testület tagjai vagyunk: " Csak az a dollárfa hajt rügyet, amelyet nem hagynak kivágni a más (euro) fát ültetni vágyók."
|
|
|
Í G Y Í R U N K M I
|
Nagy Lajos
A ház nem olyan mióta elhagytál
A ház üres mióta elmentél,
A tűzhely dühös - engem vádol.
A TV úgy tesz mintha itt lennél,
De rajtakapom amint az ablak felé bámul.
A mosogató magát sajnálja, semmit sem ért,
Csak ül és azt kérdezgeti: Miért tetted? Miért?
A függöny monotonon számolja a napot,
Semmi nem áll szóba a házban velem,
Azt hiszem a karosszéked már régóta halott,
S a teafőző próbál csak vigaszt adni nekem,
De ideje rövid, s te tudod lassan gyógyul sebem.
A növények nem tudják még,
Azt gondolják nyaralsz valahol magadban,
A fürdőszoba hiányodban ég
Nem láttam ilyennek már rég,
Még mindig nem hiszi, hogy nem vitted magaddal.
A hálószoba még csak rám sem akar nézni,
Mióta elmentél lehunyta szemeit,
Csak aludni akar és emléked idézni,
S negédes álmokba temetni sebeit.
Talán a könnyebb utat választotta,
De hallom a párnákat minden éjjel
ahogy sírnak, s könnyük a lepedőn búsan folyik széjjel.
--------------------------------------------------------------------------------
Revuczky Mátyás
Hozzád sietve
Halántékom üteme zavar egy kicsit.
Vasfolyosót csapnak rá a hidegre valahol,
a Horkoló füst szétfolyik ruhámon
S a kocsma tócsában fénylik előttem.
Ázok.
Halántékom üteme zavar egy kicsit.
Némán belesétálok a hajnali ébredésbe,
Arcomon maivá fárad a tegnapi ránc,
S lassan megelevenedik a város.
Ázok.
Halántékom üteme zavar egy kicsit.
S mint a titkait óvó lakattalan
Cifra láda fekszik előttem múltam.
Nem emlékszem mikor csuktam be fedelét.
Ázok.
Szeretem. Sajgó sóhaj hajol
Felém, kitérek, elég a magam baja.
Rád gondolok, s gyorsítom léptemet.
Csak halántékom üteme zavar egy kicsit.
|
|
|
Í G Y Í R T O K T I
|
Szőnyi Bartalos Mária
(részletek a Szenvedés lángja c. kötetéből)
VISSZAHÍVOM<br>
Visszahívom
a csallóközi ezüstös holdárnyam
a Vág langyos símulásában,
a szemérmes bakfislány-testem
zárt fürdőruhában -
visszahívom...
Visszahívom a gondtalanul csengő kacajt,
a hullámtéri csavargásokat,
a szaporátlan szamócaszedést
a füzes árnyékában -
visszahívom...
Visszahívom
a Sziget-falu közötti kompjáratot,
töltés oldalán a sok-sok vadvirágot,
nővérem-fonta koszorút a fejemre,
a mezítlábos kislányságom -
visszahívom.
Visszahívom azt az illatos hónapot,
mely már csak
emlékfoszlányoktól ragyog,
s az Idő fonalát pörgetve vissza
vágyakozó-sajgó nyomot hagyott -
Visszakérem!
Visszahívom!
Nagyanyáim imáit,
Nagyapáim szerelmit!
Anyám-apám örömit,
Apám-anyám keservit...
Az Idő ráfelel:
Nem adom!
Kilépek az Időből,
mert a képzeletem
időtlen-határtalan
birodalom...
S visszalátom magam
fekve a fűben
hanyatt -
múlt szemem a maival
összenevet,
összekacag...
--------------------------------------------------------------------------------
Vaskó Ilona
Vágyak, álmok
Leheletnyi álom-vágyban
Ringatózom szüntelen,
Álom-vágyam, álom-ágyam
Ringat rendíthetetlen.
Pillanatnyi vágy-álmomba
Burkolózom csendesen,
Vágyam-álma, vágyam-ágya
Ölel engem kedvesen.
2003. május 31.
--------------------------------------------------------------------------------
Horváth Lajos
Lassú elégia<br>
Repülni szeretnék
bútól messze szállni
suhanni szelíden
soha meg nem állni
lennék lomha szellő
fehér bárányfelhő
lassú léptű lankadt
mélabús tekergő
szívem tele jajjal
kísértő kacajjal
magányos merengés
megvető morajjal
pozitívum nincsen
vásott árnyú szívben
habár húz az érzés
mégis üres minden
éppen ezért szállnék
repülni szeretnék
itt hagyni mindent mi
köröttem kötöttség
itt hagyni bús szívem
zálogba is tenném
soha ki nem venném
s örökre feledném
nem kérem hogy érts meg
fogadj el hisz láttad
szívembe rejtőző
aprócska hibákat
én mutattam néked
bánatos borúmat
hallgatag szíveddel
enyhítetted búmat
éreztem hogy érzed
mindazt amit érzek
s nem vitatkoztál ha
mégsem értettél meg
s tudom most sem értesz
csak érzed bánt engem
valamilyen érzet
szomorkodó szellem
mégis meghallgatsz most
olvasod a versem
oly nehéz a semmi
úgy tud fájni nékem
s bár nem tudok szállni
fogadd el hogy mennék
feledőn suhanón
örökké barangón
repülni szeretnék...
--------------------------------------------------------------------------------
Dobrosi Andrea
Tánc
Mint holtakból kirakat,
országúti árcédulák a kerítés mögött;
zörgő marionettfigurák
gyakorolják a túlvilági lépteket.
Körömcipőkoppanás a múlt,
dobhártyámon dörömböl
a sárga testű nap,- az éj roppanó zene.
Elalszom, a tölgy megállít...
Vörös lomb hull a méregzöld mohára,
betakarja combomat a reccsenő idő.
Álmom kapujában az alagút fényoszlopai
megfáradt zsoldosok.
Megérkezem. Valahol kiszállok,
a kanyarban távolodnak terveim,
kíváncsian méregetnek a kerti virágok
..a csend denevérszárnya tapogat.
Üvegszilánk a nap,
vérnarancségből fény csöpög,
megduzzadnak a vizenyős dombok,
elhalkul a csontos éj -
krizantémot lóbál a szél
a viaszruhás hold kezében.
--------------------------------------------------------------------------------
Andrewoi
Éli, éli lámmá sábáktáni!
Soós Attilának a lelkésznek
Erekben folyó csorgó nyála
ősznek,
párát vert üveg ,s ragyog az tőle.
Kolumnák közé veszejtem magam,
Ingem Igéktől egyre csak szakad.
Könyörgök ...
Ajkam szabadimát rebbeg.
Alázatot
tanulok , s vérem újra veres.
S ha szavam néha must is,
Tettem , csak seprője szépnek.
Lőréből mulatók
,mind elvesznek tőle.
Tudom ,csak durva posztó fojtó malma,
őröl gonosztól ihletet sarjat.
Púposlik hátam ,de bűnöm még is rejtem
Gyűlöletből kérsz irgalmat ,kegyelmet ?!
Csordába álltak a csavargok,
a pokol szülte foganatok.
Fiatalok kik aggokat vernek.
Gyűlöletből születik a gyermek.
Már késő ... Túl késő
Vissza nem térő századok...
haldokló emberiség,
a halott emberség
mellett tántorog ...
Eloszlik mélyre fúrt
ködje ősznek,
táguló elmebaj
vele messze röppen.
2002.11.25
--------------------------------------------------------------------------------
Halász Ildikó
Nem mozdul
Csend van. Ajtót nyit ránk a nyugalom.
Milyen mellékes is most minden
Milyen semmiséggé törpült
Az a tengernyi, áldott fájdalom…
A világ nem moccan. Nem mozdul semmi.
Az idő észre sem vesz, úgy halad el…
Nincs rá gondunk. Élni kell.
Elég most csak ennyi.
Még alig hiszem, hogy itt van velünk.
Ilyen hát, mikor az egyszerű lét csodába fordul…
Őbenne látlak Téged, Kedves és látom önmagam
Olyan, mint a tiszta tó tükre:
Alszik, és meg sem mozdul.
2003. március 5.
--------------------------------------------------------------------------------
Karaffa Gy
Csak azt hittem...
Nem tudok írni, rájöttem már:
Csak az akarat az, ami bennem teljes.
Szándékok csak, mik kavarognak
s néhány szó az csupán, amiket elles
akaratlan más szájáról lelkem;
Beteljesületlen a szerelmem!
Nem tudok írni, rájöttem már:
A világot megváltani sem én fogom!
Bár látom, elkerülhetetlen,
és a miértre is lenne érvem, okom!
De csitt! Úgyse figyel rám senki sem!
Beteljesületlen a szerelmem!
Nem tudok írni, rájöttem már:
Versekből nem épül templom az egekre,
a könyvek halma szótlan halom,
ha akarom égnek, mint a zsír, recsegve!
Elpusztul mind és egy sem marad fenn.
Beteljesületlen a szerelmem!
Nem tudok írni, rájöttem már:
Álmodtam tán csak a szebbnél-szebb verseket?
Valóság mit leírt a tollam?
Hát álmában az ember akármi lehet?
A valóságban miért semmi sem?
Beteljesületlen a szerelmem!
2003.05.17
--------------------------------------------------------------------------------
Rozsda Ottó
CORVIN 80 (2003.07.12-13.)
….részletek….
Az előző években 8 óra körül rajtoltam. Ezen a szokáson mindenképpen változtatni akartam, még mielőtt hagyománnyá válna.
Ezért pénteken délután elutaztam Erdőkertesre és ott töltöttem az éjszakát. Este a főrendező rövid eligazítást tartott, melyben fölhívta a figyelmet a szombatra jövendölt esőre és az esőköpeny fontosságára. Reggel hatkor találkoztam "offtopic" túratársammal és negyedhétkor elindultunk. Derült volt az ég, szélcsend volt a hőmérséklet nem érte el a húsz fokot sem. Minden jel arra mutatott, hogy most nem lesz olyan kegyetlen forróság, mint az elmúlt években. Nyugodtan, közel 5-ös átlaggal haladtunk. Váckisújfalu után a tavaknál néhányan futva - köztük Larzen - haladtak el mellettünk. Errefelé tavaly már majd föl forrt az agyvizem, most még nem tűzött a nap, sőt lassan gyűltek a felhők az égen.
Túl voltunk az első ellenőrző ponton, aztán egyszer csak elértük a Nagy-szóri hegy csúcsát és mentünk a geodézia torony irányába. Tavalyelőtt és tavaly errefelé csak úgy zengett erre az erdő a kabócák zenéjétől, most meg csak hébe-hóba húzta a nótát egy-egy. Talán a sok a tarvágásnak áldozatul estek vagy nem volt elég meleg. Ki tudja miért? Háromnegyed tíz körül értünk a geodézia toronyhoz. Az elmúlt évekhez hasonlóan - természetesen - fölmentem a toronyba és körülnéztem - már nem is tudom - talán fényképeztem is. Majd lejöttem és tízóraiztam, legyen csak könnyebb az a hátizsák.
Aztán folytattuk utunkat, jött és el is ment mellettünk három biciklis. Az egyik megszólított, így ismerkedtem meg Múzslával.
Szép lassan eljutottunk Pencre és betértünk egy pohár sörre az egyik kocsmába. Mégpedig abba a nevezetes kocsmába, melyben a pult fölött egy oklevél hirdette, hogy a múlt vasárnap Penc futballcsapata - valamilyen neves kispályás tornán, a szomszéd faluban - bajnok lett. A kocsma mellett - majdnem szemben, csak pár házzal odébb - egy emléktábla hirdeti, hogy több mint másfélszáz éve Petőfi Sándor ott járt. Most meg bajnok lett a kispályás csapat, egy oklevél adja tudtára országnak-világnak. Ismét történelmi idők ezek Pencen. Annyi sört nem mertünk inni egy ültő helyünkben, hogy egész útra elég legyen, ezért a faluban egy kis vizet is merítettünk és mentünk tovább. Fél tizenkettőkor jártunk a Mónika pihenő nevű ellenőrző pontnál. Mint a pontőr elmondta a Mónika pihenő kicsit följebb, az erdő szélén van, ahová kocsival nem mehettek föl, ezért van itt, a domb oldalán a pont. Kaptunk pecsétet és egy kis innivalót aztán mentünk tovább a szemben levő dombra. Itt megfigyelhettük, hogy a penci gazdák "besszre" játszan
ak, nem pedig az uniós mezőgazdasági támogatásra. Ők ugyanis nem elhanyagolható számban hanyagolják el földjeiket, szőlő-, málna- és ribizli ültetvényeiket.
Aztán szép fiatal erdőn, szántóföld szélén eljutottunk a túra legmeredekebb szakaszára, majd a Csővári várromhoz. Itt nem csak pecsétet kaptunk, hanem csokit is. Fél egy volt ekkor, az ég immár szép lassan beborult, de azért fényképeztem, ha már egyszer nálam volt a gép. Mondta a pontőr, hogy sokan panaszkodtak, hogy ide föl kellett jönni. Mi meg direkt azért jöttünk, hogy ide följöhessünk. Igaz ami igaz: napozni már nem tudtunk, de azért megérte följönni már csak a pontőr, a csoki és a kilátás kedvért is.
Aztán mentünk tovább a Vas-hegy irányába. A hegy csúcsáról körbenéztünk, gyönyörködtünk a kilátásban. A hegy lábánál társam zoknit cserélt és meg leültem a földre és vártam. Azért szép lassan csak elértük Nézsát (Ivánd-pusztát) és elhaladtunk a fénykorán már túljutott TSz istállók mellett. Azt is láttuk, hogy a TSz iroda épülete pedig még nem érte el fénykorát, pedig már majdnem teljesen kész volt… Az egész TSz be van kerítve és zárva: kutyával őrzött terület.
Aztán Nézsán az első utcán balra fordultunk és egy néni kiszólt nekünk a kerítésen át. Fogós, ravasz költői kérdést tett fel: szeretjük-e az édes almát? … Ő behívott, mi bementünk és szedtünk és ettünk és vittünk magunkkal és útközben is ettünk…
Aztán elkezdett szemeregni az eső. Félkettőre elértünk a kastélyhoz, ahol egy mennyasszonyt és vőlegényt fényképeztek. Még 50 méter és ott volt a pont. A pecsét mellé kaptunk csokis tejet (vagy kakaót) meg nápolyit. Úgy nézett ki, hogy komolyan gondolja az időjárás az esőt és mivel készültünk rá, hát elő- és felvettük az esőköpenyt. Esőköpenyben mentünk tovább a faluban. A templom nyitva volt, hát bementünk és megnéztük. Aztán mentünk tovább a műúton ki a faluból át a szomszéd faluba. Az esőköpeny még rajtunk volt itt. Itt, ahol máskor majdnem gutaütést kapott az ember, olyan forrón tűzött a nap és sugárzott az aszfalt. Az esőköpeny alatt azért meleg volt, izzadtam benne mint a ló. Mivel ez eső egyre gyengébben potyorászott, hát levetettem.
Félhárom előtt értük el Nógrádsápot, hogy begyűjtsük a következő pecsétet. A pont a temetőszélén, a védett műemlék kápolna mellett volt. Ez a pont már majdnem a táv felénél volt. Kaptunk egy kis ebédet, ettünk egy szelet kenyeret és ittunk egy pohár finom evest. Nem siettük el az evést, megadtuk a módját, de az esti harangszót nem vártuk meg itt.
Gyorsan áthaladtunk a kis falucskán, és megállapíthattuk, hogy ezen a vidéken gazdálkodnak a gazdák, aratnak és gyümölcsöt szednek. És nem bíznak az idegenben és azt tartják, hogy mindenkinek a szomszédja gazember. A határban is bekerítenek mindent, amit csak a tehetségük elbír. Mentünk földúton, műúton, megint földúton és közben megcsodáltuk a Patay kastélyt.
Elértünk Acsára és nem találtuk ott a pontot, ahol az előző évben volt - ott a vasút mögötti első fogadóban - ezért egy kissé elkeseredtünk. De már az úton elterveztük, hogy itt a vasút menti ivóban megiszunk egy pofa sört, ezen döntésünket elkeseredésünk miatt sem változtattuk meg.
Bementünk és a terv szerint jártunk el. Közben nagy autódudálás, tülkölés volt, mert egy kocsi konvojban lakodalmas menet haladt. A fogyasztás után mi is haladtunk tovább, majdnem túl mentünk a ponton, mely a következő presszó előtt ücsörgött. Semmi nem jelezte, hogy itt pont van, úgy szóltak itt pihenő túratársak utánunk. Négy órakor nyomta rá a papírra a pecsétet a pontőr.
Aztán egy hosszú szakasz következett, melyen katonaságbeli élményeinkkel szórakoztattuk egymást. A Rózsa-kút forrásánál csutkára tekert hangerővel szólt valami tam-tam diszkó zene. A helybéli ifjúság a környéken rodeózott és itt a kútnál pihent, tüzet rakott, füstölt, sütött és a forrásból kifolyó vízben hűtötte a sört. Töltöttünk az üvegbe egy kis vizet, aztán elhúztunk innen, mert jobb a békesség.
Az Ördögárok "kanyarját" társam szerette volna levágni. Mondtam neki, hogy csak akkor menjen arra, ha nagyot tud ugrani, mert az egyenes út túlsó végén könnyen lehet, hogy egy kőbánya tetején találja magát. Ezért aztán nem vágta le a kanyart. Végül is az előírt, kijelölt úton értünk le a kőbányához, ahol akkor fejeződött be a korong lövészet.
Negyedhétkor voltunk Ecskenden, ahol visszapillantottunk a hegytetőre és tüzetesen megnéztük és megtárgyaltuk a radar antennákat. Itt sem csak pecsétet kaptunk, hanem egy kis innivalót is, ami ugyan nem sör volt, de nagyon jól esett. Azért itt már éreztem a talpamon a megtett út terhét.
Miután röviden kibeszéltük magunkat tovább mentünk. Aztán előbújt a nap és előbújt a hold is, álom- és meseszerű volt a táj. Szél csend volt, a nagy nyugalmat csak a napraforgó táblában áthaladó út melletti kaptáraknál szorgalmasan dolgozó méhek zümmögése törte meg. Aztán folytatódott a nyugalom és ezt megtörte a Galgamácsa előtti műúton elhaladó autók és motorok búgása.
Hét óra múlt pár perccel, mikor beértünk Galgamácsára, ahol T. dr.-ék voltak a pontőrök. Itt volt zsíros/vajas kenyér savanyúsággal és üdítő. Azt gondoltam, hogy nagyon fáradtnak lát engemet T.dr., mikor átadott egy 60 km-es kitűzőt. Nyomatékosan jeleztem neki, hogy még nem adom fel. Kiderült, ez a kitűző azért járt, mert eddig eljutottunk. Aztán még egy régebbi ezrednyitós közös dolgot is megbeszéltünk.
Közel félórát töltöttünk el itt és folytattuk az utunkat ki a faluból, majd tovább egy enyhén emelkedő műúton. A Vácegres feletti patkóban majdnem megkerültük a falut. Itt az elmúlt években mindig sötétben mentem, most tudatosult bennem hogy 1, azaz egy falu mellett kezdtünk el körözni. Így jutottunk el az utolsó előtti ellenőrző pontig, ahol a pecsét mellé kaptunk barackot is. Végül csak bementünk Vácegresre és itt kóvályogtunk egy kicsit végig a P sávon.
Aztán eljutottunk az Egres-patakig és átkeltünk rajta, mikor jött szembe velünk egy túratárs, akit Galgamácsán már láttunk. A műúton ment be erdőkertesre és a híd után meredeken bevette balra a kanyart. Bekapcsolta elemlámpáját és ettől kezdve minden idő és térbeli érzékét elvesztette. Mert látta Ő a homokban a bakancsnyomokat. Ebből megállapította, hogy mindenki szemben haladt. De azt gondolta, hogy Ő hagyott ki egy pontot és most oda megy vissza… Csatlakozott hozzánk. Elértük Erdőkertes szélét és mi is bekapcsoltuk elemlámpáinkat. Nem sokat mentünk a faluban, mert a jelek az erdőbe vezettek. Az erdő szélén szerencsétlenkedtünk, mikor a legszélső háztól kiszóltak és megmondták hol a Piros-. Vajon honnan tudhatták, hogy azt keressük? Erdő, emelkedő, homok, sötét és a fáradtság volt csak, mi nehezítette a haladást. De azért csak eljutottunk az utolsó ellenőrző ponthoz.
Volt itt még vadmalac is, és társai voltak. Kaptunk inni, kaptam barackot és bónusz csokit. Kértem és kaptam még útbaigazítást is. Itt még csatlakozott hozzánk egy fiatal tokodi srác is, így már négyen meneteltünk a sötétben fel a Margitára.
Innen kezdve valami diszkó zene hallatszott egyre erősebben, ezért mindig közelebbre képzeltem a célt, mint az valójában volt. Erről az utolsó szakaszról nem sokat tudok elmondani, ez fiatal srác már nagyon ki volt fáradva, Őt bíztattuk és magunkat szórakoztattuk. Fél tizenkettőkor értünk be a célba.
Itt megkaptam a jelvényt és az oklevelet.
Tavaly a túra előtt úgy tudtam, hogy a második teljesítésért nyolcszögletű kitűző jár. Nem olyat kaptam, nyilván nem olyan járt. Volt ott a célban ezért reklamáló túratárs is az idén. Az idén a túra előtt úgy tudtam, hogy a harmadik teljesítésért jár nyolcszögletű kitűző. Nem olyat kaptam, nyilván nem olyan járt. Tavaly az acsai, a vasút melletti fogadóban a pontőr kitűzte a jelvényeket és megmutatta. Lehet, hogy rosszul mondta a sorrendet? Vagy rosszul jegyeztem volna meg? Az ötödiket megjegyeztem, remélem nem változtattak a juttatáson. Bár előtte még a negyedik teljesítésnek kell következni. Miután átvettem járandóságot, bekanalaztam a szokásos finom gulyást. A célban találkoztam Güszivel és láttam Nagyondinnyét is. Ezúttal egy vízhólyagra futotta, de nagyon elfáradtam.
Csak ismételni tudom magam: ezt a túrát melegen ajánlom mindenkinek.
|
|
|
A H É T V E R S E
|
Ady Endre
Félhomályban
I
Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve, s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az szívünk rejtekén.
Talán a múlt viharzott át előtted
S előttem halkan tűnt fel a jelen...
...Neked talán már bántó, kínos álom
S nekem már kínos vágy a szerelem...
Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,
Arcunkon is hazug az ifjúság,
Én nem török le illatos virágot
S neked sem kell már soha mirtusz-ág.
Én az álmod szeretném visszahozni,
Te tán szívembe vágyat oltanál -
Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
Köztünk a múltnak tiltó romja áll!...
II
A szívedből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívembe...
Egyedüli kincs tetőled:
- Amit adhatsz még nekem -
A szívedből egy-egy sóhaj...
A szívemből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívedbe...
Oly kevés maradt a múltból...
Amit néked adhatok:
A szívemből egy-egy sóhaj...
III
Ne vádoljunk senkit a múltért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyít minden bánatot...
Leolvasom sápadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!...
IV
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
S ami hajnal volt, az most éjszaka.
Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal
Hamvadsz el lassan, némán, egyedül,
Én meg, szakítva emberrel, világgal,
Bolyongok árván, temetetlenül.
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Magasba vont és így - a porba vitt.
Megnyugvás útját epedve se leltük,
Szívünkből végképp elszállott a hit...
...Olyan a színpad, mint a lant világa,
Kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad -
A boldogságért küzdtünk, mindhiába:
Boldognak lenni nekünk nem szabad!...
V
Nem jó kép itt az "őszi napsugár",
Mit mi érzünk, nem késő szerelem.
A szerelem nem szánalomra vár
S te szánalomból érzel csak velem.
Én reszketeg egyedül elkárhozni,
Magammal vinném beteg lelkedet...
De végzetünkkel mindhiába küzdünk:
Nekünk e g y ü t t még halni sem lehet!...
(1899)
|
|
|
A H É T E L E M Z É S E
|
Mai tudományos elemzésem témája:
Szabó Zoltán
Hamis irányok<br>
Eltompul a tárgy zenéje
a színes lencse porba hullt tegnap
akarom, és akarom még mindig,
vas kerítés emelkedik holnap.
Kitámasztott csend
egy erőltetett kétarcú rend.
Liften száguldó beton magány,
a piros hússal hadakozó irány.
Remegek és remegek mindig
szétmállott fatörzs az esőben,
sajnálom magam…
A pihenő csak karnyújtásnyira van.
Mottó: " Egy jó költő mindent megbocsát" /Fülig Jimmy/
Szabó Zoltán Hamis irányok című verse nem igényel különösebb elemzést. A vers szövegezése egyszerű, gondolatai egyszerűek, a mondanivalója is az. Ugye mindenkinek feltűnt, hogy egy, a választási vereségbe bele nem nyugvó, éppen a Balatont átúszó ember tragédiájáról van szó, aki úgymond "tönkre ázott" a vízben, de gyenge alkata (izomremegés) megakadályozta abban, hogy megtegye az utolsó métereket, s vízbe fulladt mielőtt partot ért volna, karnyújtásnyira a céltól. A kaland nem sikerült.
Korunk Tragédiája, Korunk Kis Jánosa (nem a politukológus!)
Pedig Zoltán napja vidáman indult. Felkelt. Halványan emlékezett a tegnapi, kissé durvára sikeredett speed-hab partira, ahol alkalmi barátnőjével próbálta meg négykézláb megkeresni porba hullott színes kontaktlencséjét. (A színes lencse porba hullt tegnap)
Soha költő még nem alkalmazta a szelíd Magyar tengerre a "kitámasztott csend" kifejezést. Zseniális. Feszített víztükör, semmi hullám, semmi zavaró zörej. Ez a kulcs a vers megfejtéséhez. Ez a kulcs Szabó Zoltán egyéniségének megfejtéséhez.
És akkor kezdjük a konkrét elemzést. A vers egy időben kezdődik a Balaton átúszás indításával.
"Eltompult a tárgy zenéje."
Ki gondolta volna, hogy a Balaton-átúszást jelző startpisztoly durranásáról van szó, ahogy azt a vízbe fejest ugró hallja! Éles csattanás, majd hirtelen eltompul, ahogy az úszó a víz alá bucskázik, hiszen a víz alatt a zajok, jó szokás szerint eltompulnak. Kifinomult. Pazar!
A színes kontaktlencséről már szóltunk. Az első pár száz méter alatt a tegnap még felhőtlenül szórakozó fiatalember még mindig akar valamit. Valószínű azonban, hogy pontosan ő sem tudja mit. De ússzunk csak tovább! A Balaton csendes, erről is volt már szó. A költő fél távnál jár, messze-messze a parttól, ott hol nyugalom van és alkalmas a környezet a mély gondolatok meghányására, megvetésére. "Erőltetett, kétarcú rend." Színtiszta politika és a költő még a hovatartozását sem titkolja (ellenzéki, mert erőltetettnek tartja azt, ami van), pedig nem ártana óvatosabban fogalmazni, mert a demokrácia soha nem volt olyan szilárd, mint a Leó jégkrém a strandon. (Érted ugye? Szilárd Leó. Óriási!!!)
"Liften száguldó beton magány". Szociokultúra, egy világváros tömegemberének hétköznapja. A költő le sem tagadhatná, hogy panellakó a tizedikről, ha nem kezdődne az irányító száma 102-vel! (02 a második ker. - a szerk. megj.)
"A piros hússal hadakozó irány."
Sokat törtem a fejemet ezeken a sorokon. Aztán felhívtam a költőt, mondja meg mit jelent. Ő csak elmosolyodott és azt mondta: "Matyikám, te vagy az elemző. Mert valaki verseket ír, valaki elemzi azokat!" Lecsaptam a kagylót és arra gondoltam, hogy a piros hús a költő azon testrésze, amelyet régóta nem használt, de mivel ösztön lény ő is, csak egy dologra gondol, de azzal meg állandóan hadakozik, szóval komplexus ez a javából.
Menjünk tovább. Még mindig úszunk. "Szétmállott fatörzs az esőben." Finom, ízléses érzékeltetése az idő múlásának. Már órák óta úszik, már közel a part…
És akkor jön, mintegy az értelmetlen, ösztönökkel hadakozó élet lezárása, az összeomlás. Az alámerülés. A vég.
Egy szépreményű fiatalember belefulladt az élet vizébe.
Erről szól valójában ez a vers. Korunk metszetéről, aki mégis kívülálló. Az elidegenedésről, a célnélküliségről. Azokról az emberekről, akik mindenkihez tartoznak, valójában azonban nem tartoznak senkihez.
Szabó Zoltán remélhetőleg nem magáról mintázta verse főhősét, hanem egyik hasonló nevű-szőrű ismerőséről, mert ha igen, akkor….
És most lassan írom le, hogy mindenki megértse: SZERINTEM NAGYON JÓ VERS!
(Ingotus)
|
|
|
